Deborah Moggach: Tulipánláz

Ez a könyv már elég régóta ott porosodott a polcomon ahhoz, hogy végre a kezembe vegyem, az pedig, hogy a kötet értékelésénél azt láttam, hogy az olvasók nagyon megosztó véleménnyel voltak róla, kifejezetten kíváncsivá tett. Bevallom, eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy a könyv borítóját nézegetve azon gondolkodtam, hogy ez az arckép vajon férfié-e vagy nőé. Aztán - teljesen véletlenül - Andiamotól tudtam meg, hogy a könyvön Vermeer: Leány piros kalappal című festménye látható.

A történelmi regényhez az ihletet az írónő, egy árverésen vásárolt festményből merítette, melyet egy ismeretlen holland festő készítette és amelyen egy fiatal nő tekint ránk rejtélyes arckifejezéssel. (Ez a kép látható lentebb.)

A történet egyébként a XVII. századi Hollandiába repít el bennünket. Tudni kell, hogy 1636-ban a gazdag és nyüzsgő Amsterdamban szárnyal a polgári jólét és virágzik a kultúra. Főhősünk Sophia Sandvoort, azért ment férjhez a nálánál jóval idősebb Cornelis-hoz - egy gazdag és tiszteletre méltó polgárhoz -, hogy megmentse családját az elszegényedéstől. Már a könyv első oldalai magával ragadtak és tisztán magam elé tudtam képzelni Sophia szomorú házasságát, sőt szinte éreztem azt az űrt, magányt és csendet, amiben élt. És bár a férje gazdag kereskedő volt és szerelmes is volt belé ennek ellenére, házasságuk mégis gyermektelen maradt.

Abban az időben a gazdag polgárok gyakran megörökítették magukat és a családjukat egy-két festményen az utókor számára, mintha így akartak volna halhatatlanná válni. Egy ilyen, a „halhatatlanságot” jelentő portré elkészítésére kérte fel Cornelis is a tehetséges fiatal festőt, Jant van Loost. Sophia és Jan között szépen lassan izzik fel a szerelem. Sophia kezdetben, még ha küzd is az érzelmei ellen, nem tud ellenállni a festőnek és teljesen átadja magát a szenvedélynek. Eddig ez közhelyesnek tűnhet, de a történet mégis magával ragadóan izgalmassá válik ezután. Ugyanis itt jönnek a képbe a tulipánok. Amszterdamban akkoriban javában zajlott a híres tulipánspekuláció. Szinte hihetetlen, mai ésszel felfogatatlan, hogy egy tulipánhagyma házakat, sőt egész hajókat ért. (A lakosság körében elterjedt tulipánmániának a kormány vetett véget, amikor meghozta a spekulációellenes törvényét.)

A történetben a szereplők sorsa összefonódik. A szerelmesek, Mariaval a cseléddel együtt egy veszélyes tervet eszelnek ki, amely Cornelis megtévesztésről szól. Hogy őszinte legyek én némi sajnálatot éreztem az öreg Cornelis iránt, csakúgy, mint Sophia is, amit a többször felbukkanó lelkiismeret-furdalása is bizonyít, de ugye a szerelem teljesen elvette az eszét szegény lánynek, és csak a festővel való közös élete lengett a szeme előtt.

Minden egyes fejezet középpontjában vagy egy személy vagy a festészet állt, és nagyon furcsának és érdekesnek találtam, hogy csak a Sophiaról szóló fejezetek szóltak egyes szám első személyben. Az írónő sokat és részletesen ír a korabeli festményekről és magukról a festőkről, hisz ez a kor, az egész XVII. századi a holland festészet aranykora volt. A könyv hangulatát roppant érdekesnek éreztem, mert míg az elején kicsit nyomasztónak találtam a történetet, addig a végére egyre inkább átváltott izgalmassá, ami mi tagadás sokkal kedvemre valóbbnak éreztem.

Az öt pontot igazából nem azért adtam a könyvre, mert a karakterek annyira jók lettek volna,  vagy mert valamelyik szereplő annyira a szívemhez nőtt, hanem mert az a történelmi háttér, ami a cselekmény keretét adta, a festészet és a tulipánláz izgalma engem is totálisan elvarázsolt.

Eredeti cím: Tulip Fever

Fordította: Sárközy Elga
Kiadó: Ulpius-ház

Terjedelem: 236 oldal