Van nekünk ez a könyvünk, a Bazsó és Borka, aminek már az
első részét is olvastuk a gyerekekkel, és hát azt kell mondja, hogy ez a mostani
valahogy jobban tetszett annál, pedig anno azzal is meg voltunk elégedve.
Báááár annak ellenére, hogy azt írták a könyv végére, hogy „Kizárólag szülők nélküli
olvasásra!” ajánlják én vitába szállnék kicsit, mert ha mindazok, amiket
ezek az égedelem ikrek tettek, netán megtetszenének az enyémeknek is és még eszükbe jutna ki is próbálni azokat, akkor bizony komolyan
elgondolkodnék azon, hogy vajon hol ronthattam el.... így biztos, ami biztos alapon inkább én olvastam fel nekik némi magyarázattal tarkítva.
Szóval Bazsó és Borka még mindig rosszcsontok és eszük
ágában sincs megjavulni. Persze ha ezt tennék, akkor sokkal unalmasabb lenne a
könyv, és hát nem is azért olvasom én a gyerekeimnek az ikrek történeteit, hogy
példát statuáljak velük, hanem kizárólag és szigorúan a nevetés és a szórakozás
kedvéért.
A könyvben az előző részhez hasonlóan ugyancsak öt rövid
mese található, melyek közül talán a legjobban Bazsó esete a kutyákkal tetszett.
A leírás alapján tökéletesen magunk elé tudtuk képzelni vizuálisan a repülőgéphez
erősített madzagon himbálódzó kiskutyát és az ezt néző tátott szájú közönséget.
Persze sok múlott az előadás módomon is…. egy igazi szinkronművész veszett el
bennem.
Aztán volt két olyan történet a könyvben, ahol inkább
aggódtam mintsem jót szórakoztam volna az ikrek csíntevésén. Mert ugye nem
biztos, hogy jó ötlet egy kukában ülve várakozni egy buszra, hogy az majd a lökhárítójára
erősített kötéllel elhúzza azt, vagy épp egy kis hírnév után áhítozva bezárkózni
a szobánkba és felhívni a rendőrséget, hogy terroristák tartanak túszul… szóval
mindenképp érdemes elbeszélgetni a kisebb gyermekekkel, mint ahogy azt én is
tettem, hogy miért nem szabad ilyet csinálni és, hogy milyen következményei is
lehetnek mindennek. Ebből a szempontból hiányoltam is a szülői szigort és
rendreutasítást a történetek végén.
Mindettől függetlenül elmondhatom, hogy a könyv nagyon
vicces és szórakoztató volt, olyannyira, hogy a történetek végére szinte már a
barátainkká is váltak az ikrek. Majd az eszünkbe jutott, hogy a mi utcánkban is
lakik egy ikerpár, és akkor a gyermekeim elkezdték sajnálni az anyukájukat és az
apukájukat, hogy szegényeknek mi mindent kell kiállniuk miattuk, de még mielőtt nagyon
belehergelték volna magukat a sajnálkozásba megnyugtattam őket, hogy nem minden ikerpár
ilyen ostoba és felelőtlen, mint Bazsó és Borka…. és hogy egyáltalán nem is kell ikernek lenni ahhoz, hogy
a szülőkre a frászt hozzák a gyerekek egy-egy általuk jó mókának titulált játékkal.
Ami nagyon tetszik a könyvben, hogy kicsi, kényelmesen
lapozható és hogy kis helyen is elfér. A rajzokat még mindig Lakatos István
készítette, amiket nézve a kislányom rögtön felhívta a figyelmemet arra, hogy a
gyerekek teste mennyire aránytalanul kicsi a fejükhöz képest. Persze egy ötéves kislány nem tud így fogalmazni, ez helyett azt kérdezte: Anya, miért olyan
nagy a kislány feje? (tiszta Piroska és a farkas feeling), mire én azt
válaszoltam, hogy hát igazából nem is tudom..... Lakatos bácsit kéne megkérdezni... ő
így tud rajzolni. Tetszik? És igen, tetszett. Sajnos az illusztrációkat még
mindig keveselltük, igazán juthatott volna két oldalra egy belőlük, így nem
várták volna a gyerekek tűkön ülve a lapozást, hanem olvasás közben nyugodtan
nézegethették, bogarászhatták volna azt, na de ne legyünk ennyire mohók, majd hátha a
következő részben.
A könyvet ajánlom kicsiknek és nagyoknak, de inkább a nagyobbaknak, az olyan olvasni tudó és mindenféle csínytevésre immunis nebulóknak, akik szeretik az e fajta humort és inkább jót mulatnak, mintsem példának tekintik Bazsó és Borka történeteit. És természetesen mivel hamarosan
itt a karácsony így mindenkinek, aki a könyv kapcsán az eszünkbe jut.
Kiadó: Manó Könyvek
Illusztráció: Lakatos István
Oldalszám: 95
Ár: 1490.-
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése