2012. máj. 16.

Könyvek, amiket várok #11

Ismét három olyan könyvet találtam a minap, amikre feltétlen kíváncsi vagyok........ pedig higgyétek el, hogy próbálom őket szűrni és tényleg csak azokat felvenni a kívánságlistámra, amiket igazán szívesen olvasnék, de egyszerűen nem tudok lépést tartani a újonnan megjelent könyvekkel. Lehet, hogy szűkítenem kéne a rostán?

Andrew Nicoll nevét, A derék polgármester című regénye kapcsán ismertem meg, aminek már majd a felénél tartok és hát el kell mondjam, hogy gyönyörűen ír az író. Egy egy perces mozzanatot olyan részletesen és elbűvölően jelenít meg, hogy olvasás közben lassított felvételként, szó szerint filmkockánként peregnek előttem az események....... szóval nálam tuti befutó a következő könyve is.

Andree Nicoll: Valdez
Luciano Hernando Valdez mindössze néhány hónappal a történtek után már szinte képtelen volt elhinni, hogy valaha is embert ölt.
Ciano Valdez ünnepelt író. Nem egyszerűen regényeket, hanem olyan bámulatos nívójú műveket alkot, hogy szűkebb dél-amerikai hazájában és szerte a világon is nemzedéke legjelesebb képviselőjeként ismert. Tanít az egyetemen, luxuskörülmények között él, ha kedve szottyan, bármelyik nőt az ágyába viheti, éli a hírességek víg életét.
Ám két dolog egyszer csak fenekestül felfordítja az életét. Alkotói válságba kerül, életműve soron következő darabjához csupán annyit bír kiizzadni magából, hogy „a randa sárga macska átvágott az úttesten”, és megismerkedik Caterinával. Ő jelenti a megoldást mindenre. Fiatal, gyönyörű, tehetséges és – ami a fő – még ír is. Abbéli meggyőződésében, hogy a lány majd feloldja az ő szellemi blokkját, és hozzásegíti a sikerhez, Ciano egyszeriben azon kapja magát, hogy bolondul ezért a csodálatos lányért.
Legalábbis addig, amíg meg nem öli.
Kiadó: Gabo, oldalszám: 382, fordította: Komló Zoltán, várható megjelenés: 2012.05.30.

Katherine Howe: A boszorkányoskönyv
Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane.
Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna.
A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.
Kiadó: Gabo, oldalszám: 372, fordította: Sóvágó Katalin, várható megjelenés: 2012.05.30.

Melanie Gideon: Mindörökre behálózva
Alice Buckle példás feleség, háziasszony és családanya volt. Hamarosan betölti ugyanis a 45. életévét, s annyi idős lesz, mint édesanyja, amikor meghalt. Élete fordulóponthoz érkezett: házassága kihűlt, drámatanári állása már nem ígér kihívásokat, kamasz gyermekei távolodóban. Érzi, ahogy összecsapnak feje fölött a hullámok. Ám egy nap különös e-mailt talál a postaládájában: meghívják, hogy legyen egy névtelen házassági felmérés résztvevője. S az internetfüggő asszonyt hamarosan beszippantja a virtuális valóság és egy ismeretlenül is vonzó levelezőpartner varázsa. Melanie Gideon regényében nem csupán a dolgozó családanyákhoz szól, arra is rávilágít, hogy az internet térhódításával egyre inkább elhanyagoljuk azokat, akik igazán megérdemlik figyelmünket: a szeretteinket.
Kiadó: Athenaeum, oldalszám: 480, fordította: Sóvágó Katalin, várható megjelenés: 2012.05.24.


18 megjegyzés:

  1. Ne mááár ...mindig találok valami olyat, ami nekem is kellene! :)

    VálaszTörlés
  2. :))) Ne is mondd!!! Melyik érdekel belőle? És hol van még a Könyvhét???

    VálaszTörlés
  3. A boszorkányos könyvet pont én raktam fel a moly-ra mert annyira megtetszett és még nem volt fenn. Nagyon kell az a könyv nekem is :D

    VálaszTörlés
  4. Ugye, ugye?:))) Azt hiszem, hogy talán pont tegnap tette fel a kiadó a honlapjára, meg a FB oldalára is ezt a könyvét. Szerintem is nagyon jó lehet!

    VálaszTörlés
  5. Gideon előző könyvét(Házasságom története) olvastam és tetszett,úgyhogy most ezt is szeretném:-)

    VálaszTörlés
  6. Andrew Nicoll és a Boszorkányoskönyv biztos, hogy mennek a beszerzendők-elolvasandók listájára :)))
    Ma meg még találtam egy új Geopenes megjelenést, amire fenem a fogam :D

    VálaszTörlés
  7. Ennyi könyvet képtelenség nyomon követni, olvasni. Bele fogok fulladni a könyváradatba. De nehogy megmentsetek!!!

    Ja, mind3 jöhet, ha nem lenne egyértelmű:)

    VálaszTörlés
  8. Csenga: az a könyv nekem is megvan, de még nem olvastam.... majd egyszer csak.

    Nikkincs: azt, amit én is írtam a molyos karcomba? A Vérbe öltözött Annát?

    Klaudia: :D majd csak messziről nézünk....és olvasunk! :)

    VálaszTörlés
  9. Most olvasom a Boszorkányoskönyvet...
    Sírni lenne kedvem, olyan bűn rossz. :(((

    VálaszTörlés
  10. Most olvasom a Boszorkányoskönyvet...
    Sírni lenne kedvem, olyan bűn rossz. :(((

    VálaszTörlés
  11. Tényleg??? Még nem mertem beszerezni, gondoltam megvárok vele pár értékelést.....

    VálaszTörlés
  12. Az év csalódása számomra. A történelmi háttérkutatását még a wikipédia is bőven túlhaladja. A párbeszédek sekélyesek, a főszereplő vértelen. Ami jó benne, azok a régi salemi részek. Ott tetszik a nyelvezet stb... de hát alig van belőle... Ha mint rejtélyt és misztikát nyújtó könyv nézem... nagyon lapos.
    Amit pár pozitív kritika kiemel, hogy új szemszögből nézi a boszorkányságot, hát ezt kb általános iskolában elsajátítjuk. Lufi az egész, nálam ki is pukkadt a negyedénél... :(((

    VálaszTörlés
  13. Megnéztem, a molyon még csak hárman értékelték, de mindenki csak pozitív véleménnyel van róla. Már befejezted? Mikor lesz bejegyzés róla?

    VálaszTörlés
  14. Hát még meg kell emésztenem, le kell nyugodnom, hogy tudjak finom lenni :DDD De azért ne szegje kedved a véleményem. Én is sok pozitívat olvastam róla, a témája pedig mágnes. Nekem nem sikerült egy hullámhosszra kerülni vele, a logikai és konkrét bakikon pedig nem nagyon tudtam túllépni...

    VálaszTörlés
  15. Librarius: nagyon kíváncsi vagyok mit fogsz írni. Nekem egyetlen egy gondom volt, hogy valami hiányzott a történetből. Nekem teljesen új volt a történet és én nem is tanultam a suliban a Salemi boszorkányságról, viszont a régies párbeszédek nekem is nagyon tetszettek. :)

    VálaszTörlés
  16. Elkészült az írás. Nekem nem csak egyetlen bajom volt vele, hanem egy csomó, ezért életemben először lehúzó kritikát írtam. Értetlenül álok a könyv sikere előtt. A wikipédiából többet lehet megtudni a boszorkányságról, mint ebből a "világsikerből", mindenféle pHd-ket lobogtatva... Elnézést a K. H. rajongóktól!

    VálaszTörlés
  17. Pont most olvasom :D ...... hát nem finomkodtál az biztos.:)

    VálaszTörlés
  18. A Valdez-t már olvastam és azt csak ajánlani tudom. Szerintem abban nem fogsz csalódni.

    VálaszTörlés