2015. jan. 14.

Mark Frost: Szövetség ~ A Paladin-prófécia #2

Több mint egy éve találkoztam először Willel és az ő különleges kis csapatával, akik akkor - hihetetlen izgalmak és kalandok útján – buktatták le a Nagy Károly lovagjai néven működő sötét, titkos társaságot és fedezték fel különleges képességeiket, melyekről azelőtt még nem is nagyon tudtak. Tisztán emlékszem, hogy az a feszített tempójú történetvezetés - ami egy adrenalin bombával is felért akár - és az a különleges és fantáziadús világ, amit Frost ebben a regényben teremtett, totál levett a lábamról. Nem meglepő hát, ha azt mondom, hogy az első találkozásom a könyvvel tökéletesre sikeredett, melynek köszönhetően már tűkön ülve vártam a folytatást, ami ugyan már nem szólt akkorát, mint az elődje, de mégis méltó folytatása lett A Paladin- próféciának.

A könyv főhőse továbbra is Will West, aki ebben a részben is egy roppant szerethető és hihető szereplőt alakított, többek között ezért is vélem úgy, hogy nagy részben az ő humoros és bámulatos személyisége az, ami hajtja előre a történetet és emeli az olvasás élményét. Will a különleges képességeivel – gyors tanulás, magas intelligencia, hihetetlen fizikai erőnlét és teljesítőképesség – még mindig magasan kitűnik a társai közül, melyeket az indián edzőjének hála, nemcsak szinte tudott tartani, de sikerült tovább is fejlesztenie.  A történet folytatásában Will, a szülei halála utáni gyászból felébredve úgy dönt, hogy most ő veszi magához az irányítást és bosszút áll azokon, akik az életükre törtek.

Az előző könyvben viszonylag sok mindent megtudhattunk a mellékszereplőkről; Will tanárairól, edzőjéről és a tornai szertárosról, de higgyétek el, hogy közel sem annyit, mint ami majd ebben a részben fog napvilágra kerülni. A történet most is elég összetett és nyakatekert, de a könyv végére - a Lovagokkal, a fekete kalaposokkal és azzal a gonosz hatalommal kapcsolatban, ami minden jel szerint világuralomra akar törni - rengeteg titok megállapítást nyer. Az író most a Központ melletti sziget gyomrába navigál bennünket, ahol a szereplők ismét tanúbizonyosságot tesznek kivételes képességeikről, miközben nemcsak egy eltűnt város romjait fedezik fel, hanem egy kihalt ősi faj nyomára is bukkannak egyben. A történetre továbbra sem lehet – még a legnagyobb jóindulattal sem - azt mondani, hogy kiszámítható lett volna. Will barátai: Ajay, Nick, Brook és Elise továbbra is a fiú mellett állnak és segítik minden lépését, és Will továbbra is a legjózanabb és a legintelligensebb főhős, akit valaha láttam. Ő egy nagyon kiforrott és tökéletes karakter, aminek - ha jobban belegondolok - tulajdonképpen bosszantónak kéne lennie, merthogy tökéletes emberek ugye nem léteznek, és mert egy „normális” könyvben a rossz dolgok egy része általában a főhős hibájából szokott bekövetkezni, de itt Will soha nem hibázott, a problémák rajta kívül álló okok miatt alakultak úgy ahogy. Amit egyáltalán nem hibaként rovok ám fel, csupán csak érdekesnek találtam, és semmiképp sem zavarónak sőt! A történetben van egy kis szerelmi háromszög, amit igazából nem nagyon tudtam hova tenni, bevallom, kissé érdekesnek is találtam az egészet, de mivel mindez annyira diszkréten és visszafogottan jelent meg, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Frost zseniális írásának hála a könyv második felét habzsolta szívtam magamba, és az események is filmként peregtek a szemeim előtt, úgyhogy olvasás közben én totál úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén, és ez félelmetesen izgalmas volt. Természetesen a könyv végén maradtak sötét foltok és elvarratlan szálak, de csak hogy minél jobban várjam a folytatást, úgyhogy én nem is tépem tovább a szám, mert e röpke kis beszámolóm alapján szerintem már mindenki számára világossá vált, hogy nekem ez a könyv (és sorozat) a "legjobbak" kategóriájába tartozik. Egyetlen fájdalmam van csupán csak vele kapcsolatban, hogy a jóég se tudja, hogy mikorra várható a befejező rész.

Mark Frost
Véleményem szerint Frost ezen írása egy ritka csemege, melyben nemcsak lélegzetelállító akciójelenetek és szellemes karakterek vannak, hanem érzelmi töltete is van az egésznek. És bár a sorozatnak nem én vagyok a célközönsége, ennek ellenére mégis maximálisan elnyerte a tetszésemet. Úgyhogy mindenképp olvasásra ajánlom!


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Alliance
Sorozat: The Paladin Prophecy
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 308


A sorozat eddig megjelent részei:
1. Paladin-prófécia
2. Szövetség



Interjú az íróval
Ez az interjú nem a legfrissebbek közül való, de úgy gondolom, hogy akik hozzám hasonlóan szintén rajonganak a sorozatért, azoknak minden információ aranyat ér. ;)

1. A Paladin-prófécia volt az első kitérőd a young adult műfajban, amivel rendkívüli sikereket ért el! Mi inspirált, hogy tizenéveseknek írj könyveket, és miben volt ez más, mint amikor felnőtteknek szóló regényeket írtál?

Hiszed vagy sem, de a Paladin ötlete azután jött, hogy a 8 éves fiam azt kérdezte tőlem: Apa, miért nem írsz olyan könyveket, amiket én is el akarok olvasni? A folyamat ugyanaz volt, igyekeztem visszagondolni azokra az időkre, amikor én voltam tizenéves és így írtam…

2. Milyen történetek – könyvek, vagy filmek – befolyásolják leginkább az írásaidat?
Kamasz koromban kezdtek Tolkien művei bekerülni a köztudatba, és én imádtam ezeket a könyveket. Olvasd csak el őket öt éven keresztül minden évben!

3. Milyen kihívásokkal néztél szembe a történet írásakor?
Tényleg ugyanazokkal, mint a többi történet esetében: olyan karaktereket kellett létrehozni, akikkel törődnek az emberek, és akik felkeltik az olvasóközönség kíváncsiságát annyira, hogy tovább lapozzanak a könyvben. A többi már az olvasón múlik…

4. Will egy hihetetlenül szellemes karakter, és ahogy mesél az egyszerűen fantasztikus! Szerettem az intelligenciáját és az elképesztő személyiségét. Kihívásként tekintettél rá, hogy egy tizenéves szemszögéből írj?

Én úgy hiszem, hogy fiatal énünk valahol ott lakozik sértetlenül lelkünk legmélyén; ha megtaláljuk ezt a részt önmagunkban, akkor már meg is vagyunk…

5. A Szövetséget könnyebb vagy nehezebb volt megírni, mint a sorozat első részét, a Paladin-próféciát?

Mivel az első rész jelentős részét tette ki maga a világ létrehozása és a karakterek megalkotása, így a Szövetség valamilyen módon könnyebb volt. De ez igazából sose könnyű. Ha olyan egyszerű lenne, bárki meg tudná csinálni!

6. Mikor fog megjelenni a sorozat következő kötete? Megtudhatunk valamit arról, hogy mi fog történni a harmadik könyvben?
2015-ben! Sose beszélek arról, hogy mi lesz a következőkben, de az biztos, hogy megtudjátok milyen az élet a túloldalon…

Interjú forrása

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése