Nyilasi Judit – Agócs Írisz: Wan-Wan és a kacagóvirágok

Kíváncsian vettem a kezembe Nyilasi Judit legelső könyvét, amely nemcsak nekem, de a kisfiamnak is maximálisan elnyerte a tetszését. 
Bevallom, azon olvasók közé tartozom, akikre nagy hatással tud lenni egy könyv borítója és tudom, hogy ezen most sokan felhördülnek majd, és azt mondják, hogy dehát, mindenki tudja, hogy a könyveket nem szabad a borítójuk alapján megítélni, ennek ellenére én mégis is úgy gondolom, hogy egy mesekönyvnél rettentő sokat számít a csomagolás. És ennek a könyvnek a borítója igazán gyönyörűre sikeredett. Nem csoda hát, hogy rögtön felkeltette az érdeklődésünket, úgyhogy még mielőtt mélyebben is belemerültünk volna a mese olvasásába, először a képek nézegetésével töltöttünk el egy kis időt.

A könyv egy nagyon kedves, dadogó sárkányról szól, aki nem szeret beszélni, mivelhogy a dadogása sajnos eléggé megviseli, frusztrálja, és emiatt bizonyos helyzetekben - például közönség előtt, vagy épp egy vizsga kellős közepén - beszélni sem akar, vagy ha ez elkerülhetetlen, akkor az izgalom  miatt csak még jobban dadog. Wan-Wan barátja Leperke, egy kedves és bájos kislepke, akinek szárnyain két éretlen eperke csüng, ami ha Leperke felnőtté válik, akkor halk pukkanással kipirosodik. Ugye milyen bájos ez az ötlet? Ám Leperkének is vannak problémái, amely eszintén roppant aggasztó, úgyanis nem találja egyedi légtánc-mozdulatát, amitől az eperkék bepirosodnának és ezért lehangoltság, rosszkedv és gyengeség keríti hatalmába. A történetben szerepel még egy mókus is Mzu, akiről, amikor megláttuk a képét a gyerekekkel, eszünkbe jutott Misi Mókus kalandjaiból Az örökké termő fa szigetén című epizód, ahol a mókusok szintén ugyanolyan kövérek és lusták voltak, mint ő. Mzunak azonban sikerült meglepnie bennünket, ugyanis a fene se gondolta volna róla hogy pszichológus vénával van megáldva és a "stresszoldó terápiájával" majd Wan-Wan segítségére lesz a dadogása megszűntetésében. Mzu szavai hallatán - melyek a "Nagy sárkány " megszólítás és a  "Nagy sárkánynak nagy nyugi kell" rövid és tömör mondatokból álltak -, komolyan olyan érzésünk támadt, mintha még indián mókusvér is csörgedezne az ereiben.:)

A történet olvasása közben fel sem tűnt, - csak amikor már a végére értem -, hogy a szereplők egyáltalán nem tökéletesek, ellenkezőleg, mindenkinek van egy kis "bibije". A sárkány dadog, a lepke pedig krónikusan mélabús, amit egyáltalán nem azért emelek ki, mert nem tetszett, ellenkezőleg. Örülök, hogy ennek kapcsán el tudtam beszélgetni a nagycsoportos kisfiammal arról, hogy milyen az, ha valaki dadog, vagy folyamatosan rosszkedvű, és hogy ez milyen nehéz helyzetbe is tudja hozni az embert. Próbáltam elmagyarázni neki a sárkány példáján keresztül, hogy a nehézségeket nem lehet kikerülni, hanem a tőlünk telhető legjobb módon mindig meg kell oldani. 

A mese végén bevallom egy kis hiányérzetem maradt, ugyanis olyan szívesen olvastam volna még arról, hogy hogyan is sikerült letennie Wan-Wannak a vizsgát, és hogy tényleg teljesen kigyógyult-e a dadogásából, de ettől függetlenül azt kell mondjam hogy nagyon megszerettük ezt a könyvet és szívesen olvasnánk több történetet Wan-Wanról, Leperkéről és Mzuról.

Ja és én is akarok kacagóvirágokat a kertembe!!!!

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak !