Julie életében - meg gondolom, hogy tiédben is kedves olvasóm -,
számtalan ilyen dolog előfordult már. De, hogy csak Julie-nál maradjunk, itt van
például, amikor volt oly bátor, hogy a lépcsőn lefelé szaladva pólót húzott, melynek a vége
csonttörés lett. Vagy a kedvencem, amikor egy
bedugott konnektort akart visszaerősíteni a falhoz, és csavarozás közben azt az elmés megoldást alkalmazta, hogy a szájával tartotta a zsinórt... a következményeket a képzeletetekre bízom. De a legnagyobb őröltsége mégis
az új szomszédja iránti megszállottsága volt. Képes volt az
újonnan odaköltözött szomszéd postaládájába - akinek egyébként a különös
neve hívta fel magára a figyelmét - könyékig bemászni információgyűjtés céljából. Ennek a következménye persze az lett, hogy a keze beszorult abba a francos fémkaszniba, amiből utána ki kellet őt vágni, és amibe, mit ad Isten!, épp a postaláda tulajdonosa volt a segítségére. És nem, nem ez volt az utolsó eget rengető hülyesége Julie-nak, amit Ricardo Patatraz (valóban mókás egy név ) miatt képes volt véghez vinni. Ez bizony
még csak a kezdete volt ama végtelen hosszú listának, amit e hibbant nőszemély elkövetett mindazért, hogy minél többet megtudjon és nem utolsósorban a közelébe kerüljön ennek a
titokzatos és rendkívül vonzó idegennek.
Ez a könyv elsősorban egy komédia, melynek a hátterében egy
szerelmi történet áll. A regény tele volt humorral és olyan, a valóságtól
teljesen elrugaszkodott marhaságokkal, melyek között ugyan voltak olyan poénok, amelyeken
jót nevettem, de sajnos többségben - és ebbe Julie infantilis nyavalygásai is beletartoztak - már
bőven átlépték az általam felállított (véleményem szerint igen magas) tűréshatárt. Én úgy éreztem, hogy Julie Ricardo iránti rajongása és maga a cselekmény is gyakran túllépte a
józan ész határát és egy idő után mindez kissé erőltetetté, néhol pedig határozottan unalmassá és meglehetősen fárasztóvá vált.
De mindezeken túllépve - és hogy a pozitívumairól is beszéljek a könyvnek - el kell mondja, hogy meglehetősen élveztem, azokat az életbölcsességeket, amiket az író egy kis humorral fűszerezve szőtt a történetbe valamint, hogy a regény cselekménye könnyed, egymáshoz kapcsolódó epizódokból állt össze. Kész felüdülés volt ezeket olvasni, melyekben megismerhettük Julie barátnőit, akik ugyan olyan lököttek voltak, mint ő, vagy Xaviert, Julie gyerekkori barátját, aki szintén sok humoros percet szerzett a számomra és nem utolsósorban a kedves öreg szomszéd hölgyet, akinek a történetét pedig rendkívül szívszorítónak éreztem. Ezek a másodlagos karakterek olyan hétköznapi emberek voltak, akik különlegessége nem a munkájukban vagy a külsejükben rejlett, hanem a Julie-hoz való kapcsolatukban. Olyanok voltak ők egymásnak, mint egy nagy boldog család, akik kicsit őrültek voltak ugyan, de a szívük - ha az eszük nem is -, az mindig a helyén volt. A regényben az élet egyébként végig rózsaszín volt, a rossz fiúk elnyerték a méltó büntetésüket és a szereplők barátsága is hegyeket volt képes megmozgatni, pontosabban falakat ledönteni... egyszóval barátságban, emberségben és szeretetben nem volt hiány.
Szerintem, ha Julie infantilis énét nem vitte volna ennyire túlzásba az író, és ha egy kicsit stabilabb lábakon állt volna a cselekmény a realitás talaján, akkor sokkal ütősebb, amolyan egy szuszra olvasós történet kerekedhetett volna mindebből. Persze ez sem volt rossz, de így csak egy egyszer olvasós és könnyen felejtős regény maradt a számomra, ami szórakoztató volt ugyan és egy kis időre ki is kapcsolt, de igazán mély nyomot nem hagyott bennem.
De mindezeken túllépve - és hogy a pozitívumairól is beszéljek a könyvnek - el kell mondja, hogy meglehetősen élveztem, azokat az életbölcsességeket, amiket az író egy kis humorral fűszerezve szőtt a történetbe valamint, hogy a regény cselekménye könnyed, egymáshoz kapcsolódó epizódokból állt össze. Kész felüdülés volt ezeket olvasni, melyekben megismerhettük Julie barátnőit, akik ugyan olyan lököttek voltak, mint ő, vagy Xaviert, Julie gyerekkori barátját, aki szintén sok humoros percet szerzett a számomra és nem utolsósorban a kedves öreg szomszéd hölgyet, akinek a történetét pedig rendkívül szívszorítónak éreztem. Ezek a másodlagos karakterek olyan hétköznapi emberek voltak, akik különlegessége nem a munkájukban vagy a külsejükben rejlett, hanem a Julie-hoz való kapcsolatukban. Olyanok voltak ők egymásnak, mint egy nagy boldog család, akik kicsit őrültek voltak ugyan, de a szívük - ha az eszük nem is -, az mindig a helyén volt. A regényben az élet egyébként végig rózsaszín volt, a rossz fiúk elnyerték a méltó büntetésüket és a szereplők barátsága is hegyeket volt képes megmozgatni, pontosabban falakat ledönteni... egyszóval barátságban, emberségben és szeretetben nem volt hiány.
Szerintem, ha Julie infantilis énét nem vitte volna ennyire túlzásba az író, és ha egy kicsit stabilabb lábakon állt volna a cselekmény a realitás talaján, akkor sokkal ütősebb, amolyan egy szuszra olvasós történet kerekedhetett volna mindebből. Persze ez sem volt rossz, de így csak egy egyszer olvasós és könnyen felejtős regény maradt a számomra, ami szórakoztató volt ugyan és egy kis időre ki is kapcsolt, de igazán mély nyomot nem hagyott bennem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése