Sophie Kinsella: Mézeshetek

Az Érdekházasság után ez volt a második olyan romantikus könyvem az elmúlt hónapokban, amit igazán kedvemre valónak éreztem, sőt mi több, meg merem kockáztatni, hogy az idei forró nyár legjobb női regényének mondanám. Persze ebben a műfajban biztos vannak más, hasonlóan nagyon jó könyvek is, de azok most épp nem kerültek a kezembe.

A történet két lánytestvérről és arról a pár hét őrületről szól, aminek a legvégén mindketten Görögországban kötnek ki. Az őrület elindítója Lottie kedvese volt, aki egy puccos éterembe történő vacsora alkalmával  nem tett eleget - mint később kiderült nagyon felelőtlenül - azon férfiúi kötelességének, miszerint több évnyi boldog együttélés után végre megkérje a kedvese kezét. Lottite-t hideg zuhanyként érte e csalódás, és hogy bánatát csillapítsa a már 15 éve nem látott, de most felbukkanó első szerelmének Bennek a karjaiba veti magát, aki a jelek szerint épp jó időben volt jó helyen.

Lotti évekkel ezelőtt Ikonosz szigetén ismerkedett meg Bennel, ahol egy romantikus és igen forró szerelmi kapcsolatba bonyolódtak egymással. Igaz, azóta sem találkoztak, de most, hogy újra látták egymást és pár szót is váltottak rögtön megelevenedtek előttük a régmúlt emlékképei, melyek kifejezetten csakis a forró és szenvedélyes szerelmi légyottokra korlátozódtak. És hát, ugye a nosztalgiázás, no meg a hormonok, így együtt sok mindenre képesek, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy az ismét egymásra talált, már-már szexuálisan túlhevült pár, minden józan eszét és ítélőképességét elveszítve pár nap alatt összeházasodott és rohamtempóban száguldott vissza arra helyre, ahol megismerkedtek, és ahol anno oltári nagy szexmaratonokat csaptak.

Fliss, Lottie nővére persze nem tudta tétlenül nézni húga ámokfutását és a tettek mezejére lépett. Szövetségesként felkereste Ben legjobb barátját Lorcant, és egy ördögi tervet eszelt ki annak megvalósítására, hogy Ben és Lottie házasságának beteljesülését megakadályozza.

Kezdetben a cselekmény kissé lassan indult be, de ahogy ráhangolódtam a könyvre onnan már nem volt megállás. Az írónő a karaktereket és a különböző vidám jeleneteket úgy tudta megjeleníteni az oldalakon, mintha csak filmvásznon láttam volna őket. Ezen kívül nagyon szerettem, hogy a történetet Lottie és Fliss szemszögéből felváltva követhettem nyomon. Ez a két nő, két külön egyéniség volt. Fliss volt a nagy testvér, aki mindig a húgán tartotta a szemét, aggódott érte és tartotta a vállát, ha épp arra volt szükség. Persze nagy hatással volt rá a válása, amin épp keresztülment és megkeserítette az életét, de épp ezért aggódott annyira a húgáért, hogy nehogy abba a hibába essen, amibe ő. Jó volt látni, ahogy Lorcannal egyre közelebb kerültek egymáshoz, és ha épp nem veszekedtek, akkor hogyan gerjedtek egymásra. Igaz szerettem volna többet is megtudni erről a komor, amolyan „ne szórakozz velem” kinézetű sármos férfiról, de ez a könyv kifejezetten a női karakterekre koncentrálódott, úgyhogy a férfiak itt most csak másodlagos szereplők voltak.

És hát ugye itt volt nekünk Lottie, az álmodozó, a romantikus, akinek a Bennel kötött házasságában bevallom mindvégig hittem. Persze tudom, hogy ilyen is csak a mesékben van, de hát ugye ez egy nőknek szóló igazi chick lit, amiben minden megtörténhet. És ebből a szemszögből nézve ugye miért is ne működhetett volna kettőjük között a kapcsolat?

Eddigi ismereteim szerint Kinsella főszereplői általában kétbalkezes és kissé naiv nők voltak, akik gyakran kerültek nevetséges és kínos helyzetekbe. Ebben a történetben sem volt ez másképp, bár meglátásom szerint Fliss sokkal talpraesettebb és karakánabb nő volt, mint Lottie, a kínos helyzetekről meg csak annyit, hogy valóban nagyon kínosak voltak. Olyanok, amik közül sokat a valós életben teljesen elképzelhetetlen tartok, mert ugye kinek jutna eszébe egy női mosdóban előre inni a medve bőrére azzal, hogy világgá kürtölni a saját lánykérést, ami még meg sem történt, vagy óvszerből hőlégballont készíteni a kisiskolás gyermekének beadandó házi feladat gyanánt, vagy épp a saját testvérének a nászútját pokollá tenni. Na, de mindezeket egy könyvben olvasva, ráadásul Kinsella tollából egészen máshogy festenek, meglepő módon nagyon is hihetőnek, szórakoztatónak és viccesnek, ami miatt az egész könyvet szinte végig lehet rötyögni, egyszóval kihagyhatatlannak. Úgyhogy, aki szereti az írónő írásait, vagy ha épp nem ismeri, de a műfaj nagy kedvelője, azoknak nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvet.

Sophie Kinsella

Kiadó: Libri

Eredeti cím: Wedding Night

Fordította: Béresi Csilla

Oldalszám: 526