Tana Vasilkova: A pók hálójában

Tana Vasilkova jelenleg Szlovákia legsikeresebb regényírója. Az 5 milliós országban eddig 25 könyve jelent meg, amiből tudomásom szerint 1 millió példányt adtak el. Persze az emberek mentalitása, gondolkodása és ízlése országonként változó, de ezek a számok azért elgondolkodtatnak kicsit, hogy vajon ez a háromgyermekes írónő - akinek gőzöm sincs, hogy mikor futja az idejéből írásra - mi a fenét tudhat, hogy ilyen nagy hírnévnek örvend hazájában.

A története Blankáról szól, aki szinte még gyerek volt - 13 éves -, amikor az édesanyja meghalt. Anyja halála után apja természetesnek vette, hogy majd a lánya vezeti tovább a háztartást és gondoskodik a család férfitagjairól. A háztartási teendők a főzés, mosás, takarítás mellett persze sem ideje sem energiája nem maradt szegény lánynak, hogy a tizenévesek gondtalan életét élje. És ha mindez még nem lett volna elég, önző és hatalmaskodó apja nem csak a gyermekkorát vette el tőle, hanem első nagy szerelmét Zdenot is, amikor zsarolással arra kényszerítette, hogy egy másik, általa választott férfihoz menjen feleségül, aki akkor még csak nem is sejtette, hogy leendő felesége más gyermekét várja.

Időközben Blankából híres színésznő lett és a kislánya is megszületett, aki sajnos lassabban fejlődött a kortársainál. És mivel Blanka pont annál a színháznál dolgozott, amit korábbi szerelme Zdeno vezetett, szinte minden nap alkalma nyíl találkozni vele. Ezek a találkozások kezdetben felkavarták őt, de idővel gátat tudott szabni a múlt fojtogató emlékeinek és épp kezdett a férjével és beteg kislányával egy kiegyensúlyozott és boldog családot alkotni, amikor egyszer csak az élet közbe szól és Blanka hazugságai napvilágot látnak.

Maga a történet egyáltalán nem hétköznapi, ami viszont a szereplőket illeti, ők nagyon is azok. Dolgozni járnak vagy épp otthon vannak és gyereket nevelnek, féltékenykednek, perlekednek és persze anyagi problémákkal is küzdenek. Ettől függetlenül egyikükkel sem tudtam azonosulni, mert én teljesen más típusú ember vagyok és máshogy is gondolkodom, mint a könyvbéliek.

Tapasztalatból tudom, hogy az élet gyakran nehéz helyzet elé állít bennünket, és bizony Blankával sem bánt kesztyűs kézzel a sors. És bár olvasás közben végig tisztában voltam Blanka cselekedetei hátterében álló lelki okokkal, melyek ismeretében könnyebb volt megértenem, mint elítélnem őt, ettől függetlenül a helyében én mégis sok esetben egészen másként cselekedtem volna, arról már nem is beszélve, hogy ekkora lelki teher mellett, amit a hazugságai róttak rá, én már biztosan rég megtörtem volna.

Blanka külsőleg egy törékeny, lelkileg viszont nagyon is edzett és erős asszony volt. Egy olyan nő, akinek az élete tele volt fájdalommal és csalódással, és akinek az életét át- meg átszőtték a hazugságok, illetve ha pontos akarok lenni, nem is hazugságok voltak ezek, hanem eltitkolt igazságok. Olyan igazságok, amiket azok elől a férfiak elöl hallgatott el, akiknek joguk lett volna tudni róla, akik igazán érintettek voltak benne. És bár Blanka tisztában volt azzal, hogy az igazság elhallgatásával csak önmagát csapja be, mégsem volt hajlandó változtatni ezen, minden maradt a régiben, miközben menthetetlenül elmerül a múlt emlékeiben és arról ábrándozott, hogy mi lett volna ha…

Vajon működőképes-e egy olyan házasság vagy akár élettársi kapcsolat, ami hazugságokra épül? Vajon le lehet-e élni egy teljes életet úgy, hogy a titkaink soha nem látnak napvilágot? Vajon milyen terheket ró egy családra, ha sérült gyermekük születik? Vajon miből lehet tudni, hogy egy sérült gyermekkel mikor teszünk jót és mikor teszünk rosszat? Vajon rejtegetni való téma-e a fogyatékos családtaggal való együttélés? És a legfontosabb: az elfogadás kérdése!

Ezek és ezeken kívül még számos olyan jelentős téma kerül elő a történet kapcsán, amikkel nap mint nap találkozhatunk, mint például a barátság és az önzetlen segítség fontossága, a munka és a család kapcsolata, a féltékenység no és persze a beteljesületlen szerelem.

Mint látjátok rengeteg területet érint a könyv és ennek köszönhetően pillanatok alatt sikerült elmerülnöm a történetben, azonban egyetlen hibát mégis muszáj megemlítenem, amiről, hogy őszinte legyek még a cselekmény folyamatos változása sem tudta mindig elvonni a figyelmemet, az pedig a könyv már-már zavaróan egyszerű stílusa és nyelvezete. Nagyon hiányoztak nekem a regényből a szép szavak és a nagyívű mondatok.

                                                   

                                                                      Tana Vasilkova

Kiadó: Sanoma
Oldalszám: 320
Ár: 2900.-

Tovább olvasom...

Victoria Schwab: Az archívum

Mindig öröm olyan könyvről véleményt írni, ami pillanatok alatt be tudta magát lopni a szívembe. Így jártam Victoria Schwab regényével is, amiről minden túlzás nélkül mondhatom, hogy egy szuper jó történet. Schwab a csodás meséjével olyan hirtelen és tartósan ki tudott szakítani a valóságból, hogy még a külön bejáratú mókuskerekem tekerése közben sem tudtam másra gondolni, csakis arra, hogy mikor folytathatom már végre tovább ezt az izgalmas történetet. És a legtermészetellenesebb mindebben tudjátok, hogy mi? Hogy mindezt az élményt nem is egy történelmi romantikustól, chick-littől vagy kifejezetten a női olvasók számára íródott regénytől kaptam, hanem egy egyszerűnek látszó, 272 oldalas ifjúsági regénytől!? Atya világ! Úgy látszik, hogy valami hiba csúszott a rendszerbembe!

"Képzelj el egy helyet, ahol a holtak polcokon nyugszanak, mint a könyvek."

Hátborzongató és egyben érdekes egy elképzelés ez a túlvilágra vonatkozólag, nemde?  

Szóval, ebben a történetben a halottak – akiket ezentúl nevezzünk Történeteknek – egy könyvtárban helyezkednek el - amit nevezzünk Archívumnak -, akikre a Könyvtárosok ügyelnek. Ők egyébként ezekben a könyvekben olvasni is tudnak és ha kell, akkor törölni is képesek belőlük bármilyen emléket. Hébe-hóba azonban előfordul, hogy ezekből a Történetekből egy-egy nyughatatlannak sikerül megszöknie a Sikátorba - ami az Archívum és a mi világunk között húzódik -, ahol aztán egyre kétségbeesetten bolyongva keresik a kiutat. És ekkor van szükség az Őrzőkre, akiknek az a feladatuk, hogy ezeket az egyre erőszakosabbá váló szökevényeket visszavigyék az Archívumba. Főszereplőnk Mac is egy ilyen Őrző, akire még a nagyapja testálta rá pár évvel ezelőtt ezt a tisztséget, és ami bizony örökre megváltoztatta a lány életét. Egy dolgot jó ha tudunk. A halottakat soha nem szabad megzavarni. Ezt a szabályt azonban valaki mégis megszegi, mert a dolgok határozottan kezdenek furcsa irányt venni.

A történetet Mac szemszögéből és az ő visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. Az egyik dolog a sok közül, ami nagyon tetszett a könyvben az Mac kapcsolata volt a családjával. Igaz, hogy ez a kapcsolat feszültségekkel volt tele - az öccse elvesztése miatt - és nem kevés hazugsággal, amire Macket a túlvilági feladatai elvégzésére lopott idők kényszerítettek, de valahogy mégis annyira reálisnak éreztem ezt a nem épp idilli családi kapcsolatot. Szerettem Macet és sajnáltam amiért küzdenie kellett, hogy távol tartsa magától a valódi és őszinte emberi kapcsolatokat a titkai megőrzése érdekében. Szerettem és sajnáltam, amikor a visszaemlékezéseit és a testvéréről szóló részeket olvastam, amelyben szinte tapintható volt a hangjában megbújó fájdalom és a veszteség érzése. És nem utolsó sorban szerettem, hogy nem csak fizikailag, de mentálisan is egy nagyon erős és talpraesett karakter volt.

Szerettem a romantikát a történetben, ami kicsit meglepett, mert az "egy lány két fiú felállás" szerint azt hittem, hogy egy tipikus szerelmi háromszöget fogok majd kapni, rengeteg nyűglődéssel és féltékenykedéssel, de ebben a háromszögben ezekről szó sem volt. Nagyon szimpatikus volt számomra Wesley, aki egy festett szemű, feketében járó, mégis vidám és különc rocker srác volt, Owen mellet azonban én csak amolyan "cuki" fiúnak könyveltem el magamban, ellenben Owen… nos ő egészen más tészta volt.

Szerettem Wesleyt és örültem, hogy belopta magát Mac szívébe és könnyedséget vitt az életébe. Végre akadt egy olyan ember, aki igazi társa és igazi barátja lett a lánynak. Aki ha csak részben is, de le tudott némi terhet venni abból a mázsás súlyként ránehezedő felelősségből, amit a nagyapja hagyott rá. És szerettem Owent, akinek a közelében Mac, ha rövid időre is, de békét és nyugalmat lelt, de legfőképp azért szerettem nagyon, mert az én szívemet is megdobogtatta.

Szerettem a helyszíneket, amiket olyan szemléletesen tudott ábrázolni az írónő, hogy az összeset magam előtt láttam, minden gond nélkül. Imádtam a régi hotelből átépített lakásokat - ahova Mac a szüleivel együtt költözött – félelmetesen kísértetiesnek, emlékekkel és titkokkal telinek éreztem. A padló résein megbúvó furcsa gyilkosságokról árulkodó emlékektől pedig szabályosan felállta a szőr a hátamon.  Imádtam a sötét és a távoli suttogásokkal teli Sikátort, ahol Mac a Történetekre vadászott és ahol Owennel is találkozott. És hát természetesen imádtam a hatalmas, boltívekkel és színes üvegekkel teli Archívumot, ahova belépve soha nem felejtette el a szerző felhívni a figyelmet arra, hogy itt kérem senkinek sem szabad hangoskodnia, mivel ez ugye egy könyvtár volna.

Imádtam a könyv hangulatát és hogy Schwab írása erősen vizuális volt számomra. Olyan ügyes kézzel fonta ezt a valószínűtlen világot, hogy azzal teljesen levett a lábamról.  Az archívum egy gyönyörűen megírt kissé mogorva, izgalmasan félelmetes könyv, egy rendkívüli alapötlettel csodás kivitelezésben, tele szomorúsággal, reménnyel, szeretettel és küzdelemmel.

Mit mondhatnék még…. részemről szerelem ez a javából!

Ő pedig az írónő

Olvassatok bele a könyvbe, megéri!

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Eredeti cím: The Archived

Fordította: Hudácskó Brigitta

Oldalszám: 272

Tovább olvasom...

Lipcsében járva láttam...

Képzeljétek mit láttam pár napja Lipcsében. Épp az egyik legkedvesebb helyemen tébláboltam, mert ugye egy vérbeli moly bárhol is legyen, időt és fáradságot nem kímélve, soha nem tud elmenni egy könyvesbolt mellett úgy, hogy ne menne be, ha csak pár percre is, és hát vérbeli révén ugye ezt én sem hagyhattam ki...  szóval miközben nézegettem a szebbnél szebb és jobbnál jobb könyveket - például a kezembe akadt egy teljesen új, számomra ismeretlen Finduszos mesekönyv, több tucat más, szintén nagyon szép és vicces német mesekönyvekkel együtt... aztán egy jól látható helyen megláttam a Matched-trilógiát is keménytáblás! kiadásban, ami meglepő módon sokkal vaskosabb és szebb volt, mint a mi kiadásunk... és természetesen ezeken kívül még sok más ismerős könyvvel is találkoztam, amikért a szívem sajgott... de mielőtt még menthetetlenül belehergelném magam a látottak leírásába, inkább befejezem az előbb elkezdett mondandómat...  Szóval ott tébláboltam a boltban, amikor megláttam ezt a gyönyörű könyvet, amit muszáj volt lefényképeznem, annyira megtetszett.

Virágok voltak a lapszélekre nyomtatva, ami gőzöm sincs, hogy mennyire drágítja meg egy könyv kiadási költségeit és hogy mennyi plusz munkával jár, de szerintem nagyon ötletes és rettentő látványos. 

Katt a képre és nagyobb lesz

Katt a képekre és nagyobb lesz.

Tovább olvasom...

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Daniel Glattauer nevével először a Gyógyír északi szélre című regénye - illetve ennek folytatása, a Hetedik hullám - kapcsán találkoztam. Ekkor könyveltem el őt magamban úgy, hogy erre az íróra érdemes lesz odafigyelni, mert ez a pasi jó könyveket ír. Nem hétköznapiakat és nem is unalmasakat, hanem amolyan egyszuszraolvasósakat, amikben a különös élethelyzetek és az érzelmek mellett a humor is szerepet kap.

Az Örökké tiéd című könyvének története csak abban hasonlít az előbb említett regényeihez, hogy szintén egy férfi és egy nő szerelmi kapcsolatáról szól, de ebben az esetben ez a kapcsolat egyáltalán nem egészséges. Ez a kapcsolat beteges, félelmetes és veszélyes. 

Judith egy 37 éves és még mindig független, részben sikeres üzletasszony, aki egy bécsi lámpaüzletet vezet, amit még a családjától örökölt. Egy szupermarketben történő vásárlás közben találkozott először Hannesal, aki később a lámpaboltba is beugrott hozzá, majd virágokkal halmozta el őt és Judithnak még csak kettőt sem volt ideje pislogni, máris egy párként könyvelte el őket mindenki. Kezdetben nem is volt ezzel semmi gond, sőt, úgy tűnt, hogy Hannessal bizony megfogta az isten lábát, de aztán kiderült, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen.

És hogy milyen volt Hannes? Ó, hát ő egy nagyon jóképű építőmérnök volt, minden lányos anya igazi álma. Magas, tagbaszakadt, kicsit esetlen, nőtlen, szeme körül napsugárráncok. „Amikor pedig nevetett, egyik fülétől a másikig ívelt a nagymama fogsora, mint valami hófehér függőágy.„

A könyv egy teljesen klasszikus szerelmi történetként kezdődik; két ember találkozik és szerelembe esik … azonban a végkifejlet ennél a sztorinál egészen más. Judith a kapcsolatuk kezdetén próbálja kiélvezi az új szerelemmel járó udvarlást és a kitüntető figyelmet, de mindez csak addig tart, amíg ez a kezdetben sokat ígérő kapcsolat szegyszer csak át nem fordul egy borzalmas rémálomba. Hannes kétségkívül egy lehengerlő egyéniség volt, amit senki nem is vont kétségbe. Hogy is tehették volna, amikor a legelső perctől kezdve mindenkit levett a lábáról - Judith családjától kezdve a barátain át a szomszédokkal bezárólag - megnyerő modorával, kedvességével, de legfőképp Judith iránt érzett mérhetetlen szerelmével. Judithnak viszont egy idő után ez a sok figyelem és szeretet már kezdett terhessé válni.
Olyan jól írta le az író a szereplők kapcsolatfejlődését, hogy tökéletesen együtt tudtam érezni Judithtal és ez a mindent elsöprő szerelem már nekem is kezdett kissé terhessé válni, később pedig határozottan fojtogatóvá. Félelmetes volt, ahogy Hannes manipulálni tudta Judithot, a kifinomult zsarolási módszereitől pedig nem egyszer kezdett erőteljesen lüktetni a halántékom. Hannes különleges érzékkel tudta kézben tartani a dolgokat. Mindig minden úgy alakult, ahogyan azt ő eltervezte... és ez rettentő bosszantó tudott lenni. No, de minden pohár betelik egyszer, így történet ez Judithnál is mikor ugyanis egy velencei utazásuk alkalmával végleges döntést hoz; nem akarja tovább folytatni Hannessel a kapcsolatot és hazaérve szakít vele.

Innentől kezdve Judith állapota folyamatosan romlik, hogy mitől vagy kitől, és hogy van-e alapja a hallucinációinak és a rémálmainak, azt gyakran már én sem tudtam pontosan megmondani. Amiben viszont biztos voltam, hogy mélységes empátiát éreztem iránta. Borzalmas volt látni, ahogy folyamatosan veszítette el a kapcsolatot a valósággal. Fájt a szívem az átvirrasztott éjszakái és a démonjaival vívott csatái miatt. Judith eljutott arra a szintre, hogy szakmai segítség nélkül már nem tudott egyedül boldogulni.

De szerencsére Hannes, mindig ott volt mellette!

A történet nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és szórakoztató, de közel sincs vége ott, ahol én abbahagytam a mesélést. Meglátásom szerint a regény erőssége nem épp a szereplők és az őket körülvevő helyszínek részletes és színes leírásában rejlik, hanem a hangok és fények leírásában a fanyar humorú párbeszédekben (amik szinte az egész történetet uralják) és a rövid, de velős monológokban. Élmény volt olvasni a könyvet és bevallom nem bírtam úgy végigolvasni, pedig csak 214 oldal, hogy közben a végére ne lapozzak.

A könyv keménytáblás és védő borítós. Olyan igényes és gyönyörű kiadás, amit öröm kézbe venni és gyönyörködni benne.... egyszerűen imádom!

Daniel Glattauer

Olvassatok bele a könyvbe!

Az író további művei:

Gyógyír északi szélre

A hetedik hullám

Kiadó: Park Kiadó

Eredeti cím: Ewig Dein

Fordította: Szitás Erzsébet

Oldalszám: 214

Tovább olvasom...

Amanda Stevens: Örök kísértés

Olyan jól sikerült a könyv beharangozója, a megfelelő helyeken elejtett apró hírek és pozitív vélemények, hogy menthetetlenül sikerült bezsongnom iránta. Így már csak az maradt számomra a kérdés, hogy mikor. Mármint, hogy mikor vehetem a leghamarabb kezembe a könyvet ami, mint látjátok nem is váratott olyan sokat magára.

„Kilencévesen láttam először kísértetet”

Ritka az a könyv, ami már a nyitómondatával rögtön megragadja a figyelmem és már az első oldala után határozottan úgy érzem, hogy ez egy igazán nekem való történet lesz. Hősnőnk Amelia egy különleges képességgel bíró, szellemlátó sírkő-restaurátor. Micsoda kombináció. Gyerekkorában látta az első szellemet, ami után édesapja szigorú szabályokat állított fel velük kapcsolatban.

„Az első és legfontosabb szabály: Soha ne vegyél tudomást a halottakról!

Soha ne tévedj messzire a megszentelt földtől.

Nagy ívben kerüld el azokat, akiket kísértenek!

És soha, de soha ne kísértsd a sorsot!”

Nos, Amelia időközben felnőtt és sikerült is betartania apja tanácsait, míg egy nap, egy charlestoni temető restaurálása közben szörnyű dolgok láttak napvilágot. Gyilkosság történet és az ügy felgöngyölítése érdekében a rendőrség Amelia segítségét kérte. Ekkor találkozik Amelia John Devlin nyomozóval, aki bár tiltott gyümölcs Amelia számára, mivel elhunyt felesége és kislánya szelleme árnyékként követik őt – mégis egyszer és mindenkorra kitörölhetetlenné válik az életéből. Egyébként nagy valószínűséggel (és ha kegyes lenne hozzám a sors!) bennem is mély nyomott hagyna egy ilyen szexi és vonzó férfi, még akkor is, ha kísértetei vannak és olyan félelmetes és megfejthetetlen sötét múlttal rendelkezik, mit John. De visszatérve a történethez, ez lesz az a bizonyos találkozás, ami örökre megváltoztatja Amelia sorsát, ugyanis innentől kezdve figyelmen kívül hagyja apja intelmeit, kezdve azzal, hogy egy olyan emberrel tartja, a meglehetősen intenzív kapcsolatot, akit szellemek kísértenek, és ha még mindez nem volna elég, akkor még kapcsolatba is lép velük.

Nos, ez volt a történet paranormális és „szexi” része egy kis tiltott szerelemmel és erős szexuális vonzással. Mivel azonban a cselekmény jelentős részét mégsem ez teszi ki, így számolni kell még egy-két brutális gyilkossággal és a hozzájuk kapcsolódó hátborzongató indokkal és nyomozással is. Mint látjátok, rengeteg téma jelenik meg a könyvben, amit az írónő - higgyétek el nekem -, igen biztos kézzel ötvöz egymással. 

A történetet Amelia szemszögéből olvashatjuk, melynek köszönhetően éles képet kaphatunk róla, és az irigylésre méltó nyugalmáról, ami több évnyi, szellemek társaságában eltöltött munka gyümölcse. Amelia és John nagyon érdekes karakterek voltak a számomra. Amelia okos, de néha ostobán bátor, míg Devlin... nos, nála néha olyan erős és sötét kisugárzást éreztem, hogy nem voltam száz százalékig biztos abban, hogy valóban egy pozitív karakter szerepét tölti-e majd be a történetben. Ez az érzésem azonban nem csak nála jelentkezett, hanem szinte az összes szereplőnél, akik közül sokaknak volt mindvégig valami rejtegetnivalójuk, vagy épp egy-két nem túl szimpatikus megnyilvánulásuk. A tisztánlátás érdekében ezért szívesen olvastam volna még többet is róluk, de ugye akkor hol maradna a rejtély? Merem remélni, hogy majd a folytatásban több információt kapunk a többiekről is. A könyv hangulata egyébként hátborzongató, ami néhol kellemes, néhol pedig éppen hogy csak súrolta azt a bizonyos ingerküszöböt. (Speckó az enyém elég alacsonyan van szellemügyben). Mindenesetre, ha azt mondom, hogy a nyugalmam megóvása érdekében nem szerettem közvetlen lefekvés előtt olvasni a könyvet, akkor mindenki tudja, hogy miről beszélek. A történet hangulatához a szereplőkön kívül a helyszínek is nagyban hozzájárultak, és itt most nemcsak a temetőkre és az alattuk lévő katakombákra gondolok, amiknek a gótikus hangulatot köszönhetjük, hanem a különleges illatokkal, rejtélyes misztikummal és a párás meleggel ábrázolt dél-carolinai Charlestonra.

Muszáj megemlítenem a sírkertekről és a sírköveken elhelyezett szimbólumok (rózsabimbó, kinyílt rózsa vagy épp tollpihe) részletes jelentéséről szóló érdekes részeket is, amelyeket az író olyan élvezetes formában tár az olvasó elé, hogy akit eddig netán mindez egy cseppet sem érdekelt, a megismerésük után biztos, hogy jó néhány dolog szöget üt majd a fejében.

Amanda Stevens egy nagyon jó mesemondó és bár a könyvben nem kifejezetten a romantikán volt a hangsúly, nekem mégis elég volt az a mennyiség, amit kaptam belőle, annyira intenzív és erős volt. A könyv nagyon hangulatos és természetesen kísérteties, úgyhogy aki nyugtalan szellemekre, rejtélyekre, brutális gyilkosságokra és egy csipet romantikára vágyik, annak bátran ajánlom.

 A könyv borítója gyönyörű, remélhetőleg a továbbiak is követni fogják az eredeti verziót, illetve kevesebb elírással és zavaros párbeszéddel lesz majd dolgunk a folytatásban, ami biztos, hogy még élvezhetőbbé teszi az olvasást.

Amanda Stevens

  

Az írónő már több mint 50 könyvet írt, főleg tinédzsereknek és főként romantikusokat. Az Örök kísértés a Sírkertek Királynője című sorozat első része, melynek tűkön ülve várom a folytatását. Ugyancsak nagy izgalommal várom a sorozat tévés változatát is, amit, ha minden igaz Graveyard Queen címmel tervez az NBC csatorna.

És végezetül olvassatok bele a könyvbe! Megéri.

Tovább olvasom...

Szergej Kuznyecov: Pillangóbőr

Miután végeztem A szultán asszonyával, sokáig ott tébláboltam tanácstalanul a könyvespolcom előtt, nem tudván melyik könyv legyen a soron következő, melyik passzolna leginkább a hangulatomhoz... pedig nálam aztán van kínálat, nekem elhihetitek. Végül is úgy döntöttem, hogy nem hazárdírorzok, hanem biztosra megyek és egy romantikus könyv mellett kötöttem ki, de sajnos már az első negyedénél éreztem, hogy ez most nekem túl rózsaszín, túl banális és túl kiszámítható lesz. Így aztán vállalva a kockázatot és kilépve saját kis olvasói komfortzónámból, már ha egyáltalán van ilyen kifejezés, belekezdtem a Pillangóbőr című thrillerbe, gondoltam itt az ideje kicsit durvulni.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem a könyv értékelését. Ami legelőször az eszembe jut róla, hogy édes istenem, soha a büdös életbe, még csak a közelébe se kerüljek olyan embernek, aki olyan szörnyűségekre képes, mint amire ez a sorozatgyilkos volt a könyvben. Félelemmel tölt el, hogy egy ilyen történetet bárki elolvashat, gondolok itt főleg azokra, akiknek hajlamuk van a szadizmusra, mivelhogy akár gyakorlati útmutatóként is használhatják az ott olvasottakat. Ebben a tekintetben a könyvet nagyon merésznek érzem, másrészt viszont Kuznyecov bonyolult elbeszélő technikáját megismerve lenyűgözőnek.

A történetben gyakorlatilag nem sok szereplő van. Xénia egy ambiciózus és sikeres fiatal újságírónő, aki a durva szexet a BDSM-et kedveli, ami ha esetleg valaki nem tudná, különböző hajlamok gyűjtőneve: kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus. Nos ezen hajlamait Xénia nem is titkolja barátnői Olga és Marinka elől, akik úgy fogadják el őt, ahogy van, viszont a szeretője Alekszej, aki egy kétgyermekes családapa, ezekről mit sem tud. A szeretkezéseik valahogy így zajlottak:
"Sokáig fogjuk még ezt csinálni? - gondolja Xénia. - Bár annyira igyekszik szegény, hadd csinálja. Különben ha arra vár, hogy elélvezzek, érdekes éjszaka előtt állunk."
Szóval Xénia gondol egy nagyot és készít egy internetes oldat egy moszkvai sorozatgyilkosról a róla szóló rendőrségi jelentésekkel, különböző szakértői interjúkkal, és persze az elmaradhatatlan fórummal együtt, melynek hatására egy szép napon az ICQ-n keresztül jelentkezik nála egy „idegen”, akivel hamar megtalálja a közös hangot, de persze csak később válik nyilvánvalóvá számára, hogy ő az a szörnyeteg, aki rettegésben tartja a várost, aki hetekig, sőt hónapokig kínozza áldozatait, majd brutális módon megöli őket.

A könyv erősen szexuális beállítottságú - és nem a romantikus fajtából -, tele gyilkos szenvedéllyel és izgalommal. Ha valaki esetleg arra számít, hogy pozitív érzelemmel is találkozik a történetben, akkor azt ki kell ábrándítanom, egy morzsányi sincs benne. A szexuális örömet okozó kínzások fizikai leírása és a gyilkos fejében zajló zavaros kaotikus képek elborzasztóak voltak, nem egy alkalommal aludtam nyugtalanul éjszakánként miattuk.

Szergej Kuznyecov

Az író stílus nagyon szokatlan volt számomra. Az állandóan változó narratív perspektíva, a rengeteg monológ és ismétlés min-mind nagyon idegenül hatott, de ha kezdetben kissé ódzkodtam is ettől az írásmódtól idővel gyorsan belerázódtam, sőt a végére kifejezetten megszerettem. A történet sodrása elég lassú volt, de az előbb említett írásmód miatt erre nem is figyeltem fel igazán, csak már a vége felé, ahol olyan hirtelen lendületet vett a cselekmény, hogy még megemészteni sem volt időm a korábban olvasottakat máris egy új, egy teljesen váratlan fordulat következett, ami pontot tett a történet végére.

Hogy őszinte legyek kezdetben nem ragadt magával a regény, még azon is elgondolkodtam, hogy lehet félbehagyom - főleg a sok gyomorfogató rész miatt -,de aztán valahogy mégsem tudtam letenni, kíváncsi voltam a végére. Lassan kezdtem ráérezni az ízére és rájönni arra, hogy Kuznyecov szokatlan írásmódjának, a brutalitások virágnyelven történő leírásának és a sötét karaktereknek köszönhetően van egy bizonyos „varázsa” ennek a regénynek. Mint látjátok igen ambivalens érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatba, a történet rettenetes, az írásmód viszont művészi... mindenesetre egy dolog nyilvánvalóvá vált számomra olvasás közben: soha nem ez lesz a kedvenc műfajom.

Olvassatok bele az első pár oldalba.

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Eredeti cím: Шкурка бабочки

Fordította: Goretity József

Oldalszám: 448 

Tovább olvasom...

Vajh miért pont neki szól az írói ajánlás?

Ti el szoktatok gondolkodni azon, hogy egy író miért pont a feleségének, férjének, nagymamájának, nagypapájának, édesanyjának, lányának, fiának, anyósának vagy épp a szomszéd macskájának ajánlja a könyvét?

Mert én igen.

Szeretem a könyv eleji ajánlásokat. Ha a könyvesboltban kezembe veszek egy könyvet és belelapozok, akkor mindig ez az első, amit elolvasok. És mivel ez ugye nem szokott egy hosszadalmas szövegfolyam lenni - ellenben a könyv végén található gyakori köszönetnyilvánításokkal, amik gyakorta több oldalasak -, soha nem is szoktam kihagyni. 

Szerintetek sokat gondolkodik egy író, hogy kinek ajánlja a könyvét?

És miért pont XY-nak szól az ajánlás? Ő ihlette volna meg az írót? Vagy csak egyszerűen köszönetet akar mondani a szeretetért, nyugalomért, biztonságért vagy a fene se tudja, hogy miért, amit tőle kapott?  (Bár arra ugye ott van a könyv vége.) 

Egyáltalán van az olvasó számára valami jelentősége annak, hogy kinek ajánlja az író a könyvét? Vagy kár ezen agyalni, egyszerűen csak egy kedves gesztus a részéről? 

Igazából nem szoktam én ezen sokat gondolkodni, csak a most olvasott könyvemben a Pillangóbőrben olvastam a következő ajánlást, ami okán kicsit beindult a fantáziám.  

"Ezt a könyvet két barátomnak akartam ajánlani. De még csak elolvasni sem voltak hajlandóak, és megkértek, hogy véletlenül se hozzam összefüggésbe a nevüket az írásommal. Ezért a regényt feleségemnek, Kátyának ajánlom: a történethez a legcsekélyebb köze sincs, a szerelme viszont segít túlélni ezt a gyönyörű világot "

Tovább olvasom...

Jane Johnson: A szultán asszonya

Nagyon vártam már ennek a könyvnek a megjelenését ó, de még mennyire! Először a borító hívta fel magára a figyelmem, ami úgy vonzott, mint holdat a világtenger. Persze miután a fülszövegből megismertem magát a történetet is, akármilyen borítóval elém rakhatták volna, akkor is ugyanígy ugrottam volna rá, és vetettem volna bele magam kíváncsian az olvasásba, mint most, mert valljuk be kedves hölgytársaim - és őszintén -,  ki ne lenne kíváncsi arra, hogy mi zajlik egy háremben.

Nos, mivel nekem már volt szerencsém elolvasni a könyvet, és így már van is némi fogalmam erről, elárulhatom, hogy semmi jó. Sőt! Többször eszembe jutott olvasás közben, hogy bár nem tudom még mit hoz a jövő, de összetehetem a két kezem, hogy ebben a korban és helyen születtem.

A történet a 17. század végi Meknészbe, Afrikába repíti el bennünket, ahol történelmi hűséggel ismerhetjük meg a kor embereit, azok szokásait és babonáit, valamint a marokkói uralkodó Muláj Iszmail szultán vérszomjas és kegyetlen természetét. Ez utóbbi, többször is oly annyira elborzasztott, hogy egész nap az járt a fejemben, hogy hogy tudtak nap mint nap, úgy ébredni emberek a szultán palotájában, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak egy helytelen vagy épp rossz időben elejtett mondatuk miatt.

 „Az élet és a halál mindig szempillantás alatt jön és megy, Núsz-Núsz – …

– Meg vagyok lepve, hogy te ezt a leckét még nem tanultad meg, pedig jó ideje itt élsz az udvarban”

 A történet középpontjában Núsz-Núsz, egy afrikai eunuch rabszolga állt, aki egy szudáni törzsfőnök fia volt. Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy szerencsés és kalandos élete volt Núsz-Núsznak, mielőtt a szultán palotájába került volna, mivel az előző gazdája, aki egy brit orvos volt, legalább emberszámba vette őt, megtanította írni, olvasni és angolul beszélni. Ezen képességek tették őt felbecsülhetetlenné a szultán és a szultán legnagyobb hatalommal bíró feleségének, Zidanának a szemében. Mivel Núsz-Núsz egy fekete rabszolga volt, ráadásul eunuch, gyakran kezelték őt barátságtalanul és lekicsinylően, amit ő a túlélése érdekében mindig méltósággal viselt. Az egész regény folytán végig bátor és egyenes emberként viselkedett.

Nemcsak Núsz-Núsz küzdött a túlélésért a palotában, hanem Alys Swan is, aki egy nemesi származású nagyon szőke és nagyon fehér angol nő volt, akit épp a vőlegényéhez vezető hajóúton raboltak el a tenger kalózai majd ajándékoztak oda a szultánnak. Alys egy nagyon bátor és erős, ugyanakkor egy nagyon makacs és vonakodó teremtés volt. Az a fajta, akinek ezek a tulajdonságai csak éles élethelyzetekben mutatkoztak meg. A palotába érve Alyst erőszakkal akarták rávenni arra, hogy térjen át az iszlám vallásra, ami ellen ő foggal-körömmel harcolt, még akkor is, ha tudta, hogy az életével kell fizetnie érte. Egyedül Núsz-Núsz volt az, aki rá tudta venni őt - a szultán parancsára - az engedelmességre, és aki később is mindvégig a segítségére volt abban, hogy túlélje a háremben rá váró veszélyeket, összeesküvéseket és intrikákat. 

Mély hatást gyakorolt rám a könyv, melynek oka, hogy rendkívül meggyőzően tudta ábrázolni az író Iszmail szultán karakterét és feleségét Zidanát, aki egy boszorkány volt. Ő volt a hárem teljhatalmú úrnője, egy velejéig gonosz és romlott, egy rosszindulatú és gusztustalan nőszemély, aki rettegésben tartotta az ott élő nőket. Titokban űzte a gyilkos kis játékait, méreggel boszorkánysággal, és amivel csak tudta. Még a szultánnál is nagyobb gazember volt. Nem hiszem, hogy ezek után részletesebben ki kéne még térnem arra, hogy milyen érzésekkel is viseltettem iránta.

A két szereplőn keresztül két eltérő kultúra jelenik meg a regényben. Ennek hangsúlyozására a szerző Núsz-Núszt még Londonba is elvitte, II. Károly udvarába a szultáni követséggel együtt, ami valóban meg is történt 1682-ben, amikor ugyanis 7 hónapot töltöttek ott a marokkói követek. Itt szembesül Núsz-Núsz azzal, hogy milyen világ is várhatna rájuk, ha sikerülne megszökniük Alyssel a palotából, amiről egyébként máig nem tudom, hogy mit gondolja, azt meg végképp nem, hogy milyen életük lett volna Londonban... de hátha lesz majd  a történetnek folytatása.

Csupán a véletlen műve, hogy ismét egy olyan könyv került a kezembe amiben valós történelmi személyek, helyszínek és események szerepeltek, és bár a két szereplő csak kitalált személy volt, mégis teljesen hihetőnek és életszagúnak éreztem a szerelmi történetüket. Még annak ellenére is, hogy a szerző az olvasók lelki épségének érdekében kicsipkézte kicsit a történet végét, hogy a sok szenvedés, vérontás és fájdalom után, amit ezeknek a szerencsétlen szereplőknek át kellett élniük ne essünk mély letargiába.

A könyv története annyira intenzív, hogy az elolvasása után is sokáig ott motoszkált még a fejemben. Tele volt mágiával, vallással, gyilkossággal, ármánykodással, szerelemmel, erotikával…. és őrülettel. Elsősorban azoknak ajánlom olvasásra, akiket érdekel a kor Marokkója és szeretnének egy kis bepillantás nyerni a háremek véres világába, de legfőképp Iszmail szultán véreskezű uralkodásába.

„Eddig csupán despotaként tekintettem rá, a kéjencre, egy őrületig vallásos megszállottra, aki a hatalmát csak arra használja, hogy kiélje vágyait és érvényesítse zsarnoki akaratát. Ám lassan észreveszem a szultáni cím mögött rejtőző férfit is, aki egy nem túl jelentős hatalommal bíró hadúr kisebb fiaként nagyon messziről, ha kellett, ármánnyal küzdötte fel magát oda, ahol ma van. A trónt is ugyanilyen eltökéltséggel védelmezi minden ellenséggel és árulóval szemben. Ő az a férfi, aki egyesíteni akarja a királyságot, és kiterjeszteni birodalma határait, dinasztiát alapítani és bámulatra méltót alkotni az utókor számára.”

A könyvben olvasható történelmi személyekről a könyv végén egy rövid tájékoztatást találhatunk, amit örömmel olvastam.

A szerző honlapján berber férjével együtt is láthatjuk őt.

Kiadó: Athenaeum

Eredeti cím: The Sultans's Wife

Fordította: Kocsis Anikó, Szigethy-Mallász Rita

Oldalszám: 512

Tovább olvasom...

Februári lista

Csak most láttam, hogy három hónappal is el vagyok maradva a beszerzett könyvek dokumentálását illetően, de mentségemre legyen mondva, hogy nálunk általában már novemberben elkezdődik az év végi hajcihő, ami persze decemberben teljesedik ki, aminek még januárban is érezzük az utóhatását, születésnapok formájában, szóval az akkori időhiány miatt jobbnak láttam ha "értelmesebb" posztokba feccölöm az energiámat, úgyhogy ez az év a beszerzésekről szóló bejegyzések tekintetében most februárral fog kezdődni. Uff!

A hónap legelső szerzeménye a Mackenzie fivérek sorozat második kötete volt, ami egyébként szerintem egy nagyon jó kis sorozat, bár lehet, hogy korai még ilyet állítani rögtön az első rész elolvasása után, de bízom a folytatásban, amiről eddig csak pozitív véleményeket olvastam. A Honolulu egy hármas csere eredménye, a Vámpírok múzsáját és az Átkozott balszerencsét pedig akciósan, potom 3000 forintért vásároltam, amely könyvekről megint annyi szépet és jót hallottam, hogy az alapján vétek lett volna kihagyni ezt a kedvező lehetőséget. Csakúgy, mint Alice Hoffman könyvénél, amihez szintén szemtelenül alacsony áron jutottam hozzá. Aztán a hónap közepe táján, amikor épp egy papírboltban nézelődtem  A vágy virágai c. könyv szinte már-már rám ugrott a polcról.... hát ki tud ilyen rámenősségnek ellenállni.... 400 forintért(?), igen tudom, gyenge vagyok. Aztán kaptam ám ebben a hónapban is ajándékokat, amiknek úgy örültem, mint kisgyerek a cukorkának. Ben Elton regényét Ananiilának köszönhetem, a Háremet pedig Nikinek, ami nagy meglepi volt. Nagyon köszönöm lányok!

Remélem látszik a képen, hogy micsoda művészi hajlammal vagyok megáldva.... micsoda kompozíció.:) A rendszerezés viszont már nem az erősségem. 

Tovább olvasom...

María Dueñas: Öltések közt az idő

"Egy írógép fordított a sorsomon. Hispano-Olivetti volt, és heteken át csupán a kirakatüveg választott el tőle. Ha ma visszanézek az eltelt évek emelte barikád mögül, nehéz elhinnem, egy egyszerű készülékben elég erő volt hozzá, hogy eltérítsen kijelölt életpályámról, és néhány nap alatt felrobbantson minden tervet, ami rajta tartott. Így történt azonban, és képtelen voltam másképp cselekedni, amivel mindezt megakadályozhattam volna."

Ezt a bejegyzésemet átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha kedved van gyere, nézz körül ott is! :)

Tovább olvasom...

Jill Colonna: Akarom, mert Makaron!

Régóta szemezgettem én már ezzel a könyvvel, amit csak azért nem mertem ez idáig beszerezni, mert egyrészt attól féltem, hogy olyan receptekkel fogok benne találkozni, amit még maga a szerző sem próbált ki (gondolom, mindenkinek volt már ilyen irányú tapasztalata), másrészt pedig azért, mert attól tartottam, hogy olyan alapanyagok szerepelnek majd benne, amik nálunk beszerezhetetlenek. Ám örömmel jelentem, hogy ezek egyike sem igaz, úgyhogy nyugodtan belevághat bárki, aki szeret sütni és alkotni. No, azt azért nem mondom, hogy könnyű feladat a macaronkészítés, de aki olyan tántoríthatatlan süti imádó, mint amilyen én is vagyok, annak muszáj lesz kipróbálnia, még ha a fene fenét eszik is. El sem tudjátok képzelni, hogy mekkora öröm látni, ahogy a sütőben kalaposodni kezdenek ezek a tündi-bündi több színben pompázó korongocskák, amiket a franciák ugyan macaronnak neveztek el, és kisebb kultusszal vettek körül, de felőlem aztán a kiskutya farkának is hívhatták volna mindenféle sallang nélkül, én akkor is ugyanilyen leküzdhetetlen vágyat éreznék az elkészítésüket illetően, mint most. Szóval nagy elszántsággal és lelkesedéssel vetettem bele magam a sütésbe és csodák csodája, ha nem is az első próbálkozásra, de a másodikra már sikerrel is jártam. Igaz, az eredménnyel nem voltam száz százalékig elégedett, de éreztem, hogy lesz ez még jobb is.

A könyvet egy skót származású hölgy Jill Colonna írta, aki 20 éve él Párizsban és macaronfüggő. A könyv első fejezete a szerző ezen függőségének és megszállottságának a kialakulásáról szól, amiben a legjobb és legérdekesebb rész számomra az volt, ahol arról olvashatunk, hogy hogyan is eszik a francia nők úgy a macaront, hogy attól egy dekát nem híznak. (Hihetetlen, de ezeknek a franciáknak az étkezési szokásaik mindig ámulatba ejtenek.)

„Ebédidőben a lányokkal együtt ültünk egy előkelő áruház teaszalonjában, a macaron pedig egyetlen elegáns hölgy tányérjáról sem hiányozhatott. Olyan volt, akár egy divatkiegészítő.

Szerelem volt első látásra: csöppnyi, könnyed macaronok üldögéltek a porcelán tányérokon, nem sugallva, hogy „a ruhaméreteddel játszol, ha megkóstolsz….””

A könyv lépésről-lépésre vezet bennünket végig a macaron elkészítésének a folyamatain, amelyeket Jill képekkel is alátámaszt a biztonság kedvéért, hogy a legkisebb hibát se tudjuk elkövetni. Természetesen mindeközben bölcs tanácsokkal is ellát bennünket a színes korongocskák készítésének technikáját illetően. Az igazi élvezet a könyvben a gyönyörű képeken kívül a receptek voltak, amiket 40 körül számoltam. Van köztük vaníliás, kávés, mandulás, citromos, pisztáciás és ezek még csak a szelídebb változatok….. szóval, van itt minden, amit csak el tudtok képzelni, plusz még amit nem.

Ezen felül a szerző nagyon ötletesen a könyv hátulján összegyűjtött néhány olyan receptötletet, amikben a kimaradt tojások sárgájának a felhasználására ad tippeket, mivel egy adag macaron sütése után bizony 5 darab is felhasználatlan marad. Bevallom én a macskánknak adtam, amitől olyan gyönyörű lett a szőre, hogy aki meglátta, nem állta meg szó nélkül. Na, de visszatérve a könyvre az ötlettáron kívül a hátulján még egy gyorskeresőt és egy macaronszervízt is találhatunk. Az előző a tojásfehérje, mandulaliszt és cukor arányhoz ad segítséget, míg az utóbbi a macaronkészítés gyakori hibáira hívja fel a figyelmet. 

Természetesen teszteltem én is néhány receptet, amik eredményeit közkincsé is teszem, és hogy mások is okuljanak a hibáimból, azokat a macaronokat is megmutatom, amelyek nem sikerültek épp fényesre. Egyébként, ha kalapos lett, ha nem, a gyerekeim odavoltak érte, és alig bírták kivárni, hogy egy napot érjen a hűtőben.

Az olvasás mellett a sütés a második hobbim, úgyhogy élvezettel készítettem ezeket a kincsecskéket, igaz nem mindegyik sikerült úgy, ahogy elképzeltem, de úgy gondolom, hogy kiváló játszótérré válhat a konyha sütés közben mindazon háziasszonyok számára, akik elég kreatívak és szeretnek a színekkel játszani. 

Katt a képre és nagyobb lesz!

Ezek a macaronok rózsaszínnek indultak, de kevés festéket tettem bele ezért lettek ilyen haloványkák.

Ezek a zöldikék pedig azért lettek ilyen ducik, mert túl kemény lett a tésztája. Egyébként volt egy olyan próbálkozásom is, ahol meg túl hígra sikerült a tészta, de úgy döntöttem, hogy azt inkább jobb, ha nem látjátok... borzalmasan néztek ki.  

Mindenesetre most egy ideig felfüggesztem a sütést, mert macaronmérgezésben szenved az egész család, de a következő hónapban újra izzítom a sütőt.

Kiadó: T.bálint

Eredeti cím: Mad About Macarons!

Fordította: Lieberman Klára

Oldalszám: 128

Tovább olvasom...

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

A könyvet már majd egy hónapja olvastam és mivel sajnos nem vettem a fáradságot, hogy rögtön utána papírra is vessem a gondolataimat róla, így ez most csak egy amolyan szedett-vedett bejegyzés lesz, amiért mindenkitől előre is elnézést kérek.

A legelső gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy ebből egy brutál jó filmet lehetne készíteni, no nem olyat, ami napok múlva is, teszem fel porszívózás közben folyamatosan ott motoszkál majd az ember fejében, de egy egyszeri, szombat esti könnyed és szórakoztató kikapcsolódásnak mindenképp megtenné.

"Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot. A zizegésből ítélve lemerült az energiacella. Meg sem lepődött rajta, csak fásult mozdulattal kivette a szájából a csövet, és az ablakon beszivárgó hajnali derengést bámulta.
Mara halott."

Már az első oldalakat olvasva elkapott a gépszíj és rögtön tudtam, hogy ez egy nekem való olvasmány lesz, elsősorban a humora és természetesen Calderon kapitány miatt, akinek rekordidő alatt sikerült belopnia magát a szívembe. A történet kicsit meghökkentő módon indul, ugyanis Calderon már a nyolcadik öngyilkossági kísérleténél tart (a fent olvasható idézetből láthatóan ismét eredménytelenül) mégpedig azért, mert mindig akad valaki vagy épp valami, ami e halálos tevékenységében meggátolja. És mivel kortól és helytől függetlenül egy temetkezés mindig is drága mulatság volt és lesz, és nem utolsó sorban egy úriember nem temetkezik hitelbe, így Calderonnak bizony pénz után kell néznie, ha kényelmes nyughelyet kíván magának biztosítani a jövőben. Nos a legkézenfekvőbb dolog  erre ugyebár a munka, amely nem is áll olyan messze hősünktől, így rendes emberhez méltóan, ám de nem rendes módon munkát is talál magának egy hatalmas űrcirkáló kapitányaként. Igaz gyakorlata és tudása az nem sok van hozzá, és az állást is gyanúsan könnyen kapta meg, de mindez egy cseppet sem zavarja, mivel bízik annyira magában, hogy tudja, nincs az a helyzet amiből ne tudná magát kivágni. Na és innentől kezdve kezdődik a bonyodalmakkal teli történet tele akcióval, ármánnyal és egy kis romantikával.

A könyv erőssége egyértelműen a karakterek voltak, és azok közül is elsődlegesen Calderon kapitány, akinek bevallom nem csak a humora és a külleme, de a talpraesettsége és a lovagiassága is teljesen levett a lábamról. Az érzékeny lelkéről és az emberek manipulálásában való kivételes tehetségéről már nem is beszélve, ami olyan jól ment neki, mint alkoholistának az ivás.
Felüdülés volt számomra a regény még akkor is, ha valami oknál fogva nem tudtam gördülékenyen haladni vele, amit lehet, hogy a fáradság hozott ki belőlem vagy csak egyszerűen nem állt rá az agyam az írónő stílusára, fogalmazásmódjára, a fene se tudja. Más negatívumot nem is igazán tudnék mondani róla, hacsak nem azt, hogy a végét kicsit túlírtnak éreztem, mintha csak azért szaporította volna a szerző a sorokat, hogy növelje a könyv terjedelmét, illetve volt egy jelenet - amikor Calderont átjárja a kard szelleme a szekrény tetején és egy kicsit még tovább is -, aminél kifejezetten olyan érzésem volt, hogy nem kellő gondossággal lett összefésülve az előtte és az utána következő részekkel.

Mindezek természetesen olyan apróságok voltak, amik egyáltalán nem rontották a könyv élvezeti értékét, sőt, hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy ez az űropera vagy inkább nevezzem űrponyvának(?) ennyire elnyeri majd a tetszésemet. Arról már nem is beszélve, hogy az elején olvasható ajánlást rendkívül kedves gesztusnak éreztem az írónőtől. Olyan személyesre sikerült, hogy tényleg elhittem, hogy ez a pár sor csak nekem szól.

"Ajánlom a regényt minden kedves Olvasónak, aki naponta ingázik munkába, iskolába a járműveken szardíniaként összezárva, átlopva a lelkét egy másik világba.
Ajánlom azoknak is, akiknek a vállán túl nehézzé vált az élet. Egy korty finom bor, egy jó ponyva és az asztalra tett láb engem is sokszor átsegített az élet zivatarán. Megtisztelve érzem magam, hogy most én mesélhetek."

On Sai

Az On Sai, ami számomra nem túl bizalomgerjesztő álnév egy magyar írónőt takar, akinek a honlapján még több részletet olvashattok a regényből.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 288
Ár: 2.124.- (kartonált)

Tovább olvasom...

A. O. Esther: Elveszett lelkek

Sophiel egy angyal, aki azért szállt le a Földre, több száz angyaltársával egyetemben, hogy teljesítse szent küldetését, azaz segítse a Térítőket és az embereket a Sötét Angyalok ellen vívott harcukban. Küzdelmük kiváltó oka; hogy míg a Térítők úgy hiszik, hogy kivétel nélkül minden embernek, legyen az jó vagy rossz meg kell bocsátani, addig a Sötét Angyalok vezére nem hisz a bűnbocsánatban, szerinte a vétkeseknek bűnhődniük kell és a pokolban van a helyük. (A könyv olvasása közben biztos vagyok benne, hogy mindenkiben felmerül majd a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e tisztán csak jó, és tisztán csak rossz ember? Ennyire fekete-fehérek lennénk? De erre úgyis választ kaptok majd.)

Sophiel egy csata közepén találkozik a Sötét Angyalok vezérével Elijahal, akit rögtön elbűvöl a lány szépsége és ártatlansága. A bukott angyal képtelen halálos csapást mérni Sophielra, akinek végül is sikerül megszöknie a férfi elől az erdőlakó manók segítségével a magas fák sűrűjébe, ahol aztán  marad némi ideje arra, hogy nyugodtan átgondolja a sötét harcos iránt érzett különös érzelmeit, illetve felfedezze az emberi élettel együtt járó, számára még ismeretlen érzéseket, mint például a félelmet, a fájdalmat, a szeretetet... és a szerelmet. A szereplők újbóli találkozása természetesen elkerülhetetlen, ami higgyétek el, hogy bőségesen tartogat még meglepetéseket nem csak nekik, de az olvasók számára is. 

Nehéz dolgom volt a könyv értékelésével, mert bár maga a történet tetszett, de néhány helyen az írásmód, ahogy mindezt az írónő papírra vetette már nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. A könyv célközönsége egyértelműen a romantikát kedvelő érzékeny lelkületű női olvasók, mint amilyen én is vagyok, így a könyv témája, melyben egy Földre szállt törékeny angyal szerelembe esik a sötét oldalon álló, velejéig gonosz, ám de rendkívül vonzó fekete lovagba és viszont, nem okozott csalódást, még akkor sem, ha ez a felállás már lerágott csont. Ennek köszönhetően a hősnőnk szívét marcangoló olyan kardinális kérdéseket sem éreztem elcsépeltnek, mint például, hogy:

„.. van-e létjogosultsága a szerelemnek az ellenségek között?”

„… lehet-e bűn az igaz szerelem?”

„Vajon rosszá válunk mi magunk is, ha rossz az, akit szeretünk?”

Ami viszont kifejezetten zavart, az a hősnő butuska megnyilvánulásai voltak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy bizony nem az eszéért fogjuk őt megkedvelni. Már az első oldalakon kiderült, hogy Sophiel egy Földre szállt harcos angyal... na és akkor itt rögtön álljunk is meg egy szóra. Nem igazán értettem, hogy az írónő most Sophielnak a kegyetlen harcos - az amazont már le sem merem írni, mert ne feledjük, hogy ugye harcolni jött a Földre – vagy inkább, és ez volt túlnyomó részt jellemző rá, a törékeny és gyermekien naiv, érző szívű égi tünemény szerepét szánta. Mert itt kérem ugye mindenki látja a szöges ellentétet a két jellem között, mellyel én nem igazán tudtam mit kezdeni, és épp ez miatt nem tudtam különösebben komolyan venni sem Sophiel karakterét.

Ezek után méltán kérdezhetné hát tőlem bárki, hogy mégis mi az, ami megfogott a könyvben a csodás küllemén kívül, mert bizony megfogott, hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám. Mint már említettem szeretem azokat a szerelemes történeteket, amikben harcolniuk kell egymásért a szerelmeseknek, dönteni vagy épp feladni valamit a szerelmükért. Szerettem a sokszínű szereplőket a regényben, az angyalokat, a tündéreket, a manókat és a lidérceket, valamint a hozzájuk tartozó fantasztikus környezetet, amit hol túl részletesen, hol pedig kissé szegényesen tárt elénk a szerző. A kezdeti erdőlakós, még a kisebb gyermekek számára is élvezhető részeken túl pedig az írónő is érezhetően kezdett belelendülni a mesélésbe és ennek köszönhetően, kezdett egyre izgalmasabbá válni a történet.

Sajnos volt néhány olyan jelenet a könyvben, amit sokkal nagyobb horderejűnek éreztem annál, mintsem hogy egy-két mondattal legyenek azok rövidre zárva, illetve a párbeszédek stílusával sem voltam mindig igazán kibékülve. Többségüket igen vérszegénynek, illetve "lebutítottnak" (főleg az erdőlakós részeknél) éreztem, melyek miatt olvasásuk közben határozottan olyan érzésem támadt, mintha az író gyenge képességűeknek feltételezné az olvasóit és ezért biztos, ami biztos alapon, inkább kézen fogja és vezetgeti őket a saját kis elképzelt világában. 

No de mielőtt menthetetlenül belemerülnék a könyv negatívumainak az elemzésébe, el kell mondjam, hogy számomra is meglepő módon, de mégis élvezet volt olvasnom minden egyes sorát. Persze néhány helyen nagyokat sóhajtoztam, megjegyzem nem a gyönyörűségtől és cö-cögtem elégedetlenségemben, de alapjában véve egy nagyon megkapó romantikus történettel volt dolgom, aminek a központi témája a szerelem mellett a hit és a hinni akarás. 

A könyv folytatása, Hívogat a fény címmel fog megjelenni február végén.

A. O. Esther

Az írónő honlapja

Kiadó: Decens Magazin Média

Sorozat: Összetört glóriák 1.

Oldalszám: 444

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok #16

Hát ezt már megint nem lehet idegekkel bírni, de legfőképp idővel! Annyi új könyv jelenik meg ismét mostanság, hogy szigorúan rangsorolnom kell, és listát készítenem a hőn áhítottakról. No, nem mintha nem lenne a molyon külön erre a célra fenntartott polcom, jobban mondva polcrendszerem, de hogy mégse vesszek el az új könyvek hullámzó tengerében, muszáj lesz szelektálnom. Következzenek hát azok, amik fennmaradtak a rostán.

Ugye mondanom sem kell, hogy Julia Quinn új könyve, a Micsoda éjszaka! áll a listám élén. Ez a könyv a Smythe-Smith sorozat második része, ami bár szerény véleményem szerint az írónő, eddig általam olvasott leggyengébb sorozata, ettől függetlenül mégis ölni tudnék érte.

Julia Quinn: Micsoda éjszaka!

1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:

- három év száműzetés után visszatért Angliába

- részt vett a világ legrosszabb koncertjén

- megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet

- elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán

- főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában

- szerencsésen túlélt egy balesetet

- ártalmatlanná tett egy őrültet

- szerelmes lett

És még csak áprilist írunk…

Kiadó: Gabo   Oldalszám: 340   Várható megjelenés: 2013 február közepe

Második helyen áll Daniel Glattauer könyve, akitől már két, a Gyógyír északi szélre és a Hetedik hullám című regényét is volt szerencsém olvasni, és mivel azok nem okoztak csalódást, sőt, maradandó élményt nyújtottak, természetesen erre a történetére is nagyon kíváncsi vagyok. 

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

„Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.”

A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak kezdetben nagyon jól esik, hogy a céltudatos férfi a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát. Ám Hannes szűnni nem akaró törődése idővel egyre nyomasztóbbá válik. Judith úgy érzi, a férfi fokozatosan kisajátítja, ellenőrzése alá vonja. Hiába próbál szakítani vele, Hannes még az álmaiba is beférkőzik. S amikor fölébred, a férfi máris készen áll, hogy valami jót tegyen vele…

„Thrillerbe forduló szerelmi történet. Humoros, fordulatos, lélegzetelállító.” Die Presse

Kiadó: Park    Oldalszám:320    Várható megjelenés: 2013. március 20.

Aztán ugye maradva a romantikus műfajnál, itt van még nekem az Athenaeum kiadó által már tavaly beígért, de csak az idén megjelenő új könyve A szultán asszonya. Ezt is muszáj lesz elolvasnom.

Jane Johnson: A szultán asszonya 

1677-et írunk. A két szolgálóleányával London felé, jövendőbelijéhez tartó szőke és kék szemű angol lány, Alice hajóját kalózok támadják meg. A kalózok a szép szüzet a szultánnak szánják, s nagy haszonnal el is adják a meknesi háremébe. A Versailles-i kastélyt felülmúlni vágyó, nagy lendülettel épülő meknesi szultáni palota legtöbb lakójának sorsát és mindennapjait a szultán kegyetlensége, és első felesége, Zidana intrikái határozzák meg. 

Egy nap Nus-Nus, a szultán írnoka, egy szudáni fekete törzsfőnök elrabolt fia a méregkeverőnél hagyja a Zidana által rendelt szerek listáját, és amikor visszatér a boltba, a kereskedőt holtan találja. A hirtelen megjelenő katonák az írnokot fogják le. 

Alice-hez hasonlóan, Nus-Nusra is szörnyű sors vár. Szorult helyzetükben egymásnál keresnek támogatást és menedéket, végül együtt szőnek terveket a hárem és a palota elhagyására, s a fekete fiú és a fehér angol lány egymásba szeretnek.  

Vajon sikerül elkerülniük balsorsukat és megmenekülni a biztos halálból? Milyen élet vár rájuk a fehér Európában?  

Kiadó: Athenaeum    Oldalszám:512     Várható megjelenés:2013. február 6. 

A kiadó egy másik ígéretesnek tűnő könyve az Örök kísértés, ami egy trilógia első része. Valahol olvastam, hogy az írónő az X-akták sorozatot tartja ma is a kedvencének. Hát.... ezt is muszáj lesz elolvasnom. 

Amanda Stevens: Örök kísértés 

A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak. 

John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.  

A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…  

Kiadó: Athenaeum    Oldalszám:352     Várható megjelenés:2013. február 28.

A felsorolás még mindig nem ért véget, mert itt van még a sorban Jennifer Ashley könyve, amire annak ellenére, hogy a sorozat első részét kissé vulgárisnak éreztem, mégis nagyon kíváncsi vagyok. 

Jennifer Ashley:Lady Isabella botrányos házasága

Hat évvel korábban a fiatal Lady Isabella Scranton megbotránkoztatta Londont: megszökött a szélhámos Lord Mac Mackenzie-vel. Három éven át tartó szenvedélyes és viharos házasságuk után Isabella újra felhívta magára a figyelmet. Ezúttal azzal, hogy elhagyta férjét. Mac azóta megváltozott, jó útra tért. Csak Isabellára tud gondolni, vissza akarja szerezni őt. A nő ellenáll, abba azonban beleegyezik, hogy modellt álljon a férfi erotikus festményéhez. Ahogy meztelenu¨l pózol, ráébred, hogy teste csak a férjét kívánja, ölelését, amely semmihez nem hasonlítható... A bestseller szerző Jennifer Ashley romantikus, erotikus sorozata több díjat nyert. Mac Mackenzie szenvedélyes története rabul ejti az olvasót! 

Kiadó: Kossuth   Oldalszám:352  Várható megjelenés:2013. március 06.

Hát, ezek lennének azok a könyvek, amik mostanság megdobogtatják a pici szívemet, úgyhogy olvasásra fel, mert van mit! 

Tovább olvasom...