2016. ápr. 16.

Alex Shearer: Felhővadászok

"A második félév közepén új tanuló jött az iskolánkba. Jenine-nek hívták, egy-egy heg éktelenkedett az arca két oldalán, mindkettő a szeme aljától egészen a szájáig ért. Nem balesetben szerezte, nem is így született, és nem verekedés során kapta. Dísznek szánták, szertartás és hagyomány áll mögötte. A hegek azt jelezték, hogy vándor, hogy nomád: az ismeretlen eredetű hontalanok közé tartozik, akiket a szokás "felhővadászok"-nak nevez."

A könyv történetét egy tizenéves fiatal srác, Christien szemszögén keresztül ismerhetjük meg, aki egy rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a Föld már nem létezik, az emberek levegőben úszó égi szigeteken élnek, amit úgy kell elképzeli, mintha ezek a szigetek a tengerben lennének, csak víz helyett sűrű és nehéz levegő veszi őket körül, amiben akár a bátrabbak még meg is mártózhatnak. Természetesen ez a hely is, mint ahogy az óceánok, tele van különböző lényekkel (égfókákkal, égcápákkal, égmedúzákkal...), melyek közül némelyik gyönyörű és fenséges, némelyik azonban igen veszélyes, sőt, halálos is lehet. Ebben a világban a legértékesebb kincs mindenki számára a víz, aminek a megszerzése vagy pontosabban a begyűjtése a felhővadászok feladata, mely foglalkozás rendkívül izgalmas és bizony sokszor igen veszélyes is egyben. És bár ezzel mindenki tisztában van, mégis lenézik a felhővadászokat és sokan vadaknak tartják őket, ám hiába az emberek előítélete, ha egyszerűen nem tudnak nélkülük élni - micsoda gyönyörű kettősség nemdebár?

A könyv hősnője Jenine is egy felhővadász, aki új diákként rögtön felkeltette Christien figyelmét. Annál is inkább, mivel a fiú mindig is csodálattal adózott eme gyönyörű szakma előtt, így ahogy lehetősége adódott közelebb férkőzni a lányhoz, és egy kicsit összebarátkozni vele - aki egyébként a szívét is kellőképp megdobogtatta - meghívatta magát a nyári szünetben egy hosszabb felhővadászatra, amelyről úgy gondolta, hogy felejthetetlen élményt fog majd nyújtani a számára. Ami persze így is lett, azonban ha tudta volna, hogy ennek az utazásnak a célja nem csak a felhővadászat és vízgyűjtés lesz, hanem ennél sokkal veszélyesebb és személyesebb dolog, akkor biztos kétszer is meggondolta volna, hogy valóban csatlakozni akar–e Jenine családjához.


Először is hihetetlen, hogy milyen fantáziadús mesét talált ki Alex Shearer ebben a könyvében. És bár igaz, hogy az elején a lassú és eseménytelen felvezetéssel és a kissé csapongó világbemutatással majd rám hozta a frászt, hogy rossz olvasmányt választottam magamnak, de ahogy Christien felszállt a felhővadászok hajójára, hogy elinduljanak világot látni, az események is rögtön felgyorsultak és ettől persze én is sokkal lelkesebb lettem.


Élveztem a könyv olvasását, mert annyira szokatlan és érdekes volt benne minden, hogy mindig többet és többet szerettem volna megtudni az ott felvázolt sokszínű világról. Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem azokon a témákon - kulturális különbségek, mindennapi előítéletek, a hit helyes és helytelen formái, no és persze a környezetvédelem - amik a történet kapcsán felmerültek benne. Hiszen ezek némelyikét még felnőtt fejjel is nehezen tudjuk megemészteni, nemhogy egy 12-14 éves fiatal, aki szerintem még nem is igazán foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, vagy ha mégis, akkor tuti, hogy csak felszínesen. Ne értsetek félre, nem negatívumként írom mindezt, hiszen baromi érdekes volt a szereplők párbeszédeit és Christien filozofálásait olvasni, és gyakran mentem a férjemhez megmutatni neki egy-egy fejezetet, hogy basszus, én ilyen szemszögből még soha nem is gondolkodtam el a kereszténység jelképéről - de pont ezek miatt érzem úgy, hogy inkább a kicsivel idősebb fiatalokat célozza meg a könyv, akik mindezeken a témákon már tényleg hajlandóak elgondolkodni és kérdéseket feltenni, hogy aztán - jó esetben - véleményt is tudjanak formálni. Szóval mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogyan azt én elsőre gondoltam, ami mindenképp a javára írható.

És hogy néhány érdekes példát is említsek; nézzük rögtön a szigetek társadalmi berendezkedését, amely a különböző habitusú embereknek köszönhetően teljesen eltért egymástól, mind  kultúrában, szokásban és törvénykezésben egyaránt. Ott voltak például a Tiltott-szigetek, amelyeket rendkívül bigott és zsarnok természetű emberek lakták, míg a Szakadár-szigeteken élőkre a tolerancia és az elfogadás volt jellemző. Képzeljétek, voltak olyan helyek, ahol azért mert kalapot hordasz, vagy szakállad van, netán fehér vagy, vagy fekete halál járt, míg más helyeken olyan emberek éltek, akik senkit nem akartak bántani és megölni, hanem egyszerűen csak harmóniában és békében együtt élni.

A könyv cselekménye nem volt túl bonyolult és még egy kis romantika és szorult belé, a fejezetek pedig mind nagyon rövidek és haladósak voltak, amely tulajdonképpen csak a fiatal olvasók szempontjából lehet érdekes.
Véleményem szerint, ha nem lett volna annyira szelíd és nyugodt a könyv hangulata és tempója, akkor sokkal ütősebb is lehetett volna, arról már nem is beszélve ha még egy-két illusztrációval is megörvendeztetett volna bennünket az író, akkor meg aztán tényleg teljes lett volna a boldogság. Ám ezek hiányában sincs okom panaszra, mert jó kis könyv volt, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására - annak ellenére, hogy önálló kötetként is megállja a helyét - mert a végével kapcsolatban elég felemás érzéseim maradtak.

Alex Shearer
  


Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: The Cloud Hunters
Sorozat: The Cloud Hunters
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 288



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése