Mhairi McFarlane: Helló, szia, szeretlek!

Mhairi McFarlane könyve egyike volt azoknak, amiket nagyon vártam a nyári megjelenések közül. Emlékszem, amikor először elolvastam a fülszövegét már repült is rögtön a kívánságlistámra, mivelhogy úgy gondoltam, hogy egy pár órás, jóleső derűs szórakozásnak biztos megfelel majd a számomra. A témáját tekintve is tökéletesen klappolt az ízlésemhez, mivelhogy egy roppant vicces és megható romantikus történetre, amolyan igazi csajos könyvre számítottam, amit tulajdonképpen meg is kaptam, csak a megvalósítással voltak problémáim, méghozzá nem is kicsi.

Pedig kezdetben minden olyan ígéretesnek tűnt...

A történet két idősíkon játszódik - az egyik a jelen a másik a múlt -, mely események lassú folyásából ismerhetjük meg főszereplőink eltitkolt érzelmekkel teli kapcsolatát.
A múltban Rachel és Ben az egyetem első napjától kezdve elválaszthatatlan párost alkotnak, ám kapcsolatuk a utolsó évben hirtelen vége szakad, látszólag örökre. Majd tíz évvel később, egy véletlen folytán útjaik ismét keresztezik egymást, de a dolgok az egyetem óta sokat változtak. Ben megnősült és ügyvéd lett, Rachel pedig – aki újságírói karrierről álmodott és most bírósági tudósítóként dolgozik – tizenhárom évnyi kapcsolat után szakít vőlegényével, Rhysszel, és megpróbálja kitalálni, hogy mit is szeretne az élettől. Természetesen a majdnem véletlen találkozásuknak köszönhetően újra lángra lobban a kettőjük közötti szikra, de Bennek - mint ahogyan a múltban már egyszer -, most is vetélytársa akad egy kollégája, a lehengerlő Simon személyében, akit minden jel szerint elbűvöl Rachel szépsége és humora. De mivel Ben ugye nős férfi, így meg sem fordulhat a fejében, hogy bármiféle kapcsolatba bonyolódjon Rachellel. Vagy mégis?

Szóval a történet, mint látjátok nagyon jól hangzik (nem hiába vetettem ám én erre szemet), azonban amikor olvasás előtt néhány nappal belefutottam egy-két elégedetlen olvasói véleménybe, bevallom kicsit megijedtem és bizony fenntartással kezdtem neki a könyvnek. Ám a feléig eljutva komolyan meglepődtem és nem értettem, hogy mire fel ez a nagy elégedetlenség, mivelhogy annak ellenére, hogy valóban nincs semmi extra a sztoriban, mégis egy nagyon élvezhető és szerethető történet kezdett kibontakozni előttem. Persze már akkor tisztában voltam azzal, hogy nem ez lesz nálam az év könyve, de ettől függetlenül mégis kellemes olvasmánynak éreztem, úgyhogy élvezettel vettem esténként a kezembe a folytatásra várva.

A problémák a könyvnek úgy kb. a 250. oldala után kezdtek jelentkezni, amikor is szép lassan elszállt a varázs, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a továbbiakban már nem szippant magába a történet és az írónő stílusa sem túl marasztaló a számomra, arról már nem is beszélve, hogy a szereplők sorsa sem igazán érdekelt már annyira, hogy ez miatt az utolsó betűig akarjam a könyvet. Hogy őszinte legyek a végére totál ellaposodott és unalmassá vált az egész, melynek oka szerintem egyértelműen az irtózatosan hosszúra sikerült visszaemlékezések voltak Rachel és Ben egyetemi érveiről, aminek a fele, mit a fele a negyede is bőven elég lett volna ahhoz, hogy világos képet kapjunk arról, hogy milyen mély érzelmi kapcsolat is volt kettőjük között. 

Szóval sajnos a kezdeti örömködésem után mégiscsak azt kell mondanom, hogy ez a könyv csalódás volt a számomra. Az író sokszor próbára tette a türelmemet a túlírt fejezeteivel, amik nem egyszer az unalomba kergettek és ráadásul úgy összefolytak, hogy gyakran azt sem tudtam, hogy a jelenben vagy a múltban járok-e. Hiányoltam a történetből a dinamizmust és az igazi szenvedélyt, ami két ember szerelméből fakadhat. És hiányoltam a temperamentumot is és a frissességet, amitől aztán igazán hihetőnek éreztem volna a sztorit, de ezek helyett sokszor csak unalmat éreztem és azt, hogy megrekedtünk valahol, ahonnan az írónő rendkívül nehezen tud tovább lépni. És bár a regénynek voltak ugyan pozitívumai, mint például az az egy-két csavar, ami valóban meglepetést okozott a számomra, és egy-két olyan romantikus jelenet, melyek bevallom valóban kedvemre valóak és igazán szívet melengetőek voltak, de sajnos még ezek figyelembevételével sem tudom egy gyenge közepesnél többre értékelni ezt a könyvet. 

Hogy kinek ajánlom? Aki szereti a lassú tempójú langyos romantikus történeteket, és akit hihetetlen türelemmel áldott meg az ég, azoknak úgy gondolom, hogy nem fog csalódást okozni.

Mhairi McFarlane

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím:You Had Me at Hello
Fordította:Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 480