2012. jan. 25.

Georgette Heyer: Különös özvegység

Nagy bajban vagyok, hogy hogy is kezdjem eme bejegyzésem, mert szívem szerint első mondatnak rögtön azt írnám, hogy imádom Heyer könyveit. De ugye ha ezzel kezdeném, akkor mindez olybá tűnne, mintha  ajtóstól rontanék a házba, azt pedig nem szeretném, ezért megpróbálom inkább előröl kezdeni ….

Heyer nevével először a Francia négyes, majd a Frederica című regényei kapcsán találkoztam, amik könnyed, humoros, kicsit romantikus történetek voltak, némi Austenes beütéssel, és amik mi tagadás, rögtön elnyerték őszinte tetszésemet és felkeltették az írónő további művei iránti érdeklődésemet. Heyer történetei a "Regency" korában játszódnak  -  ugyan úgy, mint Jane Austen regényeié  is - ami 1811-1820 közötti időszak az Egyesült Királyságban. Heyer az egyik legismertebb és legjobb történelmi regényíró, több mai történelmi szerelmes regényt író írónő példaképe (Julia Quinn). Műveire legfőképp az elegáns szellemesség és a főhős fedhetetlen bátorsága a jellemző. Az ebben a korban játszódó történetekre jellemző a hős és a hősnő között lévő társadalmi különbség,  nem véletlenek az érdekházasságok, a félreértések és a rejtélyek sem, valamint gyakran olvashatunk bennük valamilyen társadalmi tevékenységről vagy szórakozásról (gondolok itt például színház vagy opera látogatásra, sétakocsikázásra, vizitálásokra….) Az említetteken kívül a "regency romance" műfaj számomra mégis legkedveltebb jellemzője, hogy a szereplők egyes cselekedeteit és véleményük kinyilvánítását igen komoly illemszabályok és társadalmi elvárások, etikettek korlátozzák, amitől a párbeszédek és az egyes szituációk bájosan visszafogottá és igen humorossá válnak. Hát tömören és röviden ezek miatt szeretem én ezt a műfajt, élén Heyer könyveivel.

Na de visszatérve a regényhez, a történet nagyon izgalmasan kezdődik, Elinor egy félreértés miatt, nem a megfelelő helyre érkezik, hogy betöltse az egyik újságban meghirdetett nevelőnői állást, hanem Lord Carlyon birtokán köt ki, aki épp feleséget keres rossz hírű unokaöccsének. Hosszas rábeszélés után Elinor beadja a derekát és feleségül megy a Lord unokaöccséhez, aki másnap reggelre, ugyan sokak örömére, de mégis csak sajnálatos módon meghal. Na és akkor innentől kezdődnek a bonyodalmak……

A könyvet próbáltam lassan olvasni, hogy minél tovább tartson és csakis, de csakis nyugodt körülmények között vettem a kezembe, hogy minden szavát és betűjét száz százalékosan ki tudjam élvezni……. és ezzel a hozzáállásommal  szerintem mindent elárultam.:)

Igaz, hogy ebben a történetben nagyobb hangsúlyt kapott a rejtély és annak megoldása, mint a romantika, de ez egy cseppet sem zavart, sőt most már a harmadik Heyer könyvem után elmondhatom, hogy az írónő regényeiben a lehelet finom, szinte észrevétlen romantika mellett, inkább a cselekmény és a párbeszédek humora az ami igazán magával ragad. A regény valamennyi szereplőjét nagyon megszerettem, - és lehet, hogy páran megköveznek érte - de a történet negatív figurája is a szívemhez nőt, oly annyira, hogy talán ő volt a legszórakoztatóbb karakter a számomra.

Összességében úgy gondolom, hogy  Heyer regényei nem azoknak a romantikus lelkeknek való, akik lépten nyomon arról szeretnének olvasni, hogy a főhős, hogyan próbálja szerelmével ostromolni a hősnőt, melyből kifolyólag a regény cselekménye csak másodlagos. Mert kérem Heyernél mindez fordítva történik, a hős csak az utolsó fejezetben, de gyakran előfordult már az is, hogy csak az utolsó két lapon teszi nyilvánvalóvá gyengéd érzelmeit szíve hölgyének. Úgyhogy az erősen romantika függők valószínűleg csalódni fognak, vontatottnak és túl fárasztónak találhatják a történetet, de  higgyétek el, hogy mindezek ellenére mégis megéri elolvasni, Austen rajongóknak pedig kifejezetten kötelező.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Reluctant Wídow
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 340

3 megjegyzés:

  1. Úgy tudom, angolul "Regency" a kor neve.

    VálaszTörlés
  2. Basszus hogy írtam...köszi, hogy szóltál javítottam.

    VálaszTörlés
  3. A Frederica is tetszett, úgy látom, ez is jó kis olvasmány lehet!!

    VálaszTörlés