2012. ápr. 25.

Könyvek, amiket várok #9

Ez egy mindig visszatérő rovat nálam, melyben olyan könyveket osztok meg veletek, amik felkeltették az érdeklődésemet és ebből kifolyólag később, nagy valószínűséggel majd bejegyzést is olvashattok róluk a blogon. Ma három új könyvet hoztam nektek, melyből az első már kapható.


A minap láttam, hogy már kapható a boltokban Diane Haeger újabb regénye, A rivális, ami a fülszöveg alapján igen jól hangzik. Lehet, hogy az írónő neve már sokaknak ismerős A rubingyűrű című könyve kapcsán, amit ezidáig ugyan még nem volt szerencsém elolvasni, de szívem szerint inkább ezzel a könyvével kezdeném az íróval való ismerkedést.

"A FRANCIA TÖRTÉNELEM EGYIK LEGSZEBB ÉS LEGŐSZINTÉBB SZERELMI TÖRTÉNETE

I. Ferenc francia király szemérmetlenül buja, intrikákkal teli udvarának világa egészen más, mint az a csendes, vidéki élet, melyet Diane de Poitiers a néhai férje oldalán megszokott.
Az özvegy, aki még mindig fiatal és gyönyörű, visszatér az udvarba, ahol Anne d’Heilly, a király féltékeny szeretője azonnal harcba száll ellene.
Diane már-már megfutamodna a fúriaként rá támadó nő elől, amikor rátalál az egyetlen emberre, aki megvédi a kegyenccel szemben: a király második fiára, a fiatal Henrik hercegre.
Barátságuk szenvedélyes szerelemmé mélyül. Henriknek az udvar politikai érdekei miatt feleségül kell vennie Medici Katalint, a pápa csúnyácska unokahúgát......"

Ezt olvasva nekem rögtön a Tudork című sorozat jutott az eszembe. 


Angelini Josephine:  Baljós csillagok



"Helen Hamilton tizenhat éven át próbálta eltitkolni, hogy más, mint a többiek, ami igencsak nehéz feladatnak bizonyult egy olyan apró és nyugodt szigeten, mint amilyen Nantucket. A helyzet azonban egyre vészjóslóbbá válik: Helen rémálmokat lát, és amikor felébred, az ágyneműje csupa piszok és por. Az iskolában hallucinációk gyötrik: minduntalan három nő jelenik meg előtte, akiknek szeméből könnyek helyett vér folyik...."

Várható megjelenés: május-június



Horman, Gayle:  Hová tűntél?
(Ha maradnék c. könyv folytatása)

Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.
Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Várható megjelenés: május-június

Bevallom, nekem a borító nem igazán tetszik



10 megjegyzés:

  1. A legelső könyv most akciós az e-traderen 3290 helyett 2632 :)))

    VálaszTörlés
  2. A riválist már én is kiszúrtam, de ezen a héten nem fért be. :)
    A Baljós csillagokat hol fedezted fel? Nagyon érdekes... nagyon érdekes!

    VálaszTörlés
  3. Az első kettőt ide nekem, de azonnal, a harmadik olyan talán, de lehet, hogy csak azért, mert nekem sem tetszik a borítója:)

    VálaszTörlés
  4. A Riválist tuti be fogom szerezni, bár még A rubingyűrű is olvasatlanul vár a polcomon, de érzem a késztetést, hogy kell nekem :)

    VálaszTörlés
  5. Anaria: ezt a helyet még nem ismertem, köszi!

    Gretty::))) az utolsó két könyv az Cicerós, és engem is megfogott:)

    Klaudia: igen, jobb borítót is találhattak volna hozzá, az első részé az tetszett, de ez...... Lehet egyébként, hogy még változni fog, mert volt már rá példa a kiadónál.

    Nikkincs: Tudtam, hogy neked az első fog tetszeni :))) Gondoltam is rád....de engem ez a könyv jobban érdekel, mint A rubingyűrű.

    VálaszTörlés
  6. Ajj, akkor már kiismertél :)))
    A goodreads.com-on egész jó értékelést kapott A rivális, szerintem jó lesz :)

    VálaszTörlés
  7. Ugye? :D
    De jó, azt nem is néztem!

    VálaszTörlés
  8. Többet kellene látogatnom a Ciceró honlapját.
    De annyira nem jött be se a Delírium, se a Matched, hogy egész elszoktam onnan.

    VálaszTörlés
  9. Szerintem nagyon jó ifjúsági könyveik vannak. A Delírium az nekem sem nagyon tetszett, illetve ezt így kategorikusan azért hiba lenne kijelenteni, mert szerintem gyönyörűen ír az írónő, de maga a történet az már más tészta......nekem túl unalmas volt. De a Matched-del nem volt sok bajom, ami volt azt majd kiküszöböli a következő rész. Remélem.:)

    VálaszTörlés
  10. Mondd csak ezt a banner dolgot hogy kell megcsinálni a rovatokhoz?

    VálaszTörlés