Emma Donoghue: Érzékek tánca

Az a helyzet, hogy én még egyetlen könyvet sem olvastam Emma Donoghue-től, úgyhogy sokat töprengtem azon, hogy az Érzékek tánca kell-e nekem vagy sem, mert az írónő könyveivel való ismerkedést szívem szerint A szoba című nagysikerű regényével szerettem volna kezdeni, de mivel a sors úgy hozta, hogy ez a könyv került hamarabb a kezembe, így hagytam magam és engedtem a csábításnak.

A regény egy megtörtént eseményből meríti a témáját, pontosabban egy megoldatlan gyilkosságból, amely 1876-ban történt San Franciscóban. Az áldozat egy fiatal francia bevándorló nő Jenny Bonnet volt, aki a barátnőjével Blanche-sal együtt épp csak pár napra akarta meghúzni magát egy San Francisco közeli településen, amikor egyik este az ablakon át valaki lelőtte őt... és a történetünk itt kezdődik.
Blanche a sokkból magához térve úgy gondolja, hogy lehet, hogy nem is Jenny volt az igazi célpont, hanem ő maga, ugyanis Blanche-nak volt egy beteg gyermeke, akit az apja Arthur pár nappal ezelőtt rabolt el tőle. És mivel a vele való szakítása igen viharosra sikerült, így azt gyanítja, hogy csakis Arthur lehet az, aki a gyilkosság hátterében áll.

A történet két szálon fut, az egyiken megismerhetjük a múlt azon eseményeit, melyek végül is ehhez a szörnyű tragédiához vezettek, a másikon pedig szemtanúi lehetünk a jelen történéseinek: Blanche menekülésének, valamint a gyermeke visszaszerzésére és a gyilkos megtalálására tett erőfeszítéseinek.

Az elején kicsit nehezen hangolódtam rá a könyvre, mert kissé összezavart az időben való folyamatos ugrálás. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik szál fog majd kidomborodni, melyik lesz a könyv igazi vezérfonala; Blanche menekülése a szeretője elől, vagy az elrabolt gyermekének a felkutatása, vagy netán Jenny gyilkosának a nyomra kerítése, vagy esetleg az ő múltjának a megismerése, netalán a Jenny és Blanche közötti baráti viszony bemutatás, ami a barátinál azért jóval több volt…? Olyan érzésem volt, mintha maga az író sem igazán tudta volna eldönteni, hogy merre is induljon, és ez a bizonytalanság végig ott volt a sorok között, de én ezt mégsem rovom fel a számára, mert az elejétől a végéig nagyon élveztem a könyvet. Döbbenetes történet volt ez a számomra, olyan heves érzelmeket és indulatokat váltott ki belőlem, hogy alig bírtam kivárni, hogy esténként újra a kezembe vehessem.

Még akkor is, ha a hangulata egy cseppet sem volt vidám, inkább kissé nyomasztó, a stílusa pedig nyers és szókimondó, sőt néhol elég mocskos is, melynek oka, hogy a történet hátterét az 1876-os évek Amerikája adta, amikor is az ingatag városban virágzott a bűnözés, a betegség, és a faji erőszak. Hemzsegtek a bevándorlók, tombolt a himlő járvány és a hőség, a törvényes prostitúció korhatára 10 év volt, de ez még mindig jobb volt annál, mint ami a nevelőintézetekben és a gyerekmekotthonokban történt.

Blanche egy lelkes prostituált volt, aki nemrég érkezett két barátjával Franciaországból és rögtön sikeres is lett a szakmájában. Olyannyira, hogy már egy bérházat is sikerült vásárolnia a táncból és a kurválkodásból összegyűjtött pénzéből. Ebből tartotta fent magát és a két dandy barátját Arthurt és Ernestet, akik hazájukban híres akrobaták voltak, de itt Amerikában csak krónikus szerencsejátékosok.

Blanche nem szégyellte, hogy prostituált volt, élvezte, ha használták a testét, és bár érzékelte a különbséget az öröm és a kizsákmányolás között, és azt is tudta, hogy mit szeretne ő és, hogy mások mit várnak el tőle, mégsem tett semmit annak érdekében, hogy a sorsán változtasson. Hagyta, hogy Arthur és Ernest kihasználja és élősködjön rajta, mely miatt meg kell mondjam, hogy igencsak butácskának és meglehetősen gyenge jellemű nőnek tartottam. Arról már nem is beszélve, hogy nem értettem, hogy hogy adhatta a gyermekét rögtön a születése után dajkaságba... illetve nagyon is értettem az okát, de elfogadni és megbocsátani már nem tudtam neki. Pedig az anyai ösztön mindig ott volt benne, csak úgy látszik, hogy Jenny megjelenése és véletlen elejtett kérdései kellettek ahhoz, hogy mindez a felszínre törjön.

Amikor Blanche Jenny-nek hála kíváncsiságtól hajtva elment megnézni a kisfiát, hogy milyen körülmények között is nevelkedik a csecsemőotthonban - amit kvázi simán lehetett volna gyermekgyilkos intézménynek is nevezni, nos az a rész nagyon megviselte az anyai szívemet. És nem ez volt az egyetlen dolog a könyvben, amitől gombóc nőtt a torkomban, és a mellkasom elkezdett szorítani.

Jenny érdekes nő volt, úgy öltözködött és viselkedett, mint egy férfi, rövid haja volt és a nadrágjában revolvert hordott. Állandó munkája nem volt, békákat gyűjtött éttermeknek, abból kereste a kenyerét. Blanche-t rögtön megbabonázta Jenny fékezhetetlen szabadságvágya és megalkuvást nem tűrő természete, az ő örökös kérdezősködése és kíváncsiskodása nyitotta fel a szemét és ébresztette rá arra, hogy változtatnia kell az életén. Ha azon a bizonyos napon Jenny nem üti el Blanche-ot véletlenül a velocipédjével, akkor minden máshogy történet volna, és nagy valószínűséggel mindkét nő vidáman élte volna tovább az életét, de ugye a sors kiszámíthatatlan és nagyon fura dolgokra képes - ajjj, de nem akartam ezt a közhelyet elsütni, de mint látjátok mégiscsak sikerült.

Emma Donoghue

Egyébként több kérdés is felmerült bennem a könyv olvasása közben, de talán ami a leginkább szöget ütött a fejemben Blanche sorsával kapcsolatban, hogy vajon összeegyeztethető-e a munkája az anyasággal, vajon valóban ilyen kilátástalan és nehéz sorsa volt a nőknek ebben az időben Amerikában és vajon hány gyermek halt meg az 1870-es években a könyvben felvázolt otthonokban, árvaházakban és nevelőintézetekben.

A történet, mint látjátok elég összetett és hibáktól sem mentes, ennek ellenére nekem mégis  nagyon tetszett. A kor és a helyszín teljesen új volt a számomra, arról már nem is beszélve, hogy mindig is szerettem azokat a történelmi regényeket, amik valamilyen valós esemény köré íródtak, és ez a könyv számomra remek szórakozást nyújtott ebben a műfajban, úgyhogy azoknak, akik egy izgalmakban és eseményekben gazdag történelmi fikcióra vágynak bátran ajánlom.

A magyar borító káprázatosan szép, mégis úgy gondolom, hogy a fentiek közül a legelső a telitalálat, mert bár a hátulról látható erotikus és érzéki pózban leledző női alak, valóban szemet gyönyörködtető látvány, de ebben a történetben nem volt semmi szépség, érzékiség meg aztán pláne nem, ellenben obszcén szavak és dalszövegek igen, melyek tulajdonképpen a könyv pikantériáját adták. 

Íme a könyv trailere:

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: Frog Music
Fordította: Csonka Ágnes
Oldalszám: 400