2012. márc. 30.

Márciusi beszerzéseim

Nem tudtam nem észrevenni, hogy gomba mód szaporodnak az új rovatok különböző könyves blogokon, ezen kezdeményezés eredményeképpen, amit személy szerint nagyon jó ötletnek tartok, ezért csak halkan súgom, hogy ennek ellenére ez a rengeteg, szinte majd minden blogon megjelenő, azonosan ismétlődő új rovatok megjelenése, nekem már kicsit sok. De bízom benne, hogy idővel majd kiforrja magát a rendszer.
Minden esetre nálam marad minden a régi, illetve, hogy én is haladja a korral a már meglévő két állandó rovatomnak logót kreáltam, így az oldalsávból is közvetlen elérhetőek a hozzájuk tartozó bejegyzések.


Hát, akkor nézzük! Az Én és te könyvet, már a megjelenés előtt kinéztem magamnak, így amikor a Szandi Könyvmaratonos akciójába bekerült, rögtön le is csaptam rá. A Morfondír és a Kibeszélem az uram című könyvekkel is már elég rég szemezgetek,  így hát, amikor ezeket is megláttam akciósan, nem cicóztam, megvettem.
Ez utóbbi kettőt a kecskeméti antikváriumba rendeltem, gondoltam, majd beugrom értük, mivel úgyis épp a környéken dolgozunk a férjemmel. Nos, ez a beugrós nap, épp tegnapra esett, amikor olyan erős szél fújt, hogy kivételesen hálát adtam az égnek a 40-es lábam miatt, amivel stabilan talpon tudtam maradni. Mivel a munkámból kifolyólag egész nap terepen voltam, mondanom sem kell, hogy annyi homokot nyeltem, amivel akár már jól is lakhattam volna és a fülembe is annyi jutott, hogy ültetni is lehetett volna bele valamit, a bepirosodott szemeimről meg már ne is beszéljünk........de még így is koszosan, piszkosan és fáradtan, képes voltam becaplatni a könyvekért. Kár, hogy kitüntetést nem kaptam érte. Mielőtt az antikváriumban átvettem volna a két könyvet, a polcon megakadt a szemem A beugrón, és hát 1300 forintért úgy gondoltam, hogy nem hagyom ott.

Miután magamnál tudtam az új könyveket az utca túloldalán egy újabb könyvesboltot pillantottam meg, - ó ezek a kecskemétiek nem is tudják, hogy milyen szerencsések- ahol romantikus könyveket kínáltak 30 %-kal olcsóbban. Meglátva kicsit elbizonytalanodtam, hogy nekem most ide tényleg muszáj bemennem? Na nem azért, mert már vásároltam pár könyvet, hanem azért, mert a párom is velem volt és őt, nem olyan nemes ügyek vezérelték, mint engem és igen kellemetlenül érintett ez a "csak beugrunk érte" kötelezően választott szabad program. Na de a drága férjem egy szót sem szólt, csupán csak annyit, hogy "ne tartson sokáig" miután én szinte berobbanva a boltba, nem sokat teketóriázva, rögtön az eladónak szegeztem a kérdést: "hol vannak?!" Ő kedvesen megmutatta a polcot, amin azonnal észrevettem a Las Vegas patkányait, amire szintén már igen régóta fáj a fogam...... és hát ő is az enyém lett.

A Barlangi Medve népe és az Ojabun  könyveket 1000 forintért vettem, a FB-on láttam, hogy a kiadónak vannak egy napos akciói és ezeket ott csíptem el..
A Tizenhárom okom volt molyos csere, csakúgy, mint az Egy haláli szingli meséi, amit már olvastam, de a nagy tetszésre való tekintettel be kellett szereznem.
A következő hónapban Könyvfesztivál lesz és már most van pár olyan könyv, amiket feltétlen szeretnék, de ezekről majd az áprilisi beszerzéseimben írok bővebben.                                                                              
                                                                                                                                                     

6 megjegyzés:

  1. jössz is könyvfesztre? :) mert akkor összefuthatnánk. :)

    VálaszTörlés
  2. igen megyek, ha minden igaz, akkor szombaton, mert dedikáltatni akarok :)

    VálaszTörlés
  3. Szép kis csomag! :) De milyen jó érzés is ilyen akciókra lelni :)

    VálaszTörlés
  4. Szegény kislányom alig bírta el a könyveket.:))) Két másodperc után már el is kezdet nyögni alattuk.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon eredményes hónapot tudhatsz magad mögött. Gratulálok a beszerzésekhez! Ügyes voltál! :)

    VálaszTörlés