Brandon Sanderson: A Végső Birodalom I-II. (Ködszerzet 1.)

Amikor elkezdtem a könyv olvasását, bevallom féltem kissé, hogy nem fog tetszeni és azon kevesek közé fogok tartozni, akik nem tudnak majd ódákat zengeni róla, hiszen a fantasy nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, és mégis. Bármilyen változatos is a romantikus könyvek terén a felhozatal, időről időre szükségét érzem, hogy más műfajjal is kísérletezzek, hogy változtassak és kipróbáljak valami újat, valami szokatlant. És hát van az úgy, hogy egy-egy könyvvel totál mellé fogok, de olyan is van, hogy a végére érve nem térek magamhoz a döbbenettől, annyira fantasztikus, annyira csodás volt. És most is pont ez történt velem, ugyanis az író által megálmodott mágikus világ annyira összetett, és a legapróbb részletekig kidolgozott volt, hogy az totálisan elvarázsolt és levett a lábamról, egyszóval imádtam ezt a könyvet.

A Végső Birodalom a Ködszerzet trilógia első kötete, melyet a nagy terjedelme miatt (928 o.) a kiadó két részben adott ki, csakúgy, mint a trilógia többi kötetét, ami számomra egyáltalán nem zavaró, sőt. Örülök, hogy nem egy fél téglával kell rohangálnom, hanem annak is csak a felével.

A történet a jól ismert klasszikus témára, a jó és a rossz, jelen esetben az elnyomók és az elnyomottak örök harcára épül, és ugyancsak klasszikusnak mondható a főszereplők (Kelsier és Vin) egymáshoz való viszonya is, mely szerint ők ketten, mint mester és tanítványa szerepelnek a történetben. Az elnyomottak a rabszolgasorban élő szkák, a szolgák, akik a nagyurak ültetvényein dolgoznak és akiket teljes elnyomásban tartanak a nemesek. Az elnyomók pedig az egyszerű életet élő nagyurak, akik csak az egymás közötti versengéssel vannak elfoglalva. Ám az ő függetlenségük is korlátozva van részben, az ún. obligátor végrehajtó hatalommal, illetve az acélinkvizítorokkal, akik bárkit felkereshettek és kivégezhettek, ha az a hatalomra, a világ urára, isten egy darabjára vagyis magára az Uralkodóra nézve veszélyt jelentett. A történetben a mágia használata igen összetett és következetes volt. A mágiát a szkák nem tudták használni, a nemességnek is csak egy része volt képes a fémek égetésével különböző képességekre szert tenni. De hogy mit is jelent ez az „égetés” pontosan. Tizenegy fém létezik, melyeket ha oldatban lenyelve a mágiahasználó, vagyis az allomanta elkezdi égetni, akkor különböző hatásokat ér el. Például a cinket égető személy képes felkorbácsolni más emberek érzelmeit, az ónt égetőnek az érzékei (látás, hallás, szaglás) erősödnek fel, míg a bronzot égető személy képes érzékelni más allomanciát gyakorló míves jelenlétét… és így tovább. A mívesek azok az allomanták, akik mindig csak egy fémet tudnak égetni, míg a ködszerzetek valamennyit képesek. És utoljára hagytam az isteni természettel felruházott Uralkodót, akiről csak annyit, hogy talán ő volt az eddigi olvasmányaim közül a legsötétebb és leggonoszabb gazember, akiről valaha is olvastam.

A történetben szereplő hősök célja kettős. Az egyik és legfontosabb céljuk, a szká népet elnyomó isteni zsarnok bukását előidézni, a másik pedig a történelem egyik legnagyobb rablását véghezvinni. Mindezek megvalósítása érdekében főhősünk Kelsier az alvilági elitből maga köré toborozza a legmegbízhatóbb embereket, akiket csak ismer, és akik mindegyike valamilyen különleges képességgel bír, no és persze nem riadnak vissza a kihívásoktól sem. De ez a kis csapat mit sem ért volna a hősnőnk, Vin nélkül, akit a véletlen szerencse sodort Kelsier útjába.

Muszáj pár szót szólnom Kelsierről és Vinről, akik ketten fantasztikus főszereplők voltak - Kelsier nagy kedvencemmé is vált a könyv olvasása során. Ő egy olyan ember volt, akinek nem volt vesztenivalója, ennek ellenére mégsem volt megkeseredett vagy kegyetlen, inkább eltökélt, határozott és pimaszul vidám. Volt egy terve; a Végső Birodalom megdöntése és ezt minden áron véghez akarta vinni. Míg Vínnek nem voltak eszméi, ő csakis a túlélésért küzdött. Vin fiatal volt, bizalmatlan és tapasztalatlan. Gondolatai, félelmei és kérdései – melyből aztán akadt bőven a regényben - szerves részét képezték a történetnek, és mivel ő egy fejlődőképes, kemény és erős szereplő volt így a legelejétől fogva úgy gondoltam, hogy érdemes érte szurkolnom és hogy őszinte legyek meg is szerettem őt.
  

A regény legnagyobb erőssége a részletesen kidolgozott és egyedülálló világfelépítésben rejlik. Ebben a világban a mágia nagyon fontos szerepet játszik. A fémek hatásai lélegzetelállítóak - például a vonzás és a taszítás, mely törvényszerűséget kihasználva Kelsier és Vin épületek között szárnyaltak és küzdöttek - egyszerűen csodálatosak voltak, úgyhogy ezeket a részeket olvasva csak ültem és ámultam Sanderson kivételes fantáziáján. Sanderson egyébként a mágiát természetes folyamatként kezelte, amely bizonyos szabályok szerint működött. Vagyis mivel a fémeket az allomanták üzemanyagként használták, így ha az elfogyott, akkor a mágia is elfogyott, és ha mindez épp egy harc kellős közepén következett be, akkor bizony elég nagy bajban volt az illető... Vagyis mindez azt jelentette, hogy a mágiahasználók sem voltak legyőzhetetlenek.

Bár a történet kissé lassan indult be és a legelején féltem, hogy el fogok veszni a mágia világában, mégis nagyon hamar sikerült elmerülnöm ebben az új és sötét, hamuval és köddel borított környezetben, ahol a mágia használata mindennapi dolognak számított. Maga a történet pedig egyszerűen fogalmazva is zseniális volt. A folyamatosan fenyegető hatalmi rendszer felépítése, a forradalom megszervezése, a rengeteg akció és a számos váratlan fordulat, amik aztán tényleg – szívbemarkolóan és felkavaróan - váratlanok voltak, adták a regény ívét. A vezető karakterek kiválóak voltak, a cselekmény pedig akciódús és bár számos vérontás és kegyetlenség volt a könyvben, ennek ellenére mégsem éreztem sötétnek, vagy nyomasztónak.

Rengeteget tudnék még mesélni és áradozni a regényről, de száz szónak is egy a vége; hihetetlen élményben volt részem, úgyhogy tényleg mindenkinek csak szívből ajánlani tudom ezt a könyvet, még azoknak is, akik úgy gondolják, hogy ez nem az ő műfajuk, mert ki tudja? Lehet, hogy hozzám hasonlóan ugyancsak kellemes meglepetésben lesz részük.

Brandon Sanderson

A könyvhöz való kedvcsináló idézeteket és képeket itt találtok.

Kiadó: Delta Vision

Eredeti cím: The Final Empire 

Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán

Sorozat: Mistborn

Oldalszám: 382, 540