Rebecca Maizel: Infinite Days – Végtelen napok

Kezdjük azzal, hogy én még mindig nagyon szeretem a vámpíros történeteket, és minden könyvre, ami ebben a témában a piacra kerül rettentően kíváncsi vagyok. Aki olvassa a blogomat az tudja, hogy hármasnál kevesebb szívecskét nem igazán szoktam könyvekre adni, alapjában véve én egy hálás olvasó vagyok, nem a hibákat keresem egy regényben, hanem a pozitívumokat, amitől jó, amitől szórakoztató tud lenni egy történet, hiszen mi másért is olvasnék, ha nem a szórakozásért. Ennek ellenére ezzel a könyvvel mégsem sikerült egymásra találnunk, pedig kezdetben minden olyan ígéretesnek tűnt.

A könyv nagyon jól indult, Lenah Beaudonte egy 16 éves testbe zárt 592 éves vámpírkirálynő, aki emberként ébredt fel, miután lelki társa Rhode egy ősi szertartás segítségével feláldozta önmagát. Mielőtt Rhode meghalt volna még elmagyarázta Lenah-nak, hogy az alatt a 100 év alatt, amíg ő a föld alatt pihent (hibernálódott), sok minden megváltozott a világban. Figyelmeztette, hogy nem lesz könnyű szembenéznie a 21. századdal, de ez a probléma mind eltörpül amellett a veszély mellett, amit a több száz évvel ezelőtt Lenah által teremtett klán tagjai jelenthetnek a lányra nézve, ha ember formájában a nyomára bukkannak. A klán tagjait még anno Lenah kötötte magához fekete mágiával, ő maga válogatta és változtatta át valamennyiüket kegyetlen vámpírrá és állapodott meg velük abban, hogy senki nem szállhat ki a szövetségből anélkül, hogy az életével ne fizetne érte.

Hogy Lenah-nak minél könnyebb legyen a társadalomba való beilleszkedése, és hogy rejtve maradjon az üldözői elől, Rohde gondoskodott róla, hogy egy divatos bentlakásos iskolába járjon. Ellátta elegendő pénzzel és instrukciókkal az új kor vívmányairól, de mint később kiderült mégsem volt elég körültekintő a nyomok eltüntetésében.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Magát az alapkoncepciót meglehetősen eredetinek találtam, hiszen gondoljatok csak bele, egy erős és hatalmas, több száz éves vámpír újra emberré válik. Micsoda tudást és tapasztalatot halmozhatott fel az idők során, hiszen a saját szemével lehetett szemtanúja a történelemnek – és ki tudja, akár részt is vehetett volna benne -, rengeteget utazhatott és különleges emberekkel találkozhatott. Micsoda lehetőségek, micsoda potenciált rejt mindez magában, amit az írónő véleményem szerint sajnos csak nagyon minimálisan használt ki. De mindezek felett simán szemet tudtam volna hunyni, ha nem lett volna a történet tele ellentmondással és logikai malőrökkel, vagy akár a szereplőket sikerült volna annyira megkedvelnem, hogy ne legyenek zavaróak mellettük mindezek a tökéletlenségek és hiányosságok.

Lenah egy kegyetlen és érzéketlen vérbeli vámpírkirálynőből egy átlagos és idegesítően önző tinilánnyá változott, akit a szerző a megszokottnál is unalmasabb és szürkébb középiskolás környezetbe helyezett el, a szükséges papírmasé karakterekkel együtt, akiket egyszerűen lehetetlen volt megkedvelnem. Ráadásul Maizel egyáltalán nem félt használni a már jól ismert sulis kliséket (az iskolába érkezett új lány és a suli legjobb sráca között szerelem szövődik, melybe egy féltékeny barátnő és az ő sekélyes barátnői néha kicsit bekavarnak…), amivel tulajdonképpen nem is lett volna semmi problémám, hiszen szeretem én a kliséket is, ha az jól van megírva, de itt bizony a rosszabbik fajtából kaptam egy nagy adag ízelítőt.

A történetben a jelen eseményeit Lenah visszaemlékezései szövik át, melyek között olyan éles kontraszt húzódott, hogy az teljesen kettévágta a történetet, egy kicsit sem sikerült a szerzőnek megteremtenie a két idősík közötti összhangot, ami számomra szintén zavaró tényező volt.

Ami megmentette a történetet a totális csalódástól, azok Lenah visszaemlékezései voltak, amik meglehetősen kegyetlenekre és félelmetesekre sikeredtek, de ez számomra nem okozott problémát sőt, kifejezetten élveztem ezeket a részeket, hiszen a lelki szemeim előtt én is ilyennek képzelek egy  érzelem nélküli, a könyörületességet hírből sem ismerő legendásan vérszomjas vámpírkirálynőt.

Összességében, mint látjátok nekem ez a könyv egyáltalán nem jött be. Látom a lehetőséget a sorozat alapötletében, de a kivitelezés abszolút nem nyert meg magának. Minél tovább olvastam a könyvet, annál mélyebbre süllyedt a történet élvezhetősége, úgyhogy nagyon úgy tűnik számomra, hogy Maizel is csak egy, a rengeteg YA író közül, aki ugyan most tudott villantani valami eredetit, de csak azért, hogy azt a könyv végére totálisan taccsra vágja. Úgyhogy ha a könyv vége felé kicsit el is gondolkodtam azon, hogy folytatni fogom-e a sorozatot, a zárókép (ami olyan Twiligh szagú volt, hogy ihaj) végleg meggyőzött arról, hogy a legjobb lesz, ha inkább gyorsan elfelejtjük egymást.

Rebecca Maizel

A sorozat részei:

1. Infinite Days
2. Stolen Night
3. Enternal Dawn

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Infinite Days
Sorozat: Vampire Queen

Fordította: Cziczelszky Judit
Oldalszám: 384