2011. okt. 27.

Mesélj nekem mesekönyv-sorozat

A minap a városban sétálva, kislányom odahúzott egy újságos bódéhoz és bőszen mutogatott apró ujjacskájával egy könyv felé, melynek a gyönyörű borítóján akadt meg a szeme.  Persze nem kellett sokáig nyaggatnia azzal, hogy neki ezt mindenképpen meg kell vennem, mert már másnap meg is kapta a könyvet egy másikkal egyetembe. Ugye mondanom sem kell, hogy mennyire örült nekik. :)

Az áhított könyv címe a Mesélj nekem a királylányokról és királyfiakról volt, mely kiadvány a Manó könyvek gondozásában jelent meg. A mesekönyv a Mesélj nekem sorozat része, melyekkel majd kéthetente találkozhatunk az újságárusoknál. A könyvek témakörök szerint vannak csoportosítva, mint például kicsikről és óriásokról, (ez lesz majd a soron következő rész), sárkányokról és ördögökről, szeretetről és jóságról, tündérekről és boszorkányokról, titkokról és varázslatokról…..és most csak azokat soroltam fel, amelyek minket mindenképpen érdekelni fognak. Olyan témák ezek, amik gyakran foglalkoztatják a gyermekek fantáziáját és vannak olyan témák is közöttük, melyekkel a mindennapi életben is találkozhatnak (fák és virágok, testvérek és barátok...). Úgy gondolom, hogy az összes témából, - ami nevezetesen tizennyolc darab, és amiket ha a könyvek végére lapozunk, felsorolva is láthatunk a megjelenés sorrendjében, - minden gyermek ki tudja választani az őt legjobban érdeklőt.

A sorozatból ez idáig két kötet jelent meg, az első a Mesélj nekem mindenféle állatokról, melyben csak állatmesékkel találkozhatunk. Igazából nem nagyon rajongnak a gyermekeim az állatmesékért, de ebben a könyvben olyan történeteket is olvashattunk, melyeket még nem is halottunk. Persze voltak már ismertek is, mint a Kacor király vagy a Brémai muzsikusok, de összességében egy nagyon jól összeválogatott kis gyűjtemény. A rajzokat Szalma Edit készítette, akinek a nevével először a Cerka Tinka és a szürke lord című mesekönyvnél találkoztam, amibe gyönyörű papírmasékat készített. 

A sorozat második - és számunkra kedvesebb kötete - a Mesélj nekem a királylányokról és királyfiakról. Ebben a mesekönyvben is találkoztunk már ismert mesékkel, mint a tizenkét királykisasszony, de a többi mese teljesen új volt számunkra. Mindkét részben tizenkét mese található, melyek hossza változó, de szerintem pont megfelelő egy lefekvés előtti esti meséléshez. A könyvben a képek Kállai Nagy Krisztina munkáját dicsérik, nagyon szépek.

A könyvekbe bele is tudtok olvasni és tartalomjegyzéket is találhattok hozzájuk ezen az oldalon.

A kötetekben olyan meséket olvashattunk, melyek a magyar és az erdélyi szász népmesékből, valamint Benedek Elek, Móra Ferenc, Andersen, és a Grimm testvérek meséiből való válogatások. Találkoztunk olyan ismeretlen magyar népmesékkel is, melyek nagyon tetszettek és el nem tudom, képzelni, hogy honnan szedte őket Luzsi Margó, aki a könyveket szerkesztette. A sorozat nagyon szimpatikus és nagyon jó ötletnek tartom, a tematikus téma bontást, amivel a kiadó nagyban megkönnyíti a szülők dolgát. Nem kell keresgélnem és feltúrnom az egész könyvespolcot ha valamelyik gyermekem például  csak a törpékről vagy csak a manókról szeretne majd mesét hallani. És persze a könyvek árai sem elhanyagolandók…….szerintem nagyon baráti. 

Szerkesztette: Luzsi Margó
Illusztrálta: Szalma Edit és Kállai Nagy Krisztina
Oldalszám: 64

2 megjegyzés:

  1. Hú, ez nagyon jó kis poszt lett! :)
    A királylányos-királyfis könyv már egy ideje "kerülget" engem, de ezzel most megkönnyítetted a döntést!
    Köszönöm! :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy tetszett és köszönöm!:) Szerintem nem fogod megbánni ha megveszed.:)

    VálaszTörlés