Jon Courtenay Grimwood: Pusztító angyal

Amikor tavaly megjelent a könyv, már akkor felkeltette az érdeklődésemet , de valahogy mégsem tudtam sort keríteni az elolvasására. De most, hogy láttam, hogy már a sorozat második része is kapható, úgy gondoltam, hogy mindenképp muszáj elolvasnom, mert ha ne adj' isten még tetszeni is fog - amire igen nagy volt az esély a fülszöveget olvasva -, akkor nem is kell rá sokat várnom, mert rögtön a kezembe vehetem a folytatás.

A történet az 1400-as évek Velencéjében játszódik, amit az író igen egyedinek álmodott meg, ugyanis tele van vérfarkasokkal, vámpírokkal, alkimistákkal és boszorkányokkal, no meg természetesen hozzánk hasonló halandó emberekkel. A történet egy titokzatos és különleges képességekkel rendelkező 17 éves gyönyörű fiúról szól, Tychoról - többek között – akiről senki sem tudja, hogy honnan jött, és hogy ki is ő valójában. A dolog pikantériája, hogy még ő maga sem emlékszik a múltjára. De az idő múlásával fokozatosan jutnak eszébe különböző emlékképek és események, és ezzel párhuzamosan ébred rá arra is, hogy ki, illetve, hogy mi is ő.

Velence trónján ebben az időben egy fiatal herceg, IV Marco ül, aki a gyengeelméjűsége miatt kormányzásra alkalmatlan, ezért a város irányítását az anyja és a nagybátyja tarja kézben. Amikor a város bérgyilkosainak vezére Atilo, megtalálja Tychot, - aki különlegességével szinte megbabonázta a mór bérgyilkost, - elhatározza, hogy a tanítványává fogadja és idővel az utódjává képzi.

Mint már az elején említettem az író igen egyedire kreálta Velencét, kellően mocskosra és erőszakosra ahhoz, hogy az olvasó még csak álmában sem kívánkozzon egy ilyen város közelébe. Grimwood az egyes jelenetek részletes leírásával, ami vagy épp egy disznó kibelezését vagy épp egy fiatal nő megnyúzását taglalja, szinte kényezteti azokat az olvasókat, akik szeretik a gyomorfogatóan brutális és véres leírásokat. Persze nem csak ilyenekről olvashatunk kellő részletességgel, hanem például a szereplők ruháiról, magáról a városról és a csatajelenetekről is, de valljuk be, hogy egy ember brutális és kegyetlen meggyilkolása mégiscsak sokkolóbb és érdekesebb?, mint például egy velencei szobor aprólékos leírása.

A történetben igazán négy fő karaktert lehet megkülönböztetni, de mind közül, kétség kívül Tycho volt a legérdekesebb. De ha őszinte akarok lenni, akkor ennek ellenére sem  tudtam megkedvelnem ezt a gyönyörű, angyalarcú fiút, mivel semmi olyat nem tett, vagy mondott, ami miatt a kedvencemmé avanzsálhatott volna. És ha már itt tartunk, hogy akkor ki is volt a kedvenc szereplőm a könyvben, akkor csak tanácstalanul felhúznám a vállam és ezt a kérdést nemes egyszerűséggel passzolnám.

A regény cselekménye igen összetett és szövevényes, az ember azt hinné, hogy a történet hátterében egy egyszerű politikai harc áll, azonban ez tévedés, mert igaz, hogy lassan, de azért a regény végére csak kikristályosodik előttünk, hogy itt nem politikai, mind inkább mágikus hatalmi harcról van szó. Amikor azt írtam, hogy lassan, akkor azt tényleg a szó szoros értelmében értettem, mivel a könyv első felével nem csak a cselekmény bonyolultsága miatt haladtam igen vontatottan, hanem az író különös stílusa sem könnyítette meg a dolgom, sőt!

Na de, hogy mindezek ellenére mégis miért is vagyok kíváncsi a második részre? Mert a könyv hangulata annyira magával ragadó és ez a kitalált világ az összes szereplőjével együtt annyira izgalmas és félelmetes, hogy kíváncsi vagyok a folytatására. És bár nem kedveltem meg Tychot, mégis az ő homályos visszaemlékezései voltak számomra a legjobb részek a történetben. Remélem, hogy a következő részben többet is megtudhatok róla.


A trilógia második része A száműzött angyal címmel jelent meg.


                                                          

Kiadó: Jaffa  

Eredeti cím: The Fallen Blade

Fordította: Szécsi Noémi

Oldalszám: 387