Alex T. Smith: Claude vidéken

Claude-ot és Bolyhos Zokni uraságot mi már régóta ismerjük. Első közös kalandunkat a városban éltük át velük, ahol Claude azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy leleplezett egy tolvajt és később – ki gondolta volna - még rejtett orvosi képességeiről is tanúbizonyságot tett. Aztán nem kellett sokat várnunk és ismét hírt kaptunk felőlük, mégpedig egy nyaralásuk alkalmával, ahol nem mondom, volt ám nagy riadalom a strandon meg izgalmas kincskeresés kétes kinézetű kalózokkal. Legutoljára a cirkuszból hallottunk felőlük, miszerint egy alkalommal, mindenki nagy örömére megmentették az esti előadást, de természetesen csak az után miután azt teljesen tönkre tették.

Szóval nem egy unalmas figura ez a kissé dundi, piros pulcsis, micisapkás kutyus és az ő hűséges barátja Bolyhos Zokni uraság. Mindig történik velük valami, ami megnevetteti a gyermekeimet és bevallom jómagamat is. Ebben a kötetben Claude vidékre ruccan  látogatóba, pontosabban egy Gyapjasfar(!) - először azt hittem, hogy rosszul látok – nevezetű tanyára, ahol billegő fenekű tyúkokkal, csak szép szóra hallgató birkákkal és szépülni vágyó disznókkal találkozott. No meg Tehénlepény asszonysággal, aki a boldog tulajdonosa mindennek. Claude élvezte a vidéki életet, örömmel gyűjtötte be a tyúktojásokat, miközben élvezettel nézte a tyúkok billegő farát, boldogan bújt bele a juhokat terelő pásztorkutya bőrébe… és lovagolt és malacokat fürdetett és persze életet is mentett.

Ezen a képen nem látszik, de az a csirke, ott a tyúkólban
szemüveges!

Bevallom már nem emlékszem, hogy Bolyos Zokni uraság az előző részekben is ennyire magasan hordta volna-e az orrát (ha igen, akkor elnézést kérek tőle), de most kifejezetten amolyan „úri” zokninak tűnt nekem, aki olyan gyenge kifogásokkal próbált kicsusszanni a tanyasi munka örömei alól, mint például, hogy „rettenetesen sajog a térde” vagy hogy nem szeretné bepiszkolni a bolyhait... na de mindezek a rigolyák, nyafogások és a vidéki élet ellen való kifogásai tették őt viccessé és szerethetővé, no meg persze az, hogy nem átalkodott önéletrajzi regényírásra adni a fejét.
Hát igen, belátom, lehet, hogy mindez kissé bugyután hangzik, de higgyétek el, hogy mégis működik, méghozzá zseniális módon, mert szeretik a gyermekeim Claude-ot és az ő büdös zokniját, megnevetteti őket és leköti a figyelmüket.

Disznószépségversenyre való készülődés...

A könyv illusztrációi még mindig szellemesek és nagyon eredetik, tökéletesen együttműködnek a szöveggel és egyben ki is egészítik azt. Az új karakterek, mint mindig, most is nagyon jól sikerültek, olyan igazi Alex T. Smithesek, akinek a stílusa és a grafikája roppantul tetszik. (Annyira kíváncsi lennék más könyveire is.... vajon ott milyen szereplőket és stílust használ(?)…)

A könyvet annak ellenére, hogy a nagyobbik gyermekem is el tudta volna olvasni, a nagy betűméret és a szellős tördelés miatt, mégis én olvastam fel nekik. Hogy miért? Mert bár a történet nem túl bonyolult, tele van humorral, és szerintem nagyon sok múlik azon, hogy azt a szülő, hogyan adja át a gyermekeinek. Szeretek belemenni olvasás közben a játékba és hozzáadni az élményhez egy kis hangsúllyal vagy hangszín változtatással, amit nem csak én, de a gyermekeim is nagyon élveznek, és ez a könyv tökéletesen megfelel erre a célra. És ha ezzel még élvezetesebbé és viccesebbé tudom tenni a felolvasást, akkor miért is ne tenném? 

Atya.. ég, csak nem egy háromszög fejű
kutyát tart a kezében!
:P

Kiadó: Manó Könyvek

Eredeti cím: Claude on the Country

Fordította : Tooth Benedek

Oldalszám: 96