Rolf Lappert: Pampa Blues

Erre a könyvre még februárban figyeltem fel, amikor is a Tilos az Á Kiadó volt oly kedves és megosztotta a közösségi oldalán az első félévre vonatkozó terveit. Miután elolvastam a könyv tartalmát rögtön valami megmagyarázhatatlan és roppant különös vonzalmat kezdtem el érezni iránta, tudjátok, azt a bizonyos én a tiéd, te az enyém típusú érzést, ami után már nincs visszaút, úgyhogy amikor pár hónappal később rendelhetővé vált, én azonnal le is csaptam rá és tűkön ülve vártam, hogy végre a kezembe vehessem.

A Pampa Blues egy 16 éves srácról Benről szól, aki egy poros és lepusztult tíz főt számláló faluban tengeti életét. Az anyja énekesnő és a karrierje építése érdekében egyszerűen csak lelépett körbeutazgatni Európát, háta mögött hagyva Bent a semmi közepén, hogy vigyázzon a magatehetetlen nagyapjára. A falu lakosai haláli fazonok voltak a maguk egyszerű módján, akik között csak egyetlen nő volt Anna, a fodrász.

Bennek ebben az ingerszegény környezetben irtó unalmas volt az élete, érthető mód csapdában érezte magát; nem volt hova mennie, és persze nem volt kivel mennie. Teljesen kilátástalannak tűnt számára minden a nagyapja mellett, amikor is egy nap, egy lány érkezik a faluba, akinek elromlott a kocsija. Pontosabban ő rontotta el a saját kocsiját, hogy tovább maradhasson, mely aprósággal Ben is tisztában volt, mégsem szólt neki egy szót sem, mert azt hitte, hogy ő az a bizonyos újságíró, akit egyébként már tűkön ülve várt mindenki a faluban az ufók megjelenése óta... De nem is tépem tovább a szám a tartalom ismertetésével, mert még valami olyat találnék mondani, amivel aztán lelőném a könyv poénját és ezt a világért sem szeretném, a felfedezés örömét inkább meghagyom nektek, annál is inkább, mert Rolf Lappert ezt a könyvet nagyon pöpecül írta meg.

A képek a könyvből készült tv filmből valók.

A Pampa Blues egy finom nyelvezetű, kellemes olvasmány volt a számomra, bár ez a két szó egyáltalán nem fejezi ki azt a nyugodt és kiegyensúlyozott érzést, ami a hatalmába kerített olvasás közben. A történet stílusa és humora baromi jól el lett találva csakúgy, mint a szereplők karakterei, akikkel kapcsolatban egyébként végig olyan érzésem volt, mintha már évek óta ismertem volna valamennyiüket, és akik közül bizony a kötet végére mindenkit a szívembe is zártam.

Ha röviden szeretném jellemezni a könyvet, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen egyszerűségében volt nagyszerű. És bár a történet eleje kissé melankolikus volt és lassú sodrású - megjegyzem nekem pont ez miatt nyerte el igazán a tetszésemet - a végére mégis lassan felpörögtek az események és akadtak benne bőven hihetetlen véletlenek és meglepő fordulatok.

De, hogy mondjak valami olyat is, ami egy kicsit elégedetlenné tett; a végét nem igazán tudtam hova tenni, nem értettem, hogy Léna milyen indíttatásból tette próbára Bent. Szerintem végig sem gondolta a tette lehetséges következményeit, hanem egyszerűen csak bízott a megérzésében és természetesen a fiúban, ami egy ilyen szituációban szerintem nagy bátorságra, de leginkább felelőtlenségre vall... szóval nekem a vége kissé fura volt, de ettől függetlenül totál egyben volt az egész, és irtó jó érzés volt benne elmerülni, úgyhogy bízom benne, hogy még több művét olvashatom majd a szerzőnek, mert a stílusa bizony levett a lábamról.

Rolf Lappert
Nekem mindkét, sőt három borító nagyon tetszik, de talán az első, a francia a legobb mégis mind közül. (Katt a képre a nagyításért)

Kiadó: Tilos az Á Kiadó

Eredeti cím: Pampa Blues

Fordította:Győri Hanna

Oldalszám: 219