John Green: Csillagainkban a hiba

Aki egy kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy nem szeretem a szomorú és lehangoló történeteket. Én egy könyvön nem sírni és búslakodni szeretnék, hanem nevetni és szórakozni. Azt szeretem, ha az adott mű kiszakít a hétköznapok monotonitásából és elmerülve benne nem a földön járok, hanem 10 centivel felette.

Mégis, ezek fényében, hogy került az olvasmányaim közé a Csillagainkban a hiba?

John Green nevével már korábban is találkoztam az Alaszka nyomában és a Katherine a köbön című regénye kapcsán. Ezek a könyvek annyira stílusosak és különlegesek voltak a számomra, hogy úgy gondoltam remélhetőleg ezzel a könyvével sem fogok mellé nyúlni. Pedig ha jobban belegondolok, nagyon is benne volt a pakliban ez a lehetőség, hiszen milyen szórakoztató, de legfőképp romantikus történetet lehet kihozni két rákban szenvedő fiatalról? Nagy valószínűséggel sokan, már csak reflexből is rögtön azt mondják, hogy szörnyen nyomasztót. De ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik így gondolják, mert én leginkább ezekkel a jelzőkkel illetném a regényt: szívfacsaróan szomorú, elgondolkodtató és bölcs, romantikus, vicces és kissé szarkasztikus, fájdalmasan gyönyörű és mindenképp maradandó. És bár tudom, hogy ifjúsági regényről van szó, de Hazel és Augustus története éppúgy szól nekünk felnőtteknek is, mint a gyermekeinken.

„Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól.”

Az író egy percig sem ámítja az olvasót és nem ringatja hamis reményekbe, ugyanis már a könyv első oldalán, mintegy arcul csapásként rögtön közli velünk a sokkoló tényeket. Hazel 16 éves és végső stádiumú pajzsmirigyrákban szenved, tüdőáttétel. Egy kísérleti gyógyszer ugyan összezsugorította a tumorját és nagylelkűen nyert még pár évet a számára, de mindenki tisztában van azzal - és legfőképp Hazel -, hogy az elkerülhetetlent így sem lehet elkerülni. A beteg tüdeje miatt mindig vele van hűséges oxigénpalackja, amit bárhova megy, folyton magával kell húznia, mert nélküle a tüdeje képtelen lenne hosszabb távon működni.

Katt a képre és nagyobb lesz *

Augustus Waters 17 éves. Kosárlabda sztár volt egészen addig, amíg a csontrákja következtében el nem veszítette az egyik lábát. Augustus egy magabiztos, intelligens, szellemes, nagyszerű és csodálatos fiú, aki az első perctől kezdve levett a lábamról. A két tinédzser egy támaszcsoportban találkozik egymással, aminek rájuk nézve, hogy őszinte legyek, azon kívül, hogy ott ismerkedtek meg más hasznát nem is nagyon láttam. Első látásra erős vonzódás alakult ki közöttük, ami a regény további részében csak fokozódott. Lehet, hogy amit most írok az sokaknak közhelyesen fog hangzani, de én hiszek abban, hogy a szerelemnek gyógyító hatása van és hogy képes reményt adni, ezzel is tovább támogatva a beteg embereket. Nem akarok én nagy szavakat használni, csak arra szeretnék rámutatni, hogy Hazel és Gus, no és a barátjuk Isaac, az együtt töltött idejükkel, beszélgetéseikkel és viccelődéseikkel, sokkal több támogatást és szeretetet tudtak nyújtani egymásnak, mint bármilyen támogató csoport együtt véve.

Ami teljesen letaglózott a könyvben az a fiatalok éleslátása volt a betegségükkel kapcsolatban. Fájdalmasan reálisan látták a jövőjüket, és egy percig sem akarták becsapni magukat a gyógyulásuk lehetőségével, inkább teljes érzelmi őszinteséggel néztek szembe az igazsággal.

 „Az összes létező brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közé sorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. A depresszió a haldoklás mellékhatása.”

A másik dolog, ami szintén levett a lábamról az a fiatalok humorérzéke volt. Hogy mindez csupán a túlélési technikájuk egy része lett volna, vagy csak egyszerűen fiatalságuknak volt köszönhető? Ki tudja. Mindenesetre ezért is csodáltam őket és persze ahogy megszólaltak, ahogy gondolkodtak, ahogy szerettek és ahogy féltek... Együtt nevettem, éreztem és sírtam velük, mintha csak én is egy idősíkban léteztem volna velük, mintha csak a legközelebbi barátaim lettek volna.
 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a könyv ekkora hatással lesz majd rám. Az elolvasása után pár héttel is még gyakran az eszembe jutott Hazel és Augustus története. És érdekes módon, nem a fájdalmas részekre gondol(tam)ok, hanem azokra a boldog pillanatokra és párbeszédekre, amik észrevétlenül beitták magukat a szívembe.

Szerintem mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet. Tele van örömmel, bánattal és rengeteg bölcsességgel az életről és a múlandóságról. Green ezeknek a fiataloknak a sorsán keresztül mutat rá arra,  hogy miért is érdemes az élet minden egyes percét kiélvezni. 

John Green

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: The Fault in Our Stars

Fordította: Bihari György

Oldalszám: 296

* A kép forrása: http://tfgeekgirl.com/tag/the-fault-in-our-stars/