Jennifer Ashley: Lady Isabella botrányos házassága

Az úgy volt, hogy vizsgára készülve a finisbe érve, pihenésképpen leültem egy szelet sütikével a tévé elé, mondván, mindegy mi megy benne, csak ártson.  És hát ez így is történt, ugyanis épp valami hihetetlen izgalmas és szexi szappanopera kezdődött, amiben már a főcímében annyi kigombolt ingű és napbarnított Hose Armando rohangált, hogy meglepetésemben majd kiesett a kiskanál a kezemből és rögtön el is gondolkodtam azon, hogy vajon hány szerencsétlen(?) nő nézi ezeket a sorozatokat és élvezik annyira, hogy már egyetlen rész elmulasztása is komoly fizikai fájdalmat okozhat nekik. Igazából már a főcím és annak aláfestése kiverte nálam a biztosítékot, ami a későbbiekben csak fokozódott, amikor a főszereplő egy, ha nem két számmal kisebb ingben - amit csoda, hogy az a pár gomb, amit rendeltetésszerűen begombolva használt, stabilan tartott azon a guszta és izmosan kidolgozott napbarnított testén, szóval egy ilyen pasi rohangált a homokos tengerparton - olyan szűk naciban, hogy ha azt részletezném, tuti belepirulnék -, miközben természetesen pajkos és mindenképp sokat sejtető mosollyal kergette a kissé túlfestett és szűzies hősnőnket....

Na de lányok, mielőtt még itt menthetetlenül belehergelném magam a látottak ecsetelésébe, visszatérek inkább arra, amit ebből az egészből végül is ki akartam hámozni, miszerint egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy hiába éreztem ezt az egész szappanoperás kifacsart világot rettentő mókásnak és abszurdnak, valahogy mégsem akaródzott felkelnem a kanapéról, hanem bizony a film végéig odaragadtam a tévé elé. Sőt! Tovább megyek. Még az is megfordult a fejemben, hogy megnézem, hogy mikor lesz a következő része eme páratlan sorozatnak, de szerencsére időbe észbe kaptam és próbáltam magamban elnyomni ezt a múló szeszélyt, miközben arra koncentráltam, hogy tulajdonképpen mindez csak az én megtépázott idegrendszerem megnyugtatására szolgáló természetes gyógymód egy fajtája, amit semmiképp nem szabad túlzásba vinni. Azonban ha mélyen magamba nézek, akkor bizony be kell látnom, hogy nem tudom és igazából nem is akarom meg- vagy letagadni a Paula és Paulinán nevelkedett énemet, ami  bizony néha előtör belőlem, és be kell valljam, hogy én ezt egy cseppet sem bánom, sőt mértéket tartva inkább még élvezem is azt. Ezt a kis kitérőt csak azon célból tettem, hogy legyen mire visszautalnom a későbbiekben, és ezennel most egy jól irányzott és mindenképp nőies kanyarral rátérnék végre Lady Isabellara és az ő skót párjának a történetére. 

Be kell valljam, hogy nem igazán rajongok a skót pasikról szóló történelmi romantikusokért (ezen a szoknyás dolgon valahogy nehezen tudom túltenni magam, én inkább a londoni bálokat és sétakocsikázásokat részesítem előnyben),  de persze egy nem épp nekem fekvő vizsga után, miután az agyam mindenféle szűrés nélkül bármit képes bekajálni (lásd fent említett szappanopera!), gondoltam itt az alkalom, hogy a már két hónapja elkezdett Ashley könyvet végre befejezzem.

Lady Isabella és Lord Mac Mackanzie három évnyi viharos és szenvedélyes házasság után külön váltak.  Mac, akkor egy züllött művész volt viharos hírnévvel, aki nem vetette meg az italt, de mentségére legyen mondva a nők tekintetében, mindig hű maradt a feleségéhez. Őszintén és szenvedélyesen szerették egymást, de Isabella nem bírta elviselni Mac kicsapongásait és gyermekük elvesztése után elérkezett arra a pontra, hogy tovább már nem bírta és elhagyta a férjét. Mac azóta megváltozott és jó útra tért, ezek után már minden csak Izabellán múlott.

…elhidegült férjének szépsége szíven ütötte. Mac skót szoknyát viselt, kopottat és festékfoltosat, deréktól felfelé pedig teljesen meztelen volt. A műterem hűvös levegőjének dacára felsőteste verejtéktől csillogott; bőre lebarnult a napfényes kontinensen töltött nyári hónapok alatt. Fejére cigány módra piros kendőt kötött, hogy védje haját a festéktől. Mindig is ez volt a szokása, hasított az emlék Isabellába. A kendő kiemelte Mac markáns arccsontját, vonzó vonásait. Még a durva és viseltes, festékpöttyös csizma is kedvesen ismerős volt Isabella számára.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha én ez alapján magam elé képzelem Macet; kockás szoknya, piros fejkendő, csizma és más semmi, akkor olyan komolytalanná válik számomra a karaktere. Igazából az, hogy egy férfi kiltet visel, szó se róla igen hatásos, de én mégsem találom férfiasnak és vonzónak. (Kivételek persze ez alól is vannak, mint azt khm.. ez a kép is mutatja... )

De a legnagyobb problémám nem is ez volt a regénnyel, hanem maga az alapötlet, miszerint ebben a történetben nem két egymás számára ismeretlen ember szerelmének a kivirágzását láthattuk, hanem már egy kész kapcsolatot kaptunk, amit tulajdonképpen csak helyre kellett hozni, hiszen a vonzalom és a szerelem már adott volt. Az ilyen típusú történeteknél mindig eszembe jut, amit a nagyanyám mondogatott volt, és amire egyébként idővel én is rájöttem, hogy csak a töltött káposzta jó „felmelegítve”. Persze akadnak kivételek, mint azt Isabella és Mac története is mutatja, de számomra ezek a felmelegített kapcsolatok közel sem olyan izgalmasak és romantikusak, mintha például egy véletlen találkozás folytán kibontakozó szerelmi történetet olvasnék.
  

Az előző részhez hasonlóan itt is körülbelül a könyv felénél volt egy kis izgalom, aminek kifejezetten örültem, mivel ezáltal legalább egy minimális cselekménye is volt a történetnek, ami okot adott arra, hogy ne hagyjam ismételten félbe a könyvet. Az írónő szóhasználata is szimpatikusabb volt most, mint az előző könyvében az erotikus jelenetekkel pedig ismét oly bőkezűen bánt, hogy az már számomra túl sok volt... nem ok nélkül mondják, hogy a kevesebb, néha több.

Ami viszont feltűnt és amit már az első rész értékelésénél is említettem, hogy a Mackenzie fiúk nem épp angyalok. Míg Ian „őrült” volt, addig Mac egy alkoholista, bár ebbe a korszakába az írónő nem engedett betekintést az olvasó számára, amit bevallok kissé sajnálok, mivel szívesen olvastam volna pár fejeztet nem csak a jó útra tért, de a démonjaival küzdő Macről is.
Igazából úgy érzem, hogy nem sok értelme van tovább boncolgatni a regényt, hiszen szinte semmi nem történt benne (azon kívül, hogy Mac és Isabella ismét összemelegedett), ami miatt bevallom képtelen voltam megszeretni a történetet. A szereplők pedig hiába voltak oly romantikusak és szenvedélyesek, mégis teljesen hidegen hagytak.

Összességében, ha másra nem is, arra mindenképp jó volt ez a könyv, hogy újból megerősítést nyert nálam az a tény, hogy az erotika tekintetében a kissé visszafogottabb, a cselekményt illetően pedig mindenképp a mozgalmasabb és izgalmasabb irományokat részesítsem továbbra is előnyben.

Ettől függetlenül Cameron története már itt csücsül a polcomon és igen, igen, tudom, hogy mit írtam az előbb.... de úgy gondoltam, hogy ki tudja (?), lehet jól fog ez még jönni egy-egy agyzsibbasztó vizsga után.

Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Lady Isabella's Scandalous Marriage
Fordította: Megyeri Andrea
Oldalszám: 352