John Green: Katherine a köbön

Miután elolvastam a szerző előző regényét (Alaska nyomában), ami  egyébként meglehetősen tetszett, úgy gondoltam, hogy miért is hagynám porosodni a polcomon a következő könyvét és nagy lendülettel bele is vetettem magam.

A történet főszereplője Colin Singleton, egy anagramma (!) kreátor, ex-csodagyerek. Legnagyobb problémája - azon kívül, hogy a középiskolai évek befejezése után már nem számított csodagyereknek -, hogy nagyon könnyen szerelembe tudott esni. Colin eddigi barátnői, ha különlegesek nem is, de elég érdekesek voltak főleg, hogy mindegyiket Katherinek hívták. A legjobban az utolsó, a 19. érintette meg Colin szívét. A lány szakítása azonban eléggé megviselte a srácot, mely után szánalmasan tehetetlennek és üresnek érezte magát. Ezért a jövőbeni szakítások elkerülése végett, és talán azért, hogy visszaszerezze a 19.-et, Colin megpróbálja a kapcsolatait tudományos alapokra helyezni és megalkotni a Katherine előreláthatósági Elméletet. Szeretné, ha a jövője kiszámítható lenne, és hogy pontosan meg tudja mondani, hogy egy kapcsolatban kiből lesz a Kirúgó és kiből a Kirúgott. Legjobb barátja Hasszán, aki a kedvenc karakterem volt a regényben (!), rábeszéli őt, hogy üljenek autóba és minden cél nélkül vágjanak neki a nagyvilágnak. Egy kisvárosban megállva unaloműzés gyanánt, Ferenc Ferdinánd feltételezett sírjának megtekintését veszik tervbe, melynek apropóján megismerkednek Lindseyvel, az idegenvezetőjükkel és az ő édesanyjával. A náluk töltött idő alatt Colin azt reméli, hogy végre átélheti majd azt a bizonyos „Heuréka” pillanatot. 

  

Azt nem állítom, hogy átéltem Colin érzéseit, mert soha nem voltam csodagyerek, de bele tudtam magam élni a helyzetébe. Az állandó figyelembe, ami mindig körülvette, a vele szemben támasztott követelményeknek való folyamatos megfelelés vágyába, melyek mind mind mély nyomott hagytak az egyéniségében. Gyerekkora óta különlegesnek tekintették, azt várták tőle, hogy változtassa meg a világot vagy ha azt nem tudja, akkor legalább valami nagy dolgot tegyen. A középiskola elvégzése után azonban ezek az elvárások alábhagytak és Colint is "csak" egy átlagon felüli képességű fiatalnak tartották. Lindsey megismerésével - akinek a neve nem Katherine (!) és akinek a „mosolya véget vethetett a háborúknak, és gyógyír lehetett a rákra” –  Colin egyre közelebb kerül Elmélete megalkotásához, miközben rájön arra, hogy néhány igen fontos tényezőt kihagyott a számításaiból. Mi van a véletlenekkel és a szerelem kiszámíthatatlanságával??

Felettébb vicces és érdekes megközelítésnek tartottam, hogy egy kapcsolat kimenetelét, különböző matematikai függvények felállításának a segítségével próbálta meghatározni Colin, annak ellenére, hogy be kell valljam nektek, hogy felettébb utálom a matematikát. Egyébként mindig is utáltam és igen valószínűnek tartom, hogy ez a közeljövőben sem fog megváltozni. De visszatérve a fő csapásvonalra a könyv azonban bővelkedik mindebben, és miközben egyre jobban kezdett csökkenni kezdeti frusztráltságom, csekély matematikai tudásom miatt, úgy vált egyre szórakoztatóbbá és élvezhetőbbé a történet számomra.

A könyv humora fergeteges, néhol már kissé túl obszcén is. A karakterek, még a mellékszereplőké is kidolgozott, a cselekmény pedig rendkívül sok váratlan és vicces helyzetet tartogat az olvasó számára.

John Green történetei nemcsak stílusosak, de rettentő humorosak is. Úgy gondolom, hogy azért, mert a regényei fiatalokról szólnak, nem biztos, hogy csak a fiataloknak szólnak. Nekem mindenesetre nagyon tetszett mindkét könyve, bár ez utóbbi jobban elnyerte a tetszésem, mint az Alaska nyomában!

Értékelés: 5/4.5

Kiadó: Gabo Kiadó

Eredeti cím: An Abundance of Khaterines

Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás

Oldalszám: 248