2013. márc. 2.

Februári lista

Csak most láttam, hogy három hónappal is el vagyok maradva a beszerzett könyvek dokumentálását illetően, de mentségemre legyen mondva, hogy nálunk általában már novemberben elkezdődik az év végi hajcihő, ami persze decemberben teljesedik ki, aminek még januárban is érezzük az utóhatását, születésnapok formájában, szóval az akkori időhiány miatt jobbnak láttam ha "értelmesebb" posztokba feccölöm az energiámat, úgyhogy ez az év a beszerzésekről szóló bejegyzések tekintetében most februárral fog kezdődni. Uff!

A hónap legelső szerzeménye a Mackenzie fivérek sorozat második kötete volt, ami egyébként szerintem egy nagyon jó kis sorozat, bár lehet, hogy korai még ilyet állítani rögtön az első rész elolvasása után, de bízom a folytatásban, amiről eddig csak pozitív véleményeket olvastam. A Honolulu egy hármas csere eredménye, a Vámpírok múzsáját és az Átkozott balszerencsét pedig akciósan, potom 3000 forintért vásároltam, amely könyvekről megint annyi szépet és jót hallottam, hogy az alapján vétek lett volna kihagyni ezt a kedvező lehetőséget. Csakúgy, mint Alice Hoffman könyvénél, amihez szintén szemtelenül alacsony áron jutottam hozzá. Aztán a hónap közepe táján, amikor épp egy papírboltban nézelődtem  A vágy virágai c. könyv szinte már-már rám ugrott a polcról.... hát ki tud ilyen rámenősségnek ellenállni.... 400 forintért(?), igen tudom, gyenge vagyok. Aztán kaptam ám ebben a hónapban is ajándékokat, amiknek úgy örültem, mint kisgyerek a cukorkának. Ben Elton regényét Ananiilának köszönhetem, a Háremet pedig Nikinek, ami nagy meglepi volt. Nagyon köszönöm lányok!

Remélem látszik a képen, hogy micsoda művészi hajlammal vagyok megáldva.... micsoda kompozíció.:) A rendszerezés viszont már nem az erősségem. 

8 megjegyzés:

  1. Szep minden a könyvek is , es a kompozíció is !! Gratulálok ! Zsuzsi

    VálaszTörlés
  2. Nekem még az a kis komód is tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a kép nagyon tuti, jó ránézni a sok könyvre és az orchidea is szépséges :)
    Örülök, hogy tudtam egy kis meglepetést szerezni, most már csak sok szabad órát kívánok az olvasáshoz! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok! A komód még azon első bútoraink egyike, amit a párommal közösen vásároltunk..... köszönjük IKE-nak.:P

    VálaszTörlés
  5. Ja igy tök jó ránézni, lehet nekem is igy kéne elrendezni az új beszerzéseket :) nem a földön egymásra rakva? :-0 csak sajna nincs ilyen jó kis komódunk...:/
    Amúgy te hány könyvet szoktál átlagban kiolvasni egy hónap alatt???

    VálaszTörlés
  6. Négy könyvet biztos.... meg pár gyerekkönyvet :P

    VálaszTörlés
  7. Köszi az infót! :) csak kivi voltam...és a gyerekkönyvek is jók ám! (csak ciki mikor nincs gyereked és pedofilnak érzed magad a könyvtárban mert a gyerekkönyvtári részen osongatsz, jó kis ifjúsági regényeket keresgélve. ):P

    VálaszTörlés
  8. Szerencsére nekem 2 is van, úgyhogy viszem is őket magammal álcának :)))))

    VálaszTörlés