Suzanne Collins: A kiválasztott

Futótűzként söpört végig - bár szerintem ha azt írnám, hogy viharként az sokkal találóbb lenne, de csak azért, hogy stílusos maradjak marad az előbbi - Suzanne Collins: A kiválasztott című regénye a moly világban, ami azért még most is javában tart, újabb és újabb áldozatokat ragadva magával.

Mindenkinek megvan a maga kis története, hogy kinek és minek a hatására kezdte el olvasni a sorozatot, az enyém irtó egyszerű, és szerintem unalmas is; már az első rész megjelenése felkeltette az érdeklődésemet, aztán megvettem, elolvastam és megszerettem.

A sorozat kapcsán az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy miért??? Miért ragad magával ennyire ez a sorozat és nemcsak a fiatalokat, - lám nem is kell messzire mennem, csak magamra kell gondolni - az „idősebb” korosztályt is. Miért vonzanak ennyire a disztópiás könyvek, miért olyan sikeresek???

Én úgy gondolom, hogy mostanság ez a műfaj a virágkorát éli, vagy legalábbis igen nagy figyelemnek örvend. Az  eddig(!) általam olvasott disztópiás könyvek mindegyike egy olyan negatív jövőben játszódtak, amelyek tele voltak szenvedéssel, erőszakkal, elnyomással……. de valahogy mégis, mindig volt és maradt is remény arra, hogy ez megváltozzon, vagy épp elviselhetőbb legyen. Zanzásítva és egy nagy adag jóindulattal elmondhatom, hogy mindegyik happy enddel végződött. Aztán nem feledkezhetünk meg a főhősök küzdelméről, ami ebben a sorozatban is történetesen maga a rendszer; a gonosz, elnyomó és kizsákmányoló Kapitólium ellen irányult. Katniss harca, elszántsága és küzdeni akarása annyira magával ragadó és felemelő, hogy ettől kihagyhatatlan ez a sorozat és véleményem szerint a fent említettektől  olyan sikeresek és népszerűek a disztópiás könyvek.:) 

A harmadik rész, tömören és röviden a háborúról szól.
Miután Katniss újra megmenekült az arénából, a Kapitólium bosszút állt. A 12. Körzet elpusztult és a lázadók kénytelenek visszavonulni a 13. Körzetbe és felkészülni a Kapitólium elleni véres harcra. Katniss eleinte ódzkodik, de végül megbékél azzal, hogy ő lesz a forradalom arca a Fescsegőposzáta, de ezt néhány olyan feltételhez köti, amivel nem mindenki ért egyet. Peetát még mindig Snow elnök tartja fogva, Katniss pedig fokozatosan kezd szétesni.

 Katnissra alig ismertem rá. Egy idegileg összeomlott, lelkileg megtört és beteg gyermeket láttam magam előtt, aki a szekrényekben bujkálva talál menedéket az Őt érő emlékek és rettenetes rémálmok elől. Katniss már megjárta a poklot, kétszer is túlélte az Éhezők Viadalát, annyi barátot és ismerőst veszített már el, hogy soha nem lesz ugyan az fiatal tiszta lány, akit az első részben ismerhettünk meg.

Ebben a részben számomra már túl durvák voltak a háborús részek, az író könyörtelenül elbánt mindenkivel, legyenek azok gyerekek, vagy akár az előző részben jól ismert és megszeretett szereplők. A könyvben nem találkoztam olyan jól megírt, megrendítő, szomorú, könnyfakasztó és felemelő jelenttel, mint például az első részben Rueé volt. (Az egész sorozatban az volt a legszebb és a legmeghatóbb rész) A regényben szinte egész végig csak a kegyetlen és értelmetlen mészárlás ment. Aztán ott van néhány szereplő, akiknek a történetben való aktívabb jelenlétét határozottan hiányoltam; Haymitchra és Kattniss anyjára gondolok. A szerelmi háromszög megoldása viszont tetszett, féltem, hogy valami durvább megoldást talál majd rá az író, de szerencsére, ezzel már nem sokkolta tovább feleslegesen az olvasót.

Összességében? Hát mit mondjak…..ha őszinte akarok lenni, akkor nekem az első rész tetszett a legjobban, talán nem is kellett volna folytatni, az utolsó pedig a legkevésbé. Persze így is négy és fél csillagot adok rá, de nem kizárt, hogy csak azért, mert túl sok jó kritikát olvastam róla és ez már visszafordíthatatlanul elhomályosította a tisztánlátásomat.:)

Kiadó: Agave
Fordította: Totth Benedek
Eredeti cím: Mockingjay
Oldalszám: 337