2011. márc. 23.

Rose Tremain: Színarany


Szeretem a keménytáblás könyveket, és nem is tudom, hogy mikor tartottam utoljára olyat a kezemben,- a Színaranyon kívül - amihez színben hozzá illő könyvjelző szalag is tartozott. Na de persze nem ez volt az, ami miatt maximálisan elnyerte a könyv a tetszésemet. Hanem maga a történet, a szereplők jellemábrázolása, és a közöttük kialakuló kapcsolatok jellemzése. Ez miatt vált varázslatossá számomra ez a könyvet.

A történet Joseph Blackstone, és új felesége Harriett körül forog, akikről kezdetben még nem tudni, - majd csak a későbbiek  folyamán derül ki - hogy mi  késztette  őket  erre a hosszú útra, Joseph édesanyjával  együtt,  hogy Új-Zélandra vándoroljanak. Három elszigetelt és magányos embert ismerhetünk meg, akik tele vannak tervekkel. Bár nincsenek felkészülve a rájuk váró szélsőséges időjárás veszélyeire, nem rendelkeznek semmilyen állattartási vagy növénytermesztési ismerettel, mégis belevágnak az új életbe és megépítik saját vályogházukat. Megpróbálnak valahogy boldogulni ebben az új és ismeretlen világban, de sajnos már az első borzalmas tél után a túlélésért kell küzdeniük.
"Az élet véget nem érő vívódás az ember és a dolgok eredendő szeszélye között."
Aki miatt el kellett hagyniuk Angliát Joseph volt, és az ok pedig rettenetes. Joseph múltban elkövetett bűncselekményével az író kis adagokban sokkolja az olvasót. A tette iránt érzett bűntudata a történet végéig egyre növekvő intenzitással kísérti a férfit. A kezdetben még szimpatikus férfitől fokozatosan kezdtem undorodni és mélységesen elítéltem tettét.

Harriet jelleme és a személyisége a könyv végéig folyamatosan változik. Bámulatos akaraterővel, kitartással és egyre növekvő önbizalommal rendelkezik. Barátokra lel, és erős kötődés alakul ki közte és a kutyája, valamint lova között, akivel együtt mindig szabadnak érezte magát. Majd egyre fontosabbá válik számára, hogy kézbe vegye a sorsát és tisztázza viszonyát a férjével, akit időközben elkapott az aranyláz és csatlakozott az aranyásókhoz.
„Úgy vélte, egy másik emberről mindent tudni maga a pokol, és a házasság szerencsétlen állapot, ha ezzel jár. Csupaszra vetkőztetve, melyik emberi lélek nem undorító, a magáét is beleértve?"
A történetben egyre nagyobb hangsúlyt kap Hanriett sorsa és a könyv utolsó száz oldalán a torkomban dobogott a szívem, hogy végül megkapja-e a jól megérdemelt boldogságát, hiszen őt igazán nem is az arany érdekelte, hanem az álmai megvalósítása.

Minden szereplő fontos a történetben. Ott van például a  fiatal utca gyerek, aki Josephez csatlakozik a „szín” keresésénél. Szinte rosszul lettem, amikor arról olvastam, hogy mire volt képes az aranyért. Valamint fontos szerep jutott a kínai halásznak, aki mint kertész próbált boldogulni az aranyásók között. Elgondolkodtató az önfeláldozása a családjáért.

A könyvben nagy hangsúlyt kap a miszticizmus. Jelentőséggel bírnak a szellemi párbeszédek, melyek az egykori maori dada és egy másik telepes család kisfia közötti kapcsolatban jelenik meg.

Az író rendkívül élethűen és részletesen ír az aranyásásról, a kietlen életkörülményekről és az új-zélandi tájról. Ha a történetben nem hangzott el a sédbúza vagy harmincszor, akkor egyszer sem. Úgy beleégett az agyamba, hogy ha bárhol hallanám, akkor magától értetődően, Új-Zéland jutna az eszembe.

Ha visszagondolok a regényre, akkor nem egy kerek egész műként jelenik meg előttem, hanem inkább részekre oszlik, talán azért, mert minden szereplőnek a történetét és jellemét olyan részletesen ismerhettük meg, hogy együtt tudtunk érezni velük. Az írónő úgy alakította a cselekményt, hogy végig fenntartotta az érdeklődésem. Talán ha öt vagy tíz évvel ezelőtt olvastam volna lehet, hogy nem érintett volna meg ennyire a könyv hangulata illetve a mondandója, mint most. A történet ritmusa olyannyira egyenletes volt egészen a könyv végéig, hogy olvasás közben és utána is, teljes nyugalmat éreztem. Sajnos hamar vége lett, pedig szívesen olvastam volna még tovább.

Hogy mi a regény erkölcsi mondandója? Szerintem az, hogy azok az emberek, akiken elhatalmasodott a kapzsiság, és akiket elvakított az arany, azok elveszítették emberi méltóságukat, kivetkőztek önmagukból. Nem értették meg, vagy nem tudták megérteni, hogy a gazdagsággal nem feltétlenül jár együtt a boldogság. Talán, ha nem estek volna áldozatául az aranyláznak, akkor lehet nagyobb esélyük lett volna egy boldogabb jövőre és az emberi méltóságuk megörzésére.


Értékelés: 5/5


Kiadó: Park Kiadó  Köszönöm nekik a könyvet!
Eredeti cím: The Colour
Fordította: Mesterházi Mónika
Oldalszám: 416

4 megjegyzés:

  1. Már csak a 2. kötet fele van hátra az Anna Kareninából és utána én is újra belevetem magam ;). Most nagyon felcsigáztál :))).

    VálaszTörlés
  2. Én sem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Ha Anita nem ajánlotta volna, akkor lehet, hogy nem is figyeltem volna fel rá. Nagy hiba lett volna kihagyni!

    VálaszTörlés
  3. Hű de jól írtál róla:-)) Ment a kívánságlistámra:-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm.:) Mindenképp ajánlom, biztos vagyok benne, hogy neked is tetszeni fog.

    VálaszTörlés