„Anyám, Mrs. Winterson nem szerette az életet. Nem hitte, hogy az élet jobbá tehető. Egyszer odáig ment, hogy kijelentette: a világegyetem kozmikus szemétláda – én pedig némi töprengés után megkérdeztem, hogy rajta van-e a fedele. - Rajta – felelte. – Senki sem menekülhet. „
A legnagyobb jóindulattal sem tudnám azt mondani, hogy
szeretem az önéletrajzi regényeket, egyszerűen nem ez a műfaj áll hozzám a legközelebb.
Hogy akkor mégis miért vágtam bele Jeanette Winterson könyvébe?
Totál megfogott a borítón látható kislány
képe - ugye, hogy milyen boldognak tűnik(?) –, biztos voltam benne, hogy magát
az írónőt ábrázolja -, és a könyv címe illetve a hátlapján olvasható ajánlások sem mondhatók épp hétköznapinak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy mindenképp megpróbálkozom vele.
Jeanette Winterson egy a hazájában nagy ismeretségnek örvendő brit írónő, akinek az első regénye a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs nemcsak számos rangos brit irodalmi díjat nyert, de nagy sikerű tévéfilmsorozat is készült már belőle. Igazából ez a könyv hozta meg számára a hírnevet Nagy-Britanniában. Számos regénye mellett egyébként több gyerek és ifjúsági könyvet is írt,
melyek közül a magyar olvasók a Capri királyával és a Gubancrommal találkozhattak már a könyvesboltok polcain.
A Miért lennél boldogban rengetegszer utal az írónő a Nem a narancs az egyetlen
gyümölcs című regényére, amely félig-meddig önéletrajzi ihletésű volt ugyan és sok
hasonlóság volt a regény főszereplője és az írónő között, de mégiscsak több volt
benne a kitaláció, mint a valóság. A miért lennél boldog regénye azonban egészen más, ez egy olyan önéletrajzi írás, melyben Jeanette őszintén, néhol humorosan, hol pedig nagyon is komolyan tárja az olvasó elé a boldognak épp nem mondható életének történetét, melyre az örökbe fogadó anyjával való rideg és szeretet nélküli kapcsolata örökre rányomta fájó bélyegét.
A könyvet két részre tudnám osztani, az első felében Jeanette mostohaanyját Mrs. Wintersont és az ő kegyetlenségeit ismerhetjük meg részletesen, míg a könyv második fele az írónő írói pályafutásáról, kapcsolatairól és a vér szerinti
anyja utáni kutatásának kálváriájáról szól, a legvégén mindezt
megkoronázva a vele való találkozással.
Jeanette-et hathetes korában fogadta örökbe egy munkásosztálybeli házaspár, Wintersonék.
„Amikor anyám dühös
volt rám, ez pedig gyakran előfordult, azt mondta: - Rossz kiságyhoz vezetett
minket az ördög”
Mrs. Winterson egyszerűen egy őrült nő volt. Egy olyan megkeseredett és mániákusan depressziós ember, aki folyton csak
Jézust emlegette, átvirrasztotta az éjszakákat, hogy ne kelljen a férje mellé
befeküdnie a hitvesi ágyba, pisztolyt
tartott a fiókjában, fűzőt hordott és teleragasztgatta a falakat rettenetes
bibliai idézetekkel. Komolyan többször megfordult a fejemben, hogy annak idején
tényleg ennyire felületesen ellenőrizték az örökbe fogadó családokat?
„Egyszerű a képlet: anyám senkit nem szeretett, nem szerette
az életet. Teher volt neki, amit a sírig cipelni kell. Siralomvölgy volt az
élet. A halálra felkészítő tapasztalat.” Azt hiszem ezzel mindent elárultam Jeanette nevelőanyjáról. Ilyen volt Mrs. Winterson.
Jeanette-nek rettenetes gyerekkora volt. Mrs. Winterson
büntetésből gyakran bezárta őt a szenes pincébe, vagy egyszerűen csak kizárta otthonról,
ami miatt Jeanette-nek egész éjjel a ház előtti küszöbön kellett várakoznia. A
mostohaanyja nem tűrte a házban a könyveket. Véleménye szerint: „Az a baj a
könyvekkel, hogy mire kiderül, hogy mi van bennük már késő ”. Jeanette ezért
titokban kezdett el olvasni. Könyvtárba járt, mert bármit mondott is a
könyvekről Mrs. Winterson a titkos krimiadagjairól nem volt hajlandó lemondani. Így ismerkedett hát meg Jeanette az angol irodalom klasszikusaival. „Fogalmam sem volt,
hogy milyen sorrendben olvassak, így hát az elején kezdtem. Szerencsém, hogy
Austen is az ábécé elején van….”
Aztán, amikor Jeanette 16 éves lett és megszegett egy a könyvek
tilalmánál is fontosabb szabályt, miszerint semmi szex, főként nem azonos
neműekkel, Mrs. Winterson kitette a szűrét otthonról. Innentől kezdve Jeanette-nek
egyedül kellett boldogulnia és ő nagyon ügyesen vette az akadályokat. Bejutott az
oxfordi egyetemre, ahol tulajdonképpen az írói pályafutását kezdte. Életének
ebben a szakaszában az elfojtott gyermekkori sebek újra a felszínre
törtek és azzal fenyegették, hogy megfojtják, de szerencsére volt mihez
menekülnie, és ez nem volt más, mint az írás. Ez lett az ő egyedüli mentsvára. Jeanette történetén
keresztül rengeteg érzelmet élhet át az olvasó. Mrs. Wintersonnak köszönhetően
ez a fiatal lány tele volt indulattal, dühvel és fájdalommal, amely később sem
csillapodott. Neki köszönheti, hogy soha nem tanult meg szeretni és ebből
kifolyólag másoknak sem engedte, hogy őt szeressék. Keserves utat kellett bejárnia,
míg rájött arra, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos és akik törődnek vele.
„Nagyon gyakran
csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek
ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. „
Bevallom, amikor becsuktam a könyvet azt mondtam magamban,
hogy ez egy jó könyv volt. Aztán, amikor nekiálltam a poszt írásának és újra
beleolvastam és lapozgattam az idézetek miatt, akkor ez a „jó” átértékelődött
bennem nagyon jóvá. Jeanette írásmódja rendkívül érdekes volt a számomra, leginkább egy tekervényes labirintushoz tudnám hasonlítani, melyben az elbeszélést bármikor és bárhol képes volt visszacsatolni a mostohaanyjához, akinek – véleményem szerint - annak
ellenére, hogy sikerült totálisan tönkretennie a gyermekkorát, mégis meg tudott
bocsátani.
„Érdekes a két anyám egymáshoz viszonyított dinamikája.
Észrevettem, hogy utálom, ha Ann bírálja Mrs. Wintersont. Szörnyeteg volt, de
az én szörnyetegem.”
 |
| Jaenette Winterson |
Kiadó: Park
Eredeti cím: Why Be Happy When You Could Be Normal?
Fordította: Lukács Laura
Oldalszám: 261
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése