2014. márc. 1.

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Az És a hegyek visszhangozzák egy csodálatos és érzelmileg lebilincselő olvasmány volt számomra. Első könyvem volt ez az írótól, de már most tudom, hogy nem az utolsó.

A könyvben több karakter élettörténetét ismerhetjük meg, térben és időben változó történetvezetéssel. A több szálon futó történetek teljesen kiszámíthatatlan módon kapcsolódnak egymáshoz, vagy épp keresztezik egymást, néhol homályos foltot hagynak, amik útközben idővel persze kitisztulnak és átláthatóvá válnak. A könyv történetei a szülő és gyermek kapcsolatáról, a kötelesség és szabadság, a családi felelősség és függetlenség, a becsületesség és megalkuvás fontos döntéseiről és azok következményeiről szólnak, a múlt kísértésének és a jelen visszafordíthatatlanságának érzéseiről, mely érzések legtöbbje bizony fájdalmas, és olvasás közben szinte kézzel tapintható.Szóval Hosseini valóban mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatoknak, igazi nagy mesemondó, olyan, aki minden erőlködés nélkül képes nem csak elvarázsolni, de elgondolkodtatni is történeteivel az olvasót, melyek tündérmesének egy cseppet sem mondhatók.

A könyv nyitó története egy gyönyörű népmese, amely érzésem szerint áthatja az egész könyvet. Ebben a mesében egy szegény ember arra kényszerül, hogy áldozatul adja a legkisebb gyermekét egy szörnynek, mert ellenkező esetben a faluja elpusztul. Az apa azonban nem nyugszik és évekkel később őrült bűntudattól vezérelve megkeresi a fiát, és amikor megtalálja, azt látja, hogy boldogan él a szörny palotájában. Az első reakciója, hogy fogja a fiát és hazaviszi, de a div (más néven ogre) azt mondja neki, ha elviszi a gyermekét, akkor nyomorban és szegénységben fogja leélni az életét, ha viszont ott hagyja neki, akkor bár elfelejti a szüleit, de boldogságban és gazdagságban él majd tovább. Az apa nem tudja, hogy mi tévő legyen, átkozza a divet, mire ő azt feleli: "Ha olyan sokat éltél volna már, mint én, felelte a div, felismernéd, hogy a kegyetlenség s a jó szándék csak ugyanannak a színnek az árnyalatai."
Pari és Abdullah apja azért mesélte el ezt a mesét a gyermekeinek a Kabulba vezető hosszú útjuk során, hogy megértesse velük tettének okát.

A történet 1952-ben kezdődik, ahol egy szegény afgán faluban élő testvérpárral találkozhatunk, akik között különösen erős kötelék alakult ki. Abdullah hét éves, szeretett kishúga Pari pedig három. Pariról Abdullah gondoskodott születése óta, amióta az édesanyjuk a szülésben meghalt. A családjuk nagyon szegény volt, olyannyira, hogy fűtésre sem tellett, melynek köszönhetően az egyik mostohatestvérük – mert időközben az édesapjuk újra házasodott – meghalt a hidegtől. Egy nap az apjuk Parit és Abdullahot elviszi Kabulba, egy gazdag házaspárhoz, akiket a nagybátyjuk révén ismert meg, és akiknek tulajdonképpen eladta a kislányát.
Az elkövetkező évtizedekben a két testvér távol kerül egymástól, Abdullah Kaliforniába, Pari pedig Párizsba, ahol a nárcisztikus és bohém életet hajszoló mostohaanyja nevelte fel. Pari olyan fiatalon vesztette el az igazi családját, hogy egy idő után el is felejtette őket, de mindig is érezte "Hogy az életéből hiányzik valami vagy valaki, olyasmi, ami mintegy megalapozza az ő egész létét. Néha homályos, határozatlan érzés volt, mint egy sötét mellékutakon, borzasztó messziről érkezett üzenet, gyenge rádiójel, távoli, zajos. Máskor olyan tisztán érezte ezt a hiányt, olyan meghitten közel, hogy összeszorult tőle a szíve."


A könyv kilenc fejezetből áll, amiket Pari és Abdullah története foglal keretbe. Az ő szétválasztásuk áll e burjánzó és lendületes történetnek a középpontjában, ami olyan, mint egy sor összefonódott novella. Olyan emberek életét ismerhetjük meg a könyv különböző fejezeteiben, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak egymással. Olvashatunk Abdullah mostohaanyjáról és az ő gyönyörű fogyatékkal élő nővéréről, Nabiról. A gyerekek nagybácsijáról, aki annál a kabuli háznál dolgozott sofőrként, ahova Parit eladta az édesapja. Olvashatunk a házban élő házaspárról, az ő kapcsolatukról, a szomszédban élő unokatestvérekről, akik Amerikába menekültek és csak a háború után látogattak vissza Afganisztánba. Olvashatunk egy görög szigetekről Afganisztánba érkező plasztikai sebészről – aki a háború után segélyszervezeti dolgozóként került a kabuli házba - és az ő barátságáról egy eltorzult arcú lánnyal. Olvashatunk két külön társadalmi helyzetben élő fiú barátságáról és az egyik felnőtté válásáról, na és persze Pariról, az ő párizsi életéről és nagyvilági mostohaanyjáról.

És bár mindegyik karakterre nagy hatással voltak az afganisztáni események, az ország és annak történelme mégsem kapott akkora hangsúlyt, mint a család, a testvérek közötti szeretet, a becsület, az önfeláldozás és a gyermekkor jelentősége.

A könyv rengeteg szereplőt vonultat fel, számomra talán már túl sokat is. Felőlem aztán nyugodtan kihagyhatott volna a szerző közülük egy-kettőt, más szereplők történetének a javára. Mindenesetre most már tudom, hogy miért is lett ez a könyv a 2013-as év szépirodalmi szenzációja. Khaled Hosseini rendkívül tehetséges író, akire érdemes odafigyelni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvét, ami számomra mindenképp maradandó élményt nyújtott.

Khaled Hosseini

Ui.: A szerző korábbi művei a Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap is felkerült az olvasandó könyveim listájára.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: And the Mountains Echoed
Fordította: Nagy Gergely
Oldalszám: 502

A turné állomásai

A BTK ezúttal egy három állomásos miniturnéra invitál benneteket, melynek a főszereplője Khaled Hosseini 'És a hegyek visszhangozzák' című könyve.


2014. febr. 20.

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Bevallom, kicsit hezitáltam a könyv olvasása előtt, féltem, hogy nem az én szájízemnek való lesz, de egy kedves barátnőmnek köszönhetően, aki különösen jól ért ahhoz, hogy hogyan kell felcsigázni a kíváncsiságomat, mégis belekezdtem a regénybe és hát azt kell mondja, hogy valóban vétek lett volna kihagyni.

Az egész történet egy 1912 márciusában íródott levéllel kezdődött.

Elspeth Dunn remélni sem merte, hogy első megjelenő verseskötetére rajongói levelet fog kapni, így amikor az Egyesült Államokból egy egyetemista, nevezetesen David Graham levelét kézhez vette Skye szigetének kicsiny postahivatalában, repesett az örömtől és hazaérve azon nyomban válaszolt is neki. Elspeth soha nem hagyta el Skócia északnyugati partjait, ugyanis félt a hajózástól. De miután a férje bevonult a háborúba és egyedül maradt, le kellett győznie a félelmét, hogy hajóra szállhasson és Londonba utazva találkozhasson Daviddel, azzal a férfival, akivel addigra mát több tucat levelet írtak egymásnak. Elspeth és David között kezdetben barátság, majd később szerelem alakult, de oly sok akadály állt az útjukba, beleértve azt a tényt is, hogy Elspeth már férjnél volt és a világ is egy katasztrófa szélén állt, hogy nem sok reményük volt a szerelmük beteljesülésére.  

Mindez régen történt már, 1912-ben. Elspeth és David öt évig leveleztek egymással és találkoztak is párszor, de leginkább levélben érintkeztek egymással. Rengeteg minden történt velük ez alatt az idő alatt, de a levelek melyekben álmaikat és a legféltettebb titkaikat osztották meg egymással, mindig rendszeresen jöttek mentek közöttük. Minden levélben ott lapult - kezdetben a sorok között, később már szavak formájában is – a vágyakozás, a reménykedés és az őszinte szerelem.  

A könyv narrátora nemcsak Elspeth és David, hanem olvashatunk még leveleket Margarettől, Elspeth lányától és az ő kedvesétől Paultól is. Mindez úgy lehetséges, hogy a történet két történelmi időszakban játszódik, az első és a második világháborúban.

Már a könyv első tíz oldala után ugrunk egyet az időben 1940-be, Edinburgh-ba, ahol egy bombasorozat után Margaret az anyját a hálószobában találja egy halom megsárgult levéllel az ölében. A következő napon Elspeth a bőröndnyi levéllel együtt eltűnik, Margaret pedig ott marad egyedül, egyetlen megsárgult levéllel és az anyja titkaival, amely arra sarkallja, hogy vesse bele magát a múltba és kutassa fel, hogy vajon ki lehetett az az amerikai férfi, aki ezt a szenvedélyes levelet írta és vajon miért őrizte oly féltve és sokáig mindezt az ő édesanyja.  

Ez a könyv elvarázsolt engem, és nem csak a különös helyzetben született gyönyörű szerelmi története miatt - melynek a vége még könnyeket is csalt a szemembe -, hanem Jessica Brockmole gyönyörű megfogalmazása és stílusa miatt is, amely magyar nyelvbe való átültetéséért külön köszönet a fordítónak. Elspeth és David érzelmekkel és hangulatokkal teli szerelmes leveleiktől teljesen meghatódtam, lelkesedtem, kétségbeestem és én is szerelmes lettem, egyszóval az érzelmek olyan széles skáláját élhettem át rajtuk keresztül, melyhez hasonlóval a mostani olvasmányaimban nem igen találkozhattam.  


A levelek dátumait elnézve meg kell hagyni, hogy bizony abban az időben rengeteget kellett várni rájuk. Hogy őszinte legyek nem is csodálkozom azon, hogy a régimódi levélírás kiment már a divatból. Bár az igazat megvallva megvolt annak is a maga varázsa, amikor az ember elsétált a postára, hogy feladja a gondosan megfogalmazott és leragasztott levélkéjét és majd onnan hazasétálva várjon és csak várjon, gyakran több hetet is arra, hogy válasz érkezzen rá, ha egyáltalán érkezett. Tökéletesen megértettem és át is éreztem ennek a várakozásnak az izgalmát és néha bizony a fájdalmát is, csakúgy, mint azt is, hogy miért is őrizgette Elspeth több éven keresztül ezeket a kincseket, mert ezek a levelek valóban kincsek voltak.

Az írónő nem árult el túl sokat a szereplőkről, érdekes volt, hogy csak minimális és nagyon tömör információkat kaptunk róluk és a környezetükről, a tájról és a különböző eseményekről, de mivel Brockmole olyan gyönyörűen tudott játszani a szavakkal, hogy igazából mindezt nem is nagyon hiányoltam. Igaz a történet nem mondható sodró lendületűnek, ennek ellenére mégsem lehetett rajta egy percig sem unatkozni és a nyugodt tempója mellett is tartogatott meglepetéseket a végére.

Egyszóval szerettem ezt a könyvet. Egy olyan szívszorító, de cseppet sem szirupos, amolyan igazi, lassú lefolyású, szóvirágokkal tűzdelt, csodálatos szerelemi történet volt, amit minden romantikus lelkületű női olvasónak szívből ajánlok.

Jessica Brockmole

Kiadó: Cor Leonis
Eredeti cím: Letters from Skye
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 238

A kedvcsinálót a könyvhöz és a trailert itt nézheted meg.


2014. febr. 19.

Wendy Higgins: Angyali gonosz (The Sweet Trilogy #1)

Rég történt már meg velem, hogy éjszakába menően olvassak, de ezt a könyvet egyszerűen nem tudtam letenni és az igazat megvallva nem is nagyon akartam, mivel minden egyes sorát az utolsó betűig ki akartam élvezni. Bevallom, nem így indult ám a mi kettőnk kapcsolata, hiszen a könyv legelején még az is megfordult a fejemben, hogy félbehagyom. Hogy miért? Mert mérhetetlenül unom már azokat a tipikus YA főszereplőket, akik a lányok esetében szépek, naivak és gyámoltalanok, a fiúk esetében pedig szexik és nagymenők, pont olyanok, mint amilyennek Annát és Kaidan is láttam kezdetben. De egy idő után - magam sem tudom, hogy pontosan honnan és mikor - szépen lassan megbarátkoztam velük és kezdett magába szippantani a történet olyannyira, hogy a végén már csak azt vettem észre, hogy bőszen kutakodom a neten, hogy vajon mikor olvashatom már tovább a folytatást.

A történet alapkoncepciója, miszerint a hét főbűn plusz a hat kisebb bűn sötét angyali emberi alakban munkálkodnak a földön, miközben a saját leszármazottaikat az óriásokat (nephilimeket) arra kényszerítik, hogy az ő ármánykodásaikat támogassák és még több embert csábítsanak a bűnre, nagyon tetszett. Anna érzelmi kettőssége pedig - a veszély utáni vonzódása és ezzel szemben az erényessége és lelki tisztasága - csak hab volt a tortán. Anna lényének ellentmondásossága  a származásából; angyal édesanyjának és démon édesapjának volt köszönhető, melyről eddig neki fogalma sem volt. Persze mindig is furcsállotta, hogy színek kavalkádjaként látja mások érzéseit és hogy sokkal jobb a hallása és a látása a társainál, de ezekről a furcsaságokról mindvégig próbált tudomást sem venni, melyben nagy segítségére volt nevelőanyja, aki bár tudott Anna különlegességéről mégis úgy tett, mintha normális ember lenne. Na de ugye minden szappanbuborék kipukkan egyszer és amikor Anna találkozik a szexi és eszméletlenül vonzó Kaidan Rowe-al, aki egyébként a  bujaság hercegének a fia, melyből kifolyólag a munkaköri leírásának egyetlen pontja a csábítás volt, szóval amikor Anna találkozik ezzel a buja fiúval, akkor mindenre fény derül. Kaidan elmondja Annának az óriások és a démonok között fennálló hatalmi viszonyt és megtanítja őt különleges képességeinek a használatára miközben persze erős vonzalom alakul ki közöttük, amely hamar átcsap olyan mindent elsöprő szenvedélybe, amitől ha lángra kaptak volna a könyv lapjai a kezemben azon sem lepődtem volna meg.

A könyv tele van szenvedéllyel és érzelemmel és míg az egyik percben repdesett a szívem Anna és Kaidan kapcsolatától addig a másik percben sírhatnékom és törni zúzni támadt volna kedvem attól a kilátástalanságtól és reménytelenségtől, ami körülvette őket és ami a származásuknak köszönhetően rájuk várt. A történet és vele együtt a szereplők egyszerre nyűgöztek le és tettek nyugtalanná, tiltott szerelmük pedig darabokra törték a szívem, úgyhogy azt hiszem, hogy Wendy Higgins fantasztikus munkát végezett az olvasó érzelmeinek a szétcincálásában. 

Nagyra értékeltem, hogy az írónő a történet vázát a démonok és az angyalok világát érthetően, kellő hosszúságban és tempóban tárta az olvasó elé, elég időt adva nekik arra, hogy megemésszék az olvasottakat. És nagyra értékeltem Higgins azon merészségét is, amivel olyan sötét témákhoz mert nyúlni a regényben, mint az alkohol, a szex, a prostitúció és a drogfogyasztás. 

A könyv mellékszereplői; Anna barátja, a nevelőanyja és a többi óriás mind érdekes és izgalmas karakterek voltak, jól megformáltak és élethűek - igaz, hogy legfőképp gonoszak, de voltak köztük jók is - szóval olyanok, amilyeneknek lenniük kell, mindenfélék… mint Hófehérke törpéi. És bár mind közül a düh démonának a fia volt a legszimpatikusabb a számomra, bízom benne, hogy nem lesz stabil szereplője az épp alakuló szerelmi háromszögnek.

A könyv egy trilógia első része, ugye mondanom sem kell, hogy tűkön ülve várom a folytatást. 

Wendy Higgins


A trilógia részei:
1. Sweet Evil - Angyali gonosz
2. Sweet Peril (hazai várható megjelenés 2014. április, Könyvfesztivál)
3. Sweet Reckoning



Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Sweet Evil
Sorozat: The Sweet Trilogy
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 440

2014. febr. 16.

Kedvcsináló idézetek és trailer a Levelek Skye szigetéről című könyvhöz

Az egész történet egy levéllel kezdődött.

Elspeth Dunn remélni sem merte, hogy első megjelenő verseskötetére rajongói levelet fog kapni, így amikor az Egyesült Államokból egy egyetemista, nevezetesen David Graham levelét kézhez vette Skye szigetének kicsiny postahivatalában, repesett az örömtől és hazaérve azon nyomban válaszolt is neki. Ebből az ártatlan kis levelezésből, ami az óceán két különböző pontjáról indult, békeidőben és háborúban, de leginkább papíron és tintán keresztül egy olyan szívszorító, de cseppet sem szirupos, amolyan igazi, lassú lefolyású, szóvirágokkal tűzdelt, csodálatos szerelemi történet bontakozott ki, amit, minden romantikus lelkületű olvasónak szívből ajánlok figyelmébe.

Ízelítőül íme néhány idézet a könyvből és nézzétek meg a magyar feliratos könyvelőzetest, ami véleményem szerint nagyon hangulatosra sikerült. (Ne felejtsétek el bekapcsolni a felirat lejátszást, mert anélkül nem fog látszódni.)




"Urbana, Illinois, USA - 1912. március 5.

Tisztelt Asszonyom!
Remélem, nem tekinti tolakodásnak, de úgy érzem, meg kell írnom önnek, mennyire csodálom és becsülöm A sas fészkéből című könyvét. Elismerem, általában nem vagyok oda meg vissza a költészetért. Többnyire a Huckleberry Finn szamárfüles kötetét veszem a kezembe vagy egyéb halálos veszedelmeket és megmenekülést tartogató könyveket. Az ön verseiben mégis volt valami, ami jobban megérintett, mint bármi az utóbbi években..."




"Skye szigete - 1912. március 25.

Kedves Mr. Graham!
Látnia kellett volna, milyen élénk izgalom keletkezett a mi kis postahivatalunkban. Az emberek összegyűltek, hogy lássák, amint elolvasom az első "rajongói" levelemet... "




"Urbana, Illinois, USA - 1912. április 10.

...Felettébb elcsodálkoztam annak olvasatán, hogy az enyém volt az első "rajongói" levél, amelyet Ön kapott. Biztos voltam benne, hogy csupán egy a sok-sok között, ezért igyekeztem oly nagyon, hogy szellemesnek és érdekesnek találja. Talán más olvasói nem voltak olyan merészek (vagy megfontolatlanok?), mint én.
       Üdvözlettel:
       David Graham

Ui.: Hol van Sky szigete?"




Skye szigete - 1912. május 1.

"Mr. Graham!
Ön nem tudja, hogy hol van az én szép szigetem? Ez megfoghatatlan! Olyan, mintha azt mondanám, fogalmam sincs, merre lehet az Illinois állambeli Urbana városa. Az én szigetem Skócia északnyugati partjai mentén van. Vad, pogány, nagyon zöld; olyan gyönyörű, hogy nem tudnám elképzelni az életet máshol."




"Skye szigete - 1915. szeptember 6.

Davey, Davey, Davey!
Nem jellemző rád, hogy így aggódj. Miért gondolsz ilyen szigorral erről? Az elmúlt három évben hagytuk, hogy csak úgy történjenek velünk a dolgok és hát szerelem történt. Tényleg meg kéne terveznünk, hogy mi következik ezután? Kell egyáltalán tudnunk?
Remélem tudod, hogy sosem gondoltam úgy rád, mint olyan valakire, aki "csak zsigerből, hirtelen elhatározásból cselekszik". Ha tudnád, mit jelentesz nekem, hogy miattad maradtam talpon, hogy miattad vagyok ébren, mert tudom, hogy te gondolsz rám. Te késztettél írásra, amikor már azt gondoltam, hogy elreppent a múzsám. Te emlékeztettél, hogy több vagyok, mint egy magányos ember. Most van még valamim. Te.
Komolyan azt hiszed, hogy bármit bizonyítanod kell előttem? Azt hiszed, tenned kell még valamit, hogy folyamatosan velem lehess? Csak ennyit kérek. Hogy legyél nekem.
Rád gondolok."




"Párizs, Franciaország - 1915. december 17.

Drága Sue-m!
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a karácsonyt az Eiffel-torony alatt fogjuk tölteni. Mondanom sem kell, hogy szívesebben tölteném az ünnepet Edinburgh-ben vagy Skye szigetén vagy bárhol, ahol Te vagy.
... Megtennél a kedvemért valamit? Amikor szenteste éjfélt üt az óra, pontosan akkor, amikor eljön karácsony első napja, lépj ki s házból és fordítsd az arcodat a hold felé. Ízleld meg az ajkadra hulló hópelyheket, és képzeld azt, hogy az én ajkam érint. Én ugyanebben az időben ugyanezt teszem. Megígérem. Mindegy, hogy még Párizsban leszünk-e vagy valahol máshol, francia földön; behunyom a szememet és ugyanazt képzelem, amit te. Hogy az ajkunk összesimul. Talán valóban valóra válhat, ha csak egy pillanatra is. Ha egy ilyen éjszakán megtörténhetett a mi Urunk születésének csodája, akkor kisebb csoda is történhet, talán találkozhat a lelkünk.
    Szeretlek, Davey"





A feliratot kapcsoljátok be az alsó ikonok között az óra és a fogaskerék közötti kis téglalappal!

2014. febr. 14.

Könyvek, amiket várok #21

Bár még nem indult el az áprilisi Könyvfesztivál előtti dömping, a kiadók már elkezdtek zizegni és hírt adni újdonságaikról, melyek között van pár olyan könyv, amit mindenképp olvasni szeretnék, mutatom is, hogy melyekre vetettem szemet.

Monika Peetz Keddi nők című regényéről úgy gondolom, hogy egy igazi csajos könyv lehet, úgyhogy ő mindenképp felkerült a listámra.

„A hazugság visszatér, mint a bumeráng, és azt találja el, aki eldobta – esetleg azért, hogy elejét vegye valami nagyobb bajnak. Ez a bumeráng néha azonnal visszatér, néha csak sokára.”
Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyikük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacsoráznak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, megosztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére.
Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúan úgy döntenek, hogy elkísérik.
Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…
Kiadó: Park, Oldalszám: 352 Várható megjelenés: 2014. február 20.

Az Ulpius Kiadó hamarosan egy új sorozattal rukkol elő, melynek főszereplője Daisy Dalrymple egy szép és okos, de minden lében kanál nőszemély, aki lépten-nyomon hullákba botlik, akárcsak M. C. Beaton tökéletlen, ám annál megnyerőbb hősnője. És mivel a történet a kedvenc koromban játszódik, így biztos, hogy teszek egy próbát vele. 

Carola Dunn: aisy és a jégbefagyott Don Juan
Daisy Dalrymple igen figyelemreméltó ifjú hölgy, aki újságírói munkát vállal, hogy függetlenségét biztosítsa – ez bizony meglehetősen szokatlan lépés egy vikomt lányától 1922-ben. Első megbízatása épp karácsonykor a Wentwaterek úri birtokára vezérli, ahol összegyűlik az egész család. A kellemes együttlétet hívatlan vendég, a „faragatlan tuskó” hírében álló Lord Astwick megjelenése zavarja meg, akire egy reggel a birtok tavának jegébe fagyva találnak rá – nyilvánvalóan nem baleset, hanem gyilkosság történt. A helyszínre érkezik a Scotland Yard vonzó felügyelője, Alec Fletcher, aki a nyomozás idejére a segédjévé fogadja Daisyt. Valamennyi családtag gyanúsított, a gróftól egészen az unokájáig. A nyomozás során fény derül Astwick bárdolatlan viselkedésének következményére, és ez újabb gyilkossági indítékokat tár fel a Wentwater-birtokon. A szemfüles Daisy leleplezi a gyilkost, a családtagok többségét lenyűgöző megoldással áll elő, és felmerül egy jövőbeni regényes kaland lehetősége is.
Kiadó: Ulpius, Várható megjelenés: 2014. április 28. (de Ulpiuséknál semmi nem biztos)

Aztán ugye itt van a Maxim Kiadó két újdonsága, melyek első részét olvasva a folytatásukra is nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy ők is mindenképp befutók nálam.

Wendy Higgins: Sweet Peril
Anna Whitt, az őrangyal és démon lánya megígérte magának, hogy soha nem követi apja mesterségét, és nem csábítja rosszra az embereket. Naivan azt hiszi, hogy ez könnyedén sikerülhet. Démonoktól üldöztetve mérlegeli, milyen áldozatokat kell hoznia a túléléshez. Vajon át kell állnia a sötét oldalra?

Az élete még soha nem volt ilyen sivár, de szívében még mindig ott van Kaidan Rowe emléke. Egy váratlan, elvesztett üzenet kapcsán azon kapja magát, hogy Kopanóval utazza körbe a világot. Törekvései között szerepel, hogy támogatást szerezzen és reményt adjon félig ember, félig démon sorstársainak. Ám hamar világossá válik, hogy ez nem fog harc nélkül menni. Ezalatt a lánynak és Kaidannak félre kell tenniük egymás iránti szenvedélyüket, és szembe kell nézniük a végső kérdéssel: érdemes kockára tenni az életünket valaki szerelméért?
Kiadó: Maxim Várható megjelenés: 2014. április Könyvfesztivál

Rebecca Donovan: Barely Breathing
Bár a "gonosz mostoha" már börtönben ül, amiért Emma életére tört, a lány mégis még mindig halvány árnyéka önmagának, kimarad a suliból, barátai és szerelme, Evan próbálják visszalehelni belé az életet, és először Sarához, majd később édesanyjához, Rachelhez költözik. Az anya próbálja jóvátenni hibáit, és minél jobb viszonyt ápolni a lányával, közben lassacskán az ő élete is rendeződni látszik. Bár minden a lehető legjobb irányba halad, az eseményeket beárnyékolja Sara féltékenysége, aki irigykedik Emmára Evannel való boldog kapcsolata miatt. Ám az események akkor vesznek igazán váratlan fordulatot, mikor Jonathan, Emma anyjának új párja kezd többet érezni Emma iránt…
Kiadó: Maxim Várható megjelenés: 2014. április Könyvfesztivál

És végezetül ismét egy nagyon érzelmesnek és szomorúnak tűnő könyv a szerelemről és a reményről... erre is biztos vevő leszek.

Priscille Sibley: Csillagpor
Szerelemből tragédia. Tragédiából remény.
Egy férfi és egy nő. Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Matt kétéves, amikor először a karjában tartja az újszülött Elle-t, tizenhét, amikor csillaghullás idején először megcsókolja, és harminchárom, amikor feleségül veszi. Mindenük megvan, amire vágyhatnak. Csak egyetlen űr tátong az életükben, a közös gyerek hiánya.
Ám egy ártatlan baleset mindent megváltoztat. Elle kómába esik, és a végakarata alapján nem szabad gépekkel életben tartani. Egy csoda mégis felülír mindent. Kiderül ugyanis, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Vajon mi az erősebb? A jog, amelyre Matt anyja (aki egyben Elle keresztanyja is), Linney hivatkozik? Vagy az új élet reménye?
Az érzések mellett a jogászok is egymásnak feszülnek. A tét: élet vagy halál.
Kiadó: Pioneer Books Oldalszám: 408 Várható megjelenés: 2014. február 25.

Kim Carpenter · Krickitt Carpenter · Dana Wilkerson: Fogadom

A könyv Kim és a felesége Krickitt Carpenter igaz történetét feldolgozó, nagyon megható és szívfacsaró, vallási alapokra fektetettet romantikus története, melyben az Istenben való hit, a kitartás és a remény jelentős szerepet játszik, vagyis kategóriáját tekintve egy keresztény könyvről van szó.

Ezt a bejegyzést átköltöztettem a másik blogomra. Ha kedven van gyere és nézz körül ott is. :)







2014. febr. 9.

Januári beszerzések

Januárban valahogy nem éreztem késztetést könyvvásárlásra, mivel a decemberem e téren olyan volt, hogy juhuhuhj, jobb nem is említeni. No nem azért, mert olyan siralmas lett volna ellenkezőleg, könyvszaporulat szempontjából a legtermékenyebb hónapom volt, amely természetesen elsősorban a karácsonynak volt köszönhető, a családomnak és annak a sok kedves könyvmolynak, akik megleptek egy-egy drágasággal, melyek mindegyikének, mint mindig, most is nagyon örültem. Szóval az ember egy ilyen hónappal a háta mögött nem nagyon ugrál, ezért a januárt én is próbáltam kicsit szerényebben megélni (több kevesebb sikerrel).
Ebben a hónapban csak két könyvet vásároltam, igaz azokat is még tavaly rendeltem a Könyvmolyképző karácsonyi akciójában... tényleg kihagyhatatlanoknak éreztem őket. A következő kettőt cseréltem, míg az utolsó könyv szülinapi ajándék volt egy kedves barátnőmtől.
Természetesen nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tartogatnak majd a következő hónapok, de úgy tervezem, hogy ebben az éveben inkább a cserékre fogok jobban ráhasalni, mintsem a vásárlásokra. Na majd meglátjuk!
  










Jean-Claude Mourlevat: Földlakó 
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Federica Bosco: Szerelmem egy angyal 
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok


2014. febr. 5.

Jennifer L. Armentrout: Obszidián ~ Ónix (kettő az egyben)

A két könyvet szinte egymásutánjában sikerült elolvasnom így fölöslegesnek tartottam két külön bejegyzést írnom róluk, inkább egybe próbáltam összefoglalni a kettőt (istenem, praktikus egy jány vagyok). No meg aztán úgy gondoltam, hogy minek Dunára vizet önteni, hiszen annyian fogalmazták már meg előttem a pozitív vagy épp negatív véleményüket a történetről, hogy ezek után úgy éreztem, hogy nekem már tényleg teljesen fölösleges billentyűzetet ragadnom, hiszen semmi újat nem tudnék már írni róluk. Ettől függetlenül mégis azt kell mondjam, hogy muszáj pár mondatban lepötyögnöm a véleményemet, mert ha az ember lányának egy új kedvenc sorozata akad, azt ugye csak nem hagyhatja már szó nélkül. Nem igaz?

A könyv narrátora Katy, aki az édesanyjával együtt költözött ebbe az álmos nyugat-virginiai kisvárosba, ahol a történet játszódik.  Katy, anyja unszolására barátokat próbál szerezni magának és hát a legegyszerűbb dolog ugye a szomszédokkal való ismerkedés. Át is megy a velük szemben lévő házba, ahol egy vele egykorú ikerpár Daemon és a húga Dee lakik. Daemon az első perctől kezdve rendkívül ellenségesen, arrogánsan és szemtelenül viselkedik Katy-vel, amely magatartásán még az iskolában sem változtat, Dee viszont épp a bátyja ellentéte, szinte szomjazza Katy barátságát. Katy magának sem meri bevallani, de már az első találkozásuk óta vonzódik Daemonhoz, akivel valami nagyon nincs rendben csakúgy, mint a húgával és a barátaikkal.  Hamar kiderül, hogy valamennyien egy másik bolygóról érkezett idegenek, akik emberi formát vettek fel, hogy be tudjanak illeszkedni közénk. Luxeneknek vagyis fényembereknek hívják magukat, akiknek nem mellékesen egy egész galaxisra való idegennel kell szembenézniük, akik mind az ő különleges képességeikre pályáznak. Katy-t is megtámadta egy ilyen idegen, de Daemonnak sikerült megmentenie őt és ezzel együtt meg is jelöni.... és ó mily borzalom, de Katy csak úgy úszhatja meg élve ezt az egész ufóharcot, ha Daemon közelében marad, amíg el nem halványul rajta a jel.

Szóval, amikor belekezdtem az Obszidiánba, akkor még gondolni sem mertem volna, hogy ez a könyv, ami egyébként már több hónapja ott porosodott a polcomon, ennyire levesz majd a lábamról. Totálisan beleszerettem Armentrout írásába és az általa megformált szereplőkbe. A történet dinamikus volt és izgalmas a főszereplők sziporkáztak és izzott közöttük a levegő, Daemon pedig hatalmas bunkó volt, pontosabban egy hatalmas és őrülten szexi bunkó, amolyan igazi érző szívű rosszfiú, amely típusú szereplőktől bevallom, én rögtön elgyengülök. Katy és Daemon ebben a részben állandóan piszkálták egymást és játszották a kis macska egér játékukat, ami rengeteg humoros helyzetet és párbeszédet okozott a történetben. Arról már nem is beszélve, hogy Katy egy könyves blogot vezetett, amitől – ha még ez valamilyen machináció is volt az írónő részéről – nagyon szimpatikussá vált a számomra. Szerencsére sem instant szerelemmel, sem szerelmi háromszöggel nem találkozhatunk a történetben, de voltak villanykörteként világító űrlények és őket üldöző gonosz lények, ami így első hallásra lehet, hogy nem tűnik túl biztatónak, de higgyétek el, hogy mindezt olyan jól tálalta és körítette az írónő, hogy észre sem lehetett venni, csakúgy pörögtek a lapok olvasás közben. Egyszóval hatalmas pozitív meglepetés volt számomra ez a regény, melynek a vége fele már csak azon izgultam, hogy nehogy elszúrjon valamit az írónő, amivel csalódást okozhat, de szerencsére nem volt okom panaszra. Egyébként sokakkal ellentétben nekem nem igazán tetszett a könyv végén bónuszként kapott pár oldal, amit Daemon szemszögéből olvashattunk.…. én egész máshogy képzeltem el mindazt magamban.


És ugye előnyei is vannak annak, ha az ember később kezd el egy sorozatot, mert legalább így nem kell sokat várni a folytatásra.... a rossz hír, hogy még mindig csak az első két rész jelent meg nálunk, tehát tulajdonképpen nem sokra mentem a várakozással.

Az Ónix ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, vagyis Katy felgyógyul a támadásból és mivel Daemon gyógyította meg így erős kötődés alakult ki közöttük. És míg továbbra is harcolnak az egymás iránt érzett gyengéd érzéseik ellen - különösen Katy, aki meg van győződve arról, hogy csakis a kötődés miatt éreznek így egymás iránt - addig egy új srác Blake tűnik fel a suliban, akinek úgy tűnik, hogy sikerül felvennie a harcot Daemon szexi kisugárzása ellen, melynek köszönhetően az sem kizárt, hogy még labdába is rúghat Katy-nél. A helyzet viszont az, hogy nem mindenki az, akinek látszik, és hogy Katy-t sem sorolhatnám épp a józan gondolkodású emberek közé. A könyv eleji agonizálásával és Daemon érzelmeinek megkérdőjelezésével nálam kicsit elvetette a sulykot, de ha figyelembe veszem a fiatalságát és tapasztalatlanságát, és hogy pár nap leforgása alatt mi minden történt vele, akkor talán, mondom talán szemet tudok hunyni a kissé bosszantóan hosszúra sikeredett nyafizása felett.

Egyébként az Obszidián csak ennek a résznek a bevezetője volt, ami a fenébe is, sokkal jobb volt, mint az elődje. Mindezt Katy és Daemon jellemfejlődésének és a két új szuper karakter bevonásának volt köszönhető, amitől csak még izgalmasabb és fordulatokban gazdagabb lett a történet. Daemon és Katy karakterét most sokkal mélyebbnek és kidolgozottabbnak éreztem ennek köszönhetően a párbeszédeik és a közös jeleneteiket is sokkal természetesebbnek és letisztultabbnak hatottak. Az két új szereplő Blake (az új srác) és Will (Katy anyjának az új pasija) annyira jól sikerültek, hogy a lelki békém megóvása érdekében nagyon szívesen kiírattam volna őket a történetből az írónővel, de akkor ugye hol maradt volna az izgalom és a bonyodalom, úgyhogy így csak körömrágva és bosszankodva követhettem nyomon az ármánykodásukat.
Daemont még mindig elég szarkasztikusnak találtam, de már az édesebb és odaadóbb sőt még a féltékeny oldalát is megmutatta, melynek köszönhetően már valóban egyértelművé vált, - nem mintha az előző részben ne tudtuk volna az első találkozástól kezdve - hogy mit is érez Katy iránt. Katy sajnos sok rossz döntést hozott ebben a könyvben, melynek olyan következményei lettek, amiért hiába vállalt később felelősséget, már az sem segített. Mérhetetlenül bosszantott Katy naivsága és hiszékenysége, de hát pont ez miatt volt a személye hihető, hiszen egy olyan fiatal lányról van szó, akinek az élete fenekestül felfordult, idegenek veszik körül és maga is kicsit átalakul… 

A fél pont levonás csak azért járt, mert a történet első harmadáig, gond nélkül le tudtam tenni a könyvet elalvás előtt - valahogy hiányzott belőle az a lendület, ami fogva tartott volna - de ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy a második rész is beváltotta a vele szemben támasztott elvárásaimat, úgyhogy ez a sorozat tuti befutó nálam. Azt azért nem mondom, hogy olyan maradandó élményt nyújtott, ami még több hónapon keresztül is éreztetni fogja a hatását, de mindenképp szórakoztató és kellemes olvasmány volt, ami miatt a folytatásokra is biztos vevő leszek. 
Jennifer L. Armentrout


A sorozat részei:
0.5. Shadows
1. Obsidian (2011) - Obszidián
2. Onyx (2012)- Ónix
3. Opal (2012)
4. Origin (2013)
5. Oppositin (2014)



Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Obsidian, Onyx
Sorozat: Lux
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 422,472


2014. jan. 30.

Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló

Karácsonyra mindig egy rakás könyvet szoktak kapni a gyermekeim a családtól, melyek szinte mindegyikével finoman szólva is sorra meggyűlik a bajunk, mivel vagy olyan történetről van bennük szó, ami még nem nekik való vagy egyszerűen csak nem érdekli őket a sztori és az abba ültetett szereplők... szóval nem olyan egyszerű dolog ám a megfelelő könyvet kiválasztani egy 9 és 7 éves gyermek számára, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Én a legjobb módszernek még mindig azt tatrom, ha a gyermekeimmel együtt megyünk a könyvesboltba, ahol egy kis segítséggel és terelgetéssel kedvükre válogathatnak a nekik legjobban tetsző mesekönyvek közül. Így akadtunk rá Torzonborz, a rabló című könyvre is, amire egyébként a kisfiam figyelt fel legelőször, ennek ellenére mégis a kislányom kedvence lett.... na erre varrjatok gombot.

Először is szeretném leszögezni, hogy ez volt az egyik legjobb mesekönyv, amit mostanában olvastunk, és ami nemcsak a lányomat, de engem is teljesen levett a lábamról. Nem is tudom, hogy mikor volt dolgunk utoljára olyan mesével, amin annyit nevettünk és amiről annyit beszélgettünk volna az óvodába jövet-menet vagy épp sütés-főzés közben, mint Paprika Jancsi, Vitéz László, no meg persze Petróniusz Pókuszhókusz történetéről. Egy hétig minden egyes estét velük töltöttünk és higgyétek el, hogy ennek mindén percét rettentő élveztük.

A könyvben minden bonyodalom ott kezdődött, amikor Torzonborz a rabló ellopta a Nagymama zenélő kávédarálóját, amely nem akármilyen kávédaráló volt ám, hanem egy komoly és pótolhatatlan eszmei értékkel bíró ereklye. Nagymama lelki békéjének megóvása érdekében Paprika Jancsi (a barátainak csak Jancsi) és Vitéz László (a barátainak csak Lackó) elhatározták, hogy ők bizony maguk erednek a hírhedt és rettegett rabló nyomába és szerzik vissza tőle a zenélő kávédarálót. Azonban, mint kiderült ez a héttőrös, bitang rabló, nem is volt olyan ostoba, mint ahogyan azt Jancsi és Lackó gondolták, sőt. Nem kis furfang árán sikerült túljárnia a fiúk eszén, és míg Lackót az erdőben lévő barlangjába zárta addig Jancsit eladta legjobb barátjának Petróniusz Hókuszpókusznak a veszélyes mágusnak. Petróniusznak egyébként épp kapóra jött Jancsi, mert irtózatosan szerette a krumplit, pucolni viszont már annál inkább utálta. Szóval, míg Jancsi a gonosz varázslónál krumplit hámozott, addig Lackó Torzonborznál cipőt fényesített…. és hát mit is mondhatnék, nem épp így tervezték a fiúk Torzonborz kézre kerítését. A mese természetesen itt még közel sem ér végett a jó és a rossz küzdelme tovább folytatódik miközben egy-két szökési kísérelt, egy gyönyörű tündér egy csomó varázslat és rengeteg izgalom teszi még színesebbé és érdekesebbé ezt a kiváló történetet.

Semmi kétség, kedvenc lett számunkra ez a könyv, ami az elejétől kezdve az utolsó betűig maximálisan lekötötte a gyermekem figyelmét és naná, hogy még az enyémet is. A szereplők és a cselekmény nemcsak hogy humoros volt, hanem rendkívül ötletes is, csakúgy mint a párbeszédek, melyek magyar nyelvbe való átültetésénél nem kis leleményességre volt szüksége a fordítónak. Egyszóval le a kalappal Preußler írói tehetsége előtt, hisz hiába már több mint ötven éve vetette először papírra Torzonborz történetét az lám-lám, azóta sem vesztett semmit értékéből és népszerűségéből.

A könyvben található illusztrációkról is csak csupa csupa jó dolgokat tudok mondani. Nagyon szerettük együtt nézegetni a képeket olvasás közben és együtt nevetgélni azokon a hatalmas orrokon, amiket Franz Josef Tripp rajzolt a szereplőknek… hát azok valami eszméletlenül jól sikerültek. A könyv külleme gyönyörű és amellett, hogy keménytáblás a lapok minősége is kiváló, ami miatt öröm kézbe venni és lapozgatni a művet. A rajzok csodaszépek és majd minden oldalon található belőlük egy, és még a könyvjelző szalagról sem feledkezett meg a kiadó, ami aztán már végleg feltette nálam az i-re a pontot.

Egy szó, mint száz, imádtuk ezt a könyvet úgy ahogy volt, és az író családja mellett, mi is csak hálásak lehetünk neki, hogy mindhárom lányának írt egy-egy történetet a héttőrös, elvetemült, de mégis szerethető Torzonborzról, melyek hazai megjelenését mi tagadás, mi már tűkön ülve várjuk.

Otfried Preussler (1923-2013)

További részek:
Torzonborz újabb gaztettei (tavasszal jelenik meg, pontos dátumot még nem lehet tudni)
Torzonborz megjavul

Kiadó: Kolibri Kiadó
Eredeti cím: Der Räuber Hotzenplotz
Fordította: Nádori Lídia
Oldalszám: 120


2014. jan. 24.

Kerrelyn Sparks: How to Marry a Millionaire Vampire - Love at Stake #1

Mivel olyan rég olvastam már vámpíros történetet, így úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy felfrissítsem kicsit az emlékezetemet velük kapcsolatban. Úgyhogy hosszas töprengés után ennél a könyvnél maradtam és bíztam bennem, hogy nem fog csalódást okozni az én csöpögős romantikára - na jó, némi túlfűtött erotikára is - és egy kis humorra éhező érzékeny lelkemnek.

Roman Draganesti a tökéletes vámpír! Nyálcsorgatóan szexi, intelligens, gazdag és szerzetesi előéletének köszönhetően a szíve mélyén még vámpírként is túlontúl emberi. Az emberekhez fűződő "baráti" viszonyát, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hosszas kutatás után feltalálta a szintetikus vért, ami nem csak az emberiség számára, de a vámpírok táplálkozási szokásaira nézve is meglehetősen nagy jelentőséggel bírt. Gondoljatok csak bele - milyen egyszerűen, és ami a legfontosabb, erőszak és gyilkolás nélkül juthattak a vámpírok ezentúl vérhez. Persze mint mindig, most is voltak ellenlábasok, akik azt mondták, hogy ők bizony semmiképp nem fognak pohárból vért inni, inkább maradnak a régi jól megszokott és sokkal élvezetesebb módszernél. Sőt, még küzdenek is azért, hogy a Roman által gyártott ízesített vér végleg eltűnjön a piacról.

De térjünk vissza történetünk elejére, amikor is szexi vámpírunknak épp egy új találmányt készülnek bemutatni hű asszisztensei. Ez a találmány nem volt más, mint egy életnagyságú és hű guminő. Vanna, mert így nevezték el őt, többfunkciós volt, kielégítette, mind a táplálkozási és mind a szexuális igényeket, ám ki gondolta volna, hogy Romannak ez a nő akkora falat lesz, hogy szó szerint beletörik majd a foga. Úgyhogy miután egy sikertelen harapással Roman szemfoga kiesett, sürgősen fogorvosra volt szüksége. Így talált rá Shannara, egy fogászati rendelő ügyeletes fogorvosára. Shanna egy kissé, hogy is mondjam… zűrös körülményű nő volt, mert amellett, hogy egy tanúvédelmi programban vett részt, ami az orosz maffiától volt hívatott megvédeni őt, még a vértől is iszonyodott, ami az orvosi szakmában hááát valljuk be, nem épp előnyös tulajdonság. Nos, amikor Roman rátalált a lányra, annak nem állt épp fényesen a szénája, ugyanis az oroszok is épp akkor bukkantak a nyomára, de szerencsére Roman úgy döntött, hogy a védelme alá veszi őt és magával is vitte a kis "kastélyába", amit nem mellékesen kiltben rohangáló jóképű felföldiek védtek a betolakodóktól, mint később kiderült nem sok sikerrel.

Mint a tartalomból is látszik, ez egy igen humoros és szórakoztató kis olvasmány volt, amit egy percig sem szabad komolyan venni. (Nem mintha a többi vámpíros könyvet igen, be ne dőljetek egyiknek sem.) A szereplők szimpatikusak voltak, Roman háznépe pedig nagyon-nagyon különleges. A műfajból adódóan ugye nem ért váratlanul a történet kiszámíthatósága, csakúgy, mint a karakterek és azok tipikus reakciói sem. Hogy őszinte legyek számítottam erre, hiszen nem intellektuális gazdagodásra vágytam, amikor ezt a könyvet a kezembe vettem, hanem egy igazi vámpíros és csajos történetre, amely kritériumnak tökéletesen megfelelt. Jó pár vámpíros könyvvel a hátam mögött én úgy gondolom, hogy ebben a műfajban nehéz újat alkotni, de Kerrelynek mindez mégis sikerült. Nem tudok még egy olyan vérszívós romantikus könyvet mondani, amin annyit nevettem volna, mint ezen. Úgyhogy minden kétséget kizárólag a humor volt a könyv legfőbb erénye, ami végül is meglehetősen érdekessé és igazán szórakoztatóvá tette a számomra.

Kerrelyn Sparks egyébként „hagyományos” vámpírokkal dolgozott, csak néhány apró trükkel turbózta fel őket (mint például, hogy telefonon keresztül tudtak teleportálni és minden fizikai kapcsolat nélkül - ezt figyeljétek! - mentálisan szexelni, ami nekem nem igazán jött be… lehet régimódi vagyok ezen a téren). A könyv végén lévő végső összecsapást sajnos elég kidolgozatlannak, Shanna apjának fenyegetőzését pedig meglehetősen súlytalannak, már már nevetségesnek éreztem, amely hiányosságokon tulajdonképpen még túl is tudtam tenni magam - hiszen egy sorozat nyitó kötetéről van szó, amiből még bármi lehet - de, hogy az írónő az 500 éves főhősünket még ennyi idő után is szűz vámpírként tüntette fel (persze csak fizikailag volt az, mert mentálisan azért ott volt a szeren) szóval ez számomra elég nehezen volt hihető, sőt mi több, erős túlzásnak éreztem.

Úgyhogy, mint látjátok egy csöppet sem nevezném tökéletesnek ezt a könyvet, de a másodlagos szereplők és az írónő humora számomra megéri, hogy adjak még egy esélyt a sorozatnak, úgyhogy részemről jöhet a folytatás.
(A sorozat egyébként  cakkumpakk 17 részes)




Kiadó: Avon 
Sorozat: Love at Stake
Oldalszám: 384


2014. jan. 16.

Thierry Cohen: Jobb lett volna élni

Ez a könyv nem az a könyv volt, amit az Ulpius agyon reklámozott volna, csak szép csendben megjelentette, aztán sorsára hagyta, pedig igazán megérdemelte volna a nagyobb hírverést, jobban, mint megannyi gagyi könyv, amik mostanában a piacra kerültek. A regény fülszövegét olvasva egy könnyed kis romantikus olvasmányt vártam, de helyette egy meglehetősen nyugtalanító és kissé lehangoló, de mindenképp eredeti történetet kaptam, egy olyat, amihez hasonlót még csak nem is nagyon olvastam. (Hangulatában talán Guillaume Musso regényeihez tudnám hasonlítani.)

A regény tulajdonképpen egy szerelmi történet és egy kétségbeesett tett az élet ellen, amely kiváltója egy viszonzatlan szerelem.

A 20 éves Jeremy szívét pont a születésnapján törte össze élete szerelme, ezért bánatában úgy dönt, hogy véget vet az életének. Miután felébred, azt gondolja, hogy már a túlvilágon van, de hamar rájön, hogy ennél egy sokkal jobb helyre került, egy nő ágyába, aki nem más, mint Victoria, akit szeret…. és aki minden jel szerint, őt is viszont szereti. Kiderül az is, hogy már egy év telt el az öngyilkossága óta, amiből ő semmire nem emlékezik. Aztán egy újabb „ébredés” következik, amivel egy újabb év telt el - ami Jeremy számára ismét csak egy napnak tűnt - és ami után immár egy kisfiú édesapjaként tért magához. Innentől kezdve az idő felgyorsul, összesen nyolc alkalommal tér magához Jeremy, de mindig csak egy-egy napra. Hogy hány év telt el az ébredései között, három, négy, tíz vagy több? Ezt soha nem tudhatta pontosan, mindig csak apró információkból, hol egy levélből, hol egy fényképből tudott következtetni rá. Minden egyes alkalommal más időben és más élethelyzetben találta magát, gondolhatjátok, hogy milyen rettegéssel aludt el mindig. Hamar rájött, hogy két énje van és sajnos a rosszabbik énje töltötte a több időt a családjával, aki minden jel szerint tönkre akarta tenni őket.

Minden fejezet egy ébredéssel kezdődött, amely mindegyike Jeremy valamely születésnapjára esett. Borzalmas volt belegondolni az idő múlásába és abba, hogy mindeközben Jeremy csak nyolc napot öregedett. De ebben az egészben nem is az volt legrosszabb, hogy Jeremy fiatal lelke egy egyre öregedő testbe volt bezárva, hanem hogy egyáltalán nem tudta irányítani az életét. Fokozatosan (8 napig... mennyi idő az egy egész élethez képest?) szemtanúja volt a házassága és a családja szétbomlásának, ami miatt a másik énje volt a felelős, és ami a számára kész rémálom volt. És bár nem tudta megakadályozni, hogy a rosszabbik énje ne bántsa a feleségét a gyerekeit és a szüleit, de a tiszta pillanataiban, amikor igazán önmaga volt, akkor mindent megtett, hogy megvédje őket önmagától.

A regény központi karaktere Jeremy volt, a többieket mellette mind csak fakó másodlagos szereplőknek éreztem, magát a történetet pedig megrendítőnek és rendkívül érdekesnek. Teljesen magával ragadt ez a könyv, sőt fokozhatnám tovább mindezt azzal, hogy már-már letehetetlen volt a számomra, annyira akartam tudni, hogy mi lesz a történet vége. De sajnos a befejezésben kissé csalódtam, mindenre számítottam (misztikus dolgokra, időutazásra, külön dimenziókra, személyiségzavarra vagy még arra is, hogy ezek közül egyik sem, hanem Jeremy egyszerűen csak egy őrült…) szóval határozottan valami nagy durranást reméltem, de helyette olyan magyarázatot kaptam, amire bevallom, egyáltalán nem számítottam.
spoiler  Vallási jellegűt, ami egy rossz döntés következményeiről szól, hogy mindez  milyen hatással lehet a szeretteinkre és a környezetünkre illetve, hogy milyen láncreakciókat indíthat el körülöttünk... spoiler 

Thierry Cohen



Kiadó: Ulpius
Eredeti cím: J'aurais préféré vivre
Fordította: Bíró Péter
Oldalszám: 261


2014. jan. 14.

Blogszülinap

Ebben a hónapban lett a blogom 3 éves.

De mivel rossz passzban vagyok és még ráadásul időhiányban is szenvedek, így semmi extrát nem terveztem eme nemes napra hónapra. Sőt, még a hagyományaimat is mellőzöm és nem készítek listát arra vonatkozólag, hogy mely könyvek lettek nálam kategóriákra bontva az év legjobbjai, vagy épp legrosszabbjai. Viszont, hogy ne maradjatok adatok nélkül - és nem, még mindig nem vagyok hajlandó számokba önteni az olvasmányaimat - összeadtam nektek, hogy mennyit költöttem a tavalyi évben könyvekre. Pontosan 89.195 forintot, ami 58 könyvet foglal magába. Bevallom, én ennél többre számítottam, ahhoz képest, hogy mennyi könyvet vásároltam és hogy manapság mennyibe kerül egy könyv. De ugye mivel mindig vagy akcióban vagy használtan szereztem be őket, és csak nagy ritkán teljes áron, így jóval kevesebb összeg jött ki, mintha mindegyiknél a bolti árával számoltam volna. Persze lehet szépíteni a dolgokat így is, meg úgy is, hogy azt mondom, hogy van aki cipőre, van aki bélyegre.... én specko könyvekre költök, de ha őszinte akarok lenni, akkor ez a 89.195 forint akkor is marha sok pénz. Megjegyzem, ezek az adatok természetesen csak a saját köteteimre vonatkoznak, vásároltam még a gyerekeknek és a férjemnek is mindenfélét, de azokat most nem vettem figyelembe.
Egyébként az idei évben is sokkolni  kívánom majd magamat, azaz jegyzetelni fogom, hogy mire és hogy mennyit költöttem, már csak azért is, hogy majd az év végén jól kiértékelhessem a változás mértékét és miértjét... no meg mert egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá.

És, hogy mi lesz idén? Nos, mint mindig, most sincsenek terveim, hacsak nem annyi, hogy kicsit visszább veszek a tempóból és nem írok mindegyik könyvemről posztot. Vagy ha mégis, akkor csak egy rövid, pár mondatos szösszenetet.
Mindenesetre tény, hogy szeretem a blogolást és nem mellesleg a kreatív vénámat is muszáj valahol kiélnem, arról már nem is beszélve, hogy a véleményemet is muszáj világgá kürtölnöm egy-egy olvasmányomról, mert ha mindezt nem tenném, akkor... akkor nem is tudom, hogy mi lenne velem. A férjem szerint semmi.

Úgyhogy, bár néha nyűglődöm a blog miatt, mint most is, és a hátam közepére kívánom - mert el sem tudjátok képzelni, hogy mennyi időt és energiát rabol el tőlem ez a kis piszok, mintha csak a harmadik gyerekem lenne -, de valahogy még sincs erőm elszakadni tőle, valószínű azért, mert legbelül annyira szeretem, hogy igazából nem is nagyon akarok.

Mi mást is mondhatnék még befejezésként. Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvastok és hogy kíváncsiak vagytok rám, és természetesen olvassatok sokat. Nagyon sokat. :)

2014. jan. 10.

Fiona Paul: Méreg (Örök Rózsa titkai #1)

Rég csalódtam már ilyen kellemesen, mint Fiona Paul Méreg című könyvében. Ráadásul most, hogy olvastam még jobban vágyom Velence hangulatát mint eddig, és ha tehetném bizony azonnal csomagolnék és már repülnék is oda. A történet a reneszánsz Velencében játszódik, amikor még a várost átszelő kisebb csatornák és mellékutcák mocskosak és koszosak voltak, az éjszakai élet pedig izgalmakkal és veszélyekkel volt teli, melyekről kurtizánok, rablók és őrült gyilkosok gondoskodtak. Egyszóval nem egy életbiztosítás volt akkoriban az éjszaka közepén a városban mászkálni (de mindezt hősnőnket egy cseppet sem zavarta). 

Cassandra egy tizenöt éves fiatal lány, akinek mindene megvan, amire csak vágyhat: elegáns ruhák, csillogó ékszerek sőt,  még egy gazdag vőlegény is kijutott neki, akit franciaországi tanulmányai miatt már évek óta nem látott, de Cass ennél többre vágyott.
A szülei halála után a nagynénje vette magához, aki nem sok szabadságot engedett a számára, ami szerintem tökéletesen érthető volt ebben a veszélyes világban, de persze egy fiatal lány oldaláról nézve, aki tele van energiával, kíváncsisággal és érzelmekkel, mindezt az óvó és védő szeretetet valóban inkább börtönhöz hasonlónak érezhette, mintsem szerető családi  otthonnak.
A történet Cass barátnőjének a temetésével kezdődik, melyet követően találkozik a lány főhősünkkel Falcóval, egy titokzatos, de jóképű szegény festővel, aki a temetés éjszakáján épp Cassék családi birtoka melletti temetőben bóklászott. A lány ezzel a fiúval fedezi fel, hogy a barátnője holteste eltűnt a koporsójából és helyette egy másik nő, feltehetőleg egy kurtizán hullája került, akinek a szíve fölé egy nagy X-et metszettek. Casst nem hagyja nyugodni az eset, mindenképp a bűntény végére akar járni, melyben Falco lesz mindvégig a segítségre. Mivel e két fiatal a nyomozás során sok időt tölt együtt, így egyre közelebb kerülnek egymáshoz és bár Cass érzi, hogy Falco valami titkot rejteget előle - ami miatt folyamatosan kételkedik a fiú szavahihetőségében -, ennek ellenére mégsem bír parancsolni az érzelmeinek és rengeteg szabályt felrúg, csakhogy a fiú közelében lehessen.

Bevallom engem ez a Falco gyerek nem igazán nyert meg magának. Jó, jó hogy helyes, meg fiatal, meg művész és még az alvilági életben is ismerős, ami arra enged következtetni, hogy nem egy elveszett ember, de azért mégiscsak voltak titkai, amiket semmiképp sem lehetett figyelmen kívül hagyni, főleg úgy, hogy azok Cass barátnője holtestének az eltűnésével egyértelműen kapcsolatban hozhatóak voltak. Falco és Cass közös nyomozását, hogy állandóan együtt voltak és veszélyes helyzetekbe keveredtek felettébb izgalmasnak találtam. Bár néha úgy éreztem, mintha Cass kicsit túlzásba vitte volna a fiú iránti rajongását, de ha jobban belegondolok, akkor be kell látnom, hogy mindez nagyon is reális, hiszen egy tinédzser lányról van szó, aki épp most bontogatja a szárnyait, fedezi fel a szerelmet és a testiséget. Sajnos az olvasókhoz hasonlóan a szereplők is tisztában vannak azzal, hogy a társadalmi helyzetükből adódóan a bimbózó kapcsolatuknak nem sok jövője van, arról már nem is beszélve, hogy Cassnek már van vőlegénye, akit ugyan már több éve nem látott - mely idő alatt ez a fiú egy vonzó férfivá érett -, de ugye a vele kapcsolatos rossz emlékek miatt Cass zsigerből elutasítja őt sőt, amikor a saját két szemével bizonyosodik meg a változásról, még akkor sem jut el az agyáig, hogy ez a férfi nem büntetés a számára, hanem épp ellenkezőleg, kész főnyeremény. Mindenesetre, míg ez a buta lány e két férfi között őrlődik, a gyilkos szabadon mászkál és nagyon úgy tűnik, hogy Cassre pályázik.

Alapvetően egy krimiről van szó, egy erős romantikus szállal, mely kombinációt én rettentő mód szeretem. Imádtam a nyomozós részeket, a sötét sikátorokból való meneküléseket, a gondolázásokat, a lebujokat és a sötét titkokat, amik Velence koszos csatornalabirintusaiban bújtak meg. No meg a kor hangulatát és divatját, ahol ismét tudatosodott bennem, hogy akkoriban bizony kész kihívás volt fűzőben levegőt venni. És bár volt a regényben szerelmi háromszög, amik alapvetően idegesíteni szoktak, de ezt most valahogy mégis nagyon kedvemre valónak éreztem, ami persze nem jelenti azt, hogy nem gurult el jó párszor olvasás közben a gyógyszerem, de olyan hihetőek és átérezhetőek voltak a szereplők problémái és érzései, hogy ennek köszönhetően valóban hitelesnek éreztem Cass bizonytalanságát. (Én bízom abban, hogyha eljön az idő, akkor Cass a megfelelő férfit válassza majd, mindenesetre én az ő helyében egy percig sem gondolkodnék.)

A fejezetek elején lévő „Örök Rózsa” könyvéből vett idézetek, amelyek az emberi testről illetve a holtestek boncolásáról szóltak, számomra nagyon érzéketlen és hátborzongató leírások voltak, amikről azért túlzás lenne azt állítanom, hogy ez adta volna a könyv ízét és zamatát, de mindenképp meghatározó jelentőséggel bírtak, mind a történet tartalmát és mind a könyv hangulatát illetően.
  
Egyébként a regényt leginkább Brenda Joyce Halálos sorozatához tudnám hasonlítani, de csak a nyomozással összekötött szerelmi háromszög miatt, ezen kívül nem sok köze van egymáshoz a két történetnek. És ha valaki netán még nem tudná, ismét egy trilógiáról van szó, mely sikerében nagyon bízom, merthogy a többi részét is mihamarabb szeretném olvasni.

Ja, és ha kérhetem, a fordítót, Tóth Gizellát mindenképpen tartsák meg, mert zseniális!

Fiona Paul

A sorozat részei:

1. Venom - Méreg
2. Belladonna (megjelenését a kiadó tavasz-nyár környékére ígérte)
3. Starling

A könyvhöz trailer is tartozik és szerintem hu... nagyon jó lett, bár kevésbé csőrös és jobb pasit is találhattak volna.



Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Venom
Sorozat: Örök Rózsa - Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 504


2014. jan. 8.

A hét borítója

Régen jelentkeztem már ezzel a rovattal, de mivel mostanság nem igazán jött velem szembe olyan borító, amire azt mondtam volna, hogy fú az anyját ez annyira jó, hogy muszáj kiplakátolnom... így szépen lassan kezdtek lemorzsolódni ezek a bejegyzéseim. Pár napja azonban egy külföldi blogon megláttam ezt a könyvet, amin nem ez a félholt kinézetű feminim srác ragadta meg a figyelmem, hanem a kép hangulata, de legfőképp a színei és az apró részletei, melyek felett sokáig el lehet szöszölni. (Egyébként az ezt megelőző könyvnek a borítója is ugyan így elvarázsolt.)