Jennifer L. Armentrout: Obszidián ~ Ónix (kettő az egyben)

A két könyvet szinte egymásutánjában sikerült elolvasnom így fölöslegesnek tartottam két külön bejegyzést írnom róluk, inkább egybe próbáltam összefoglalni a kettőt (istenem, praktikus egy jány vagyok). No meg aztán úgy gondoltam, hogy minek Dunára vizet önteni, hiszen annyian fogalmazták már meg előttem a pozitív vagy épp negatív véleményüket a történetről, hogy ezek után úgy éreztem, hogy nekem már tényleg teljesen fölösleges billentyűzetet ragadnom, hiszen semmi újat nem tudnék már írni róluk. Ettől függetlenül mégis azt kell mondjam, hogy muszáj pár mondatban lepötyögnöm a véleményemet, mert ha az ember lányának egy új kedvenc sorozata akad, azt ugye csak nem hagyhatja már szó nélkül. Nem igaz?

A könyv narrátora Katy, aki az édesanyjával együtt költözött ebbe az álmos nyugat-virginiai kisvárosba, ahol a történet játszódik.  Katy, anyja unszolására barátokat próbál szerezni magának és hát a legegyszerűbb dolog ugye a szomszédokkal való ismerkedés. Át is megy a velük szemben lévő házba, ahol egy vele egykorú ikerpár Daemon és a húga Dee lakik. Daemon az első perctől kezdve rendkívül ellenségesen, arrogánsan és szemtelenül viselkedik Katy-vel, amely magatartásán még az iskolában sem változtat, Dee viszont épp a bátyja ellentéte, szinte szomjazza Katy barátságát. Katy magának sem meri bevallani, de már az első találkozásuk óta vonzódik Daemonhoz, akivel valami nagyon nincs rendben csakúgy, mint a húgával és a barátaikkal.  Hamar kiderül, hogy valamennyien egy másik bolygóról érkezett idegenek, akik emberi formát vettek fel, hogy be tudjanak illeszkedni közénk. Luxeneknek vagyis fényembereknek hívják magukat, akiknek nem mellékesen egy egész galaxisra való idegennel kell szembenézniük, akik mind az ő különleges képességeikre pályáznak. Katy-t is megtámadta egy ilyen idegen, de Daemonnak sikerült megmentenie őt és ezzel együtt meg is jelöni.... és ó mily borzalom, de Katy csak úgy úszhatja meg élve ezt az egész ufóharcot, ha Daemon közelében marad, amíg el nem halványul rajta a jel.

Szóval, amikor belekezdtem az Obszidiánba, akkor még gondolni sem mertem volna, hogy ez a könyv, ami egyébként már több hónapja ott porosodott a polcomon, ennyire levesz majd a lábamról. Totálisan beleszerettem Armentrout írásába és az általa megformált szereplőkbe. A történet dinamikus volt és izgalmas a főszereplők sziporkáztak és izzott közöttük a levegő, Daemon pedig hatalmas bunkó volt, pontosabban egy hatalmas és őrülten szexi bunkó, amolyan igazi érző szívű rosszfiú, amely típusú szereplőktől bevallom, én rögtön elgyengülök. Katy és Daemon ebben a részben állandóan piszkálták egymást és játszották a kis macska egér játékukat, ami rengeteg humoros helyzetet és párbeszédet okozott a történetben. Arról már nem is beszélve, hogy Katy egy könyves blogot vezetett, amitől – ha még ez valamilyen machináció is volt az írónő részéről – nagyon szimpatikussá vált a számomra. Szerencsére sem instant szerelemmel, sem szerelmi háromszöggel nem találkozhatunk a történetben, de voltak villanykörteként világító űrlények és őket üldöző gonosz lények, ami így első hallásra lehet, hogy nem tűnik túl biztatónak, de higgyétek el, hogy mindezt olyan jól tálalta és körítette az írónő, hogy észre sem lehetett venni, csakúgy pörögtek a lapok olvasás közben. Egyszóval hatalmas pozitív meglepetés volt számomra ez a regény, melynek a vége fele már csak azon izgultam, hogy nehogy elszúrjon valamit az írónő, amivel csalódást okozhat, de szerencsére nem volt okom panaszra. Egyébként sokakkal ellentétben nekem nem igazán tetszett a könyv végén bónuszként kapott pár oldal, amit Daemon szemszögéből olvashattunk.…. én egész máshogy képzeltem el mindazt magamban.

És ugye előnyei is vannak annak, ha az ember később kezd el egy sorozatot, mert legalább így nem kell sokat várni a folytatásra.... a rossz hír, hogy még mindig csak az első két rész jelent meg nálunk, tehát tulajdonképpen nem sokra mentem a várakozással.

Az Ónix ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, vagyis Katy felgyógyul a támadásból és mivel Daemon gyógyította meg így erős kötődés alakult ki közöttük. És míg továbbra is harcolnak az egymás iránt érzett gyengéd érzéseik ellen - különösen Katy, aki meg van győződve arról, hogy csakis a kötődés miatt éreznek így egymás iránt - addig egy új srác Blake tűnik fel a suliban, akinek úgy tűnik, hogy sikerül felvennie a harcot Daemon szexi kisugárzása ellen, melynek köszönhetően az sem kizárt, hogy még labdába is rúghat Katy-nél. A helyzet viszont az, hogy nem mindenki az, akinek látszik, és hogy Katy-t sem sorolhatnám épp a józan gondolkodású emberek közé. A könyv eleji agonizálásával és Daemon érzelmeinek megkérdőjelezésével nálam kicsit elvetette a sulykot, de ha figyelembe veszem a fiatalságát és tapasztalatlanságát, és hogy pár nap leforgása alatt mi minden történt vele, akkor talán, mondom talán szemet tudok hunyni a kissé bosszantóan hosszúra sikeredett nyafizása felett.

Egyébként az Obszidián csak ennek a résznek a bevezetője volt, ami a fenébe is, sokkal jobb volt, mint az elődje. Mindezt Katy és Daemon jellemfejlődésének és a két új szuper karakter bevonásának volt köszönhető, amitől csak még izgalmasabb és fordulatokban gazdagabb lett a történet. Daemon és Katy karakterét most sokkal mélyebbnek és kidolgozottabbnak éreztem ennek köszönhetően a párbeszédeik és a közös jeleneteiket is sokkal természetesebbnek és letisztultabbnak hatottak. Az két új szereplő Blake (az új srác) és Will (Katy anyjának az új pasija) annyira jól sikerültek, hogy a lelki békém megóvása érdekében nagyon szívesen kiírattam volna őket a történetből az írónővel, de akkor ugye hol maradt volna az izgalom és a bonyodalom, úgyhogy így csak körömrágva és bosszankodva követhettem nyomon az ármánykodásukat.
Daemont még mindig elég szarkasztikusnak találtam, de már az édesebb és odaadóbb sőt még a féltékeny oldalát is megmutatta, melynek köszönhetően már valóban egyértelművé vált, - nem mintha az előző részben ne tudtuk volna az első találkozástól kezdve - hogy mit is érez Katy iránt. Katy sajnos sok rossz döntést hozott ebben a könyvben, melynek olyan következményei lettek, amiért hiába vállalt később felelősséget, már az sem segített. Mérhetetlenül bosszantott Katy naivsága és hiszékenysége, de hát pont ez miatt volt a személye hihető, hiszen egy olyan fiatal lányról van szó, akinek az élete fenekestül felfordult, idegenek veszik körül és maga is kicsit átalakul… 

A fél pont levonás csak azért járt, mert a történet első harmadáig, gond nélkül le tudtam tenni a könyvet elalvás előtt - valahogy hiányzott belőle az a lendület, ami fogva tartott volna - de ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy a második rész is beváltotta a vele szemben támasztott elvárásaimat, úgyhogy ez a sorozat tuti befutó nálam. Azt azért nem mondom, hogy olyan maradandó élményt nyújtott, ami még több hónapon keresztül is éreztetni fogja a hatását, de mindenképp szórakoztató és kellemes olvasmány volt, ami miatt a folytatásokra is biztos vevő leszek. 

Jennifer L. Armentrout

A sorozat részei:

0.5. Shadows

1. Obsidian (2011) - Obszidián

2. Onyx (2012)- Ónix

3. Opal (2012)

4. Origin (2013)

5. Oppositin (2014)

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Obsidian, Onyx

Sorozat: Lux

Fordította: Miks-Rédai Viktória

Oldalszám: 422,472