Regőczi Lalus: Az égig érő erdő

Aki néha erre téved az biztosan észrevette már, hogy mennyire szeretem a meséket és az olvasmányaim jelentős részét is hol a gyerekeknek, hol pedig a felnőtteknek! szóló mesés történetek teszik ki. Az utóbbi kategóriába tartozik Regőczi Lalus meseregénye is, ami azoknak a felnőtteknek szól, akik elfelejtették, hogy milyen csodálatos és legfőképp mennyire megnyugtató érzéssel töltheti el az embert az erdő csendje, az ott lakó apró élőlények motoszkálásának halk zaja. Azoknak, aki szeretnének egy kicsit kilépni a mindennapok verklijéből és egy olyan könyvvel kikapcsolódni, amely megnyugtatja a fáradt idegeket. Aztán következő lépésként, már jöhet a gondolkodás és egy kis önismeret. Mert a könyv erre ösztönöz bennünket..

A történet egy családról szól, akik egy erdő melletti tanyán élnek. A szülők két gyermeket nevelnek, egy fiút és egy lányt. A fiú Tirmi, az erdő szerelmese, ismer minden egyes fát és az erdő összes lakóját. Kishúgának Majtának, aki még csak négy és fél éves, pedig „akkora szíve van, hogy az egész világ békésen elférne benne”. De ez a mese nem csak róluk szól. A tündérek nagy bajt éreznek a világban. Úgy érzik, hogy az emberek az idő múlásával elfelejtik a lélek szerepét, sőt tagadni kezdik annak létezését. Ezért a tündérek királynője úgy dönt, hogy leszületik az emberek közé és megpróbál segíteni rajtuk.

Ahányszor a kezembe vettem a könyvet, mindig a mamáméknál töltött nyarak jutottak az eszembe, és bár Ők nem egy erdőben, de még csak nem is egy tanyán éltek, mégis szép számmal voltak náluk tyúkok, libák, nyulak és malacok. Az ott töltött nyarak voltak gyermekorom legszebb és egyben a legtermészetközelibb élményei. Abban az időben még nem játszott ennyire központi szerepet életünkben a tévé, mint manapság. Egész nap kint voltunk az udvaron, tettünk - vettünk a ház körül, etettük az állatokat, lekvárt főztünk, borsót pucoltunk…... Amikor a könyvben, ahhoz a részhez értem, ahol az eső szépségéről ír a szerző, rögtön elkezdtem bőszen bólogatni, hogy azt én is nagyon szerettem gyerekkoromban, sőt még most is szeretem. Élvezettel néztem - még anno - a kiskonyha előtt a kezdetben még csak tócsában, majd később már a „tengerben” bugyborékoló kövér esőcseppeket, miközben alig vártam, hogy vízre tegyem a gondosan összehajtogatott papírcsónakjainkat.:)) Istenem, hogy szerettem én azokat a napokat. Ezek az emlékek a legértékesebb kincseim egyike.

Rengeteg olyan értékes gondolat és érzés fogalmazódik meg a könyvben, amiket én is nap, mint nap érzek és átélek, de ez idáig valahogy mégsem tudtam szavakba önteni és talán ezáltal nem is tudtam hova tenni őket, mihez kezdeni velük. De hogy nevén is nevezzem a gyereket, írók néhány példát.

Az író azt írja, hogy félelmeink több fejű sárkányként lakozik bennünk. Az én bensőmben lakozó sárkány sem épp hétfejű........inkább megszámolni sem merem.:)  A félelmeinkkel való szembesülés nem könnyű feladat, hát még az azoktól való szabadulás. De mégis van valami, ami a segítségünkre lehet mindebben. 

Aztán arról is ír, hogy a bennünk élő gyermeket soha ne tagadjuk meg, bármi történik is velünk az élet során. Milyen igaza van! De ami a legjobban megmaradt bennem, és ami a legmélyebben érintett az az volt, hogy soha ne keverjük össze az együttérzést a sajnálattal, mert „míg a sajnálattal rombolást végzünk mind magunkban, mind pedig a világban, addig az együttérzés lényünk legmélyéből hozza fel a legmelegebb szeretetet, amely aztán kiáramlik a világba. A sajnálattal bírálunk, míg az együttérzéssel elfogadunk, s szeretünk.”

Hát kérem, ilyen szép gondolatokat lehet olvasni ebben a könyvben.

A regényt lassan kellett olvasnom, mert annyi gyönyörű és értékes gondolat volt benne, hogy azokat emésztenem kellett. Olvasás közben ki tudtam lépni a saját világomból és ott találtam magam az erdőben, és a gyermekkoromban. Éreztem a fák illatát, hallottam az erdő zaját, a patak csobogását, az eső kopogását....... Megnyugodtam. 

Értékelés: 4/5

Kiadó: Music & More Hungary Kft
Oldalszám: 272
A könyv oldala: www.egigeroerdo.hu