Veronica Roth: A lázadó - Divergent #2

Veronica Roth sorozata a mostanság oly divatos disztópikus könyvek közé tartozik, amiben egy fiatal lány, egy elfuserált jövőben - ahol az emberek a jellemző erényeik alapján öt csoportra oszlanak -, elhagyja a családját és csoportot vált, mert úgy érzi, hogy a jelleme alapján az általa választott frakcióba jobban illik, mint amibe bele született.

Emlékszem, hogy annak idején mennyire levett a lábamról a sorozat első kötete, melynek oka nagy valószínűséggel az lehetett, hogy ezzel a műfajjal még csak akkor kezdtem mélyebben is ismerkedni. Emlékszem, tűkön ülve vártam a következő rész megjelenését, amely lelkesedés idő közben sajnos kissé alábbhagyott (ennek egyébként az idő vasfoga az oka), de ez ellen szerintem nincs mit tenni… ez a szükséges rossz velejárója a sorozatoknak. Félre ne értsetek, ezzel nem azt akartam mondani, hogy már nem érdekelt a folytatás, nem, ellenkezőleg, mindig nagyon örülök egy új rész megjelenésének. Épp csak arra akartam rávilágítani, hogy a fent említettek miatt nem részesítem mostanság előnybe a sorozatokat, mert utálom, hogy olyan sokat kell várni a folytatásra, hogy újra visszatérhessek, és újra belemelegedhessek a már jól ismert és megkedvelt világba.

A lázadónál most kissé lassabban történt ez a bizonyos belemelegedés, mint ahogyan azt vártam. A történet egyébként ott folytatódott, ahol az előző rész abbamaradt, vagyis a hatalmi egyensúly az öt frakció között felborult, a Műveltek és a Bátrak egy része szövetséget kötött, míg a maradék három frakció még nem döntötte el pontosan, hogy mit is kezdjen magával, kivel szövetkezzen és hogy kinek a pártjára álljon. A Műveltek támadása nagy veszteséggel járt a Bátrak táborában. A támadás és az agymosott katonák után csak a pusztulás és a rengeteg hallott maradt. Tris próbálja feldolgozni a szülei elvesztését és küzd a bűntudattal, ami a legjobb barátja meggyilkolása miatt érzett. (Meg kell mondjam nem sok sikerre). Tris Tobiassal és a maréknyi kis csoportjával először a Barátságosaknál keres menedéket, majd megfordulnak az Őszintéknél, míg végül a csoport nélkülieknél kötnek ki, akikben úgy hiszik, hogy egy esetleges szövetségesre találtak. Ebben a nagy járkálásban és bóklászásban időközben azonban nem várt titkok, árulások és meglepő szövetségek látnak napvilágot és persze a Tris és Tobias közötti kapcsolat is tovább fejlődik… elárulom, nem feltétlen a jó irányba.  

Ugyan úgy, mint az előző résznél, itt is filmszerűen peregtek a szemem előtt az események, bár az, aki a könyv elején nem elég szemfülesé és nem figyel kellően, az hamar lemaradhat és elveszítheti a fonalat. A cselekmény könyörtelenül halad előre és nekünk nincs más dolgunk, mint figyelni és figyelni(!) és jókislány módjára rácsodálkozni egy-egy nem várt fordulatra. 

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mert igazából szerettem olvasni, és csalódást sem okozott a történet, de valahogy mégsem tudott oly mértékben elvarázsolni, mint azt az elődje tette.

Elismerem, hogy a könyv tele volt ellentmondásos karakterekkel és csavarokkal, izgalommal és titkokkal… ezzel nem is volt semmi problémám. Tris karaktere is még mindig nagy hatással volt rám, mert (csakúgy, mint általában ebben a műfajban az összes hozzá hasonló karakterű fiatal lánynak) az értéke nem a fizikai képességeiben rejlett, hanem abban, hogy saját maga tudta és akarta is irányítani a sorsát. És persze, mint ahogy az lenni szokott Trisnél is felmerült a nagy kérdés miszerint:  vajon helyesen cselekszik-e? Miután azonban sikerült meghoznia magában döntést, még ha célja elérésben szembe is kellett mennie a szeretteivel, akkor sem volt senki és semmi, ami megállíthatta volna. És ez teszi igazán számomra erős és szerethető szereplővé őt. 

Szóval a szereplőkkel semmi gondom nem volt. Még csak a romantikára sem lehetett egy rossz szavam sem, hiszen nagyon dinamikus és mindenféle szerelmi háromszögtől mentes része volt a történetnek. Két bizalmi és kommunikációs problémákkal küszködő fiatal kapcsolatát láthattuk, néhány simogatást és csókot, ami abszolút hihetőnek és kedvesnek találtam. 

Na és akkor most jöjjön az, ami engem igazán zavart. Szeretem, ha egy történet akciódús, pörgős és tele van csavarokkal, de ez a csoportok közötti állandó rohangálás a sok menekülés, le a vonatra, fel a vonatra, közte egy kis küzdelem, majd ismét kezdődött az egész előröl.... számomra ezek az ismétlődések és  túlbonyolítások - még akkor is ha épp ezek segítségével volt lehetőségünk megismerni a csoportokat - szétforgácsolták kissé a történetet. És amikor Trisről beszéltem, okkal nem említettem mellette Tobiast, mert ebben a fiúban meg kell mondjam, most csalódtam kissé. Az apja ellen elkövetett tekintélyt parancsoló cselekedetét nem tudtam hova tenni. Nem ilyennek ismertem én meg őt. Számomra elfogathatatlan volt az amit tett, még akkor is, ha tudom, hogy gyermekkorában az apja többször is bántalmazta kizárólag csak "nevelési" célzattal. 

Sok értékelést olvastam a könyvről, amiben csak dicsérték és azt írták, hogy jobb, mint az elődje. Hogy nekem hogy tetszett? Jó könyv volt, szó se róla, szórakoztató, gyors iramú és élvezetes, de volt egy két negatívum benne, ami miatt nem ez lett a kedvencem. Ettől függetlenül kíváncsian várom a folytatást.

Természetesen ebből a sorozatból is filmet fognak készíteni, ami ha minden igaz 2014. márciusában kerül majd a mozikba. 

Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: Insurgent 
Fordította: Logos
Oldalszám: 432