2012. okt. 6.

Rosamund Lupton: Drága Tess!

"Drága Tess!

Bármit megtennék azért, hogy veled lehessek most, ebben a percben, hogy foghassam a kezed, láthassam az arcodat és hallhassam a hangodat. Hogyan is pótolhatná egy levél a tapintást, a látást és a hallást – megannyi érzékelő receptort, optikai ideg és a rezgő dobhártyák ingereit? De hát korábban is elboldogultunk csupán a szavak közvetítésével, nem igaz?"

Beatrice egy fiatal sikeres angol nő, aki New Yorkban él a jegyesével együtt. Egy nap az édesanyja azzal a hírrel hívja fel telefonon, hogy a húga, Tess nyomtalanul eltűnt. Bee azonnal repülőre száll és Londonba utazik. Megérkezvén, édesanyjával együtt napokig bizonytalanságban vannak Tess hollétét illetően, míg egy nap megérkezik a szörnyű hír; Tesst holtan találták egy park mosdójában. Öngyilkos lett. A rendőrség lezártnak tekinti az ügyet.  Beatricet azonban kételyek gyötrik. Míg Tess barátai és még maga az édesanyja is beletörődni látszanak azokba a  nevetségesen egyszerű válaszokba, amiket a nyomozóktól kaptak Tess halálát illetően, addig Beatrice ragaszkodik ahhoz, hogy a rendőrség mélyebbre ásson az ügyben, és derítse ki Tess halálának valódi okát. Meggyőződése, hogy az ő életvidám húga, soha nem vetne véget önszántából az életének, már csak azért sem, mert a testvérük halála után megértette, hogy az életet nagy becsben kell tartani.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet nem tudtam igazán, hogy mire is számítsak; krimire? vagy thrillerre? Igazából egyik kategóriába sem tudnám beskatulyázni a történetet, inkább mondanám egy visszaemlékezésnek, vagy emlékiratnak(?) mintsem oknyomozói írásnak, mivelhogy – és ez az egyik érdekessége a történetnek, (a másik a regény végén található, amitől  kis híján padlót fogtam) -  a könyv tulajdonképpen egy hosszú levél, amit Beatrice ír a halott húgának arról, hogy miután megérkezett Londonba hogyan kezdett kutatni utána. Hogyan ismerte meg az életét, hogyan költözött be a lakásába, hogyan kezdte élni az ő életét, hogyan ismerte meg a barátait és a szeretőjét, és végül hogyan jött rá a gyilkosa kilétére és annak indítékára.

Ez a „levél” nagyon bensőséges. A mindent elsöprő szeretet mellett, a szeretett lény elvesztése után érzett mély fájdalom és veszteség érzése szinte megállíthatatlanul árad a sorokból.  Ezeket az érzéseket az írónő olyan megfogalmazásban és olyan hozzáértéssel továbbítja az olvasó felé, hogy Beatrice gyásza és fájdalma bekúszott a bőröm alá. A szívemben és a lelkemben is éreztem azt. A regényben nagyon erősen nyilvánul meg a testvéri szeretet, és a testvérek közötti harmonikus lelki kapcsolat, valamint a fájdalom, a gyász és annak utóhatása. Szívbemarkolónak és megindítónak éreztem Beatrice és az édesanyja közötti kapcsolat fejlődését. Tess halála visszaemlékezésre késztette Beatricet, eszébe juttatta a gyermekkor emlékeit, érzéseit, melynek köszönhetően ismét az édesanyjára talált.

Tagadhatatlan, hogy Tess erőszakos halála és annak oka visszavonhatatlanul rányomta nyomasztó és hátborzongató bélyegét a történetre, de véleményem szerint a regény ereje az emberi kapcsolatok ábrázolásában rejlett.

Ez a könyv Rosamund Lupton első regénye, úgyhogy le a kalappal előtte. Annyira jó könyv volt, hogy szinte észrevétlenül fogytak az ujjaim alatt az oldalak. A szereplők részletgazdag és megérthető ábrázolásával, valamint a történet hátborzongató és nyugtalanító atmoszférájával teljesen levett a lábamról.

Rosamund Lupton
5/5

Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: Sister
Fordította: Varsányi Anna
Oldalszám: 368

4 megjegyzés:

  1. Jó értékelés, megy is a várólistára a regény. :)
    Ránéztem a Szabó Ervin könyvtár oldalán, hogy meg van-e nekik és ott is három féle kategóriában váltakozik a besorolása: krimi, szerelem, sikerkönyv. Lehet, hogy nem tudták egyértleműen besorolni ott sem.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem fogod megbánni, ha elolvasod.:) A besorolást tekintve krimi is meg sikerkönyv is, de hogy szerelemi......????:)))

    VálaszTörlés
  3. Fú, megtaláltam a közeli antikváriumban, holnap első dolgom lesz elrohanni érte, alig várom, hogy itthon pihenjen a polcon, várva, hogy kinyissam!
    Köszi, hogy írtál róla, nagyon szimpatikusan hangzik!

    VálaszTörlés
  4. Hú, de szerencsés vagy, hogy találtál egyet az antikváriumban.... és abban is hogy nálatok van antikvárium :D
    Nagyon jó kis könyv ám!

    VálaszTörlés