2011. máj. 14.

Brenda Joyce: Halálos ölelés

Már nagyon régóta ácsingóztam ez után a könyv után, és végre most időm is és könyvem is volt hozzá, hogy elolvashassam, tudniillik e két dolgot nem egyszerű ám összeegyeztetni. Remélem, hogy sokaknak ismerős Breda Joyce halálos sorozata, mely kötetekről korábban már írtam. Sorrendben ezek a következők: Halálos szerelem, Halálos gyönyör, Halálos viszony és a Halálos vágy. Ami a legjobb az egészben, hogy a könyvek egymásra épülnek, ezért ajánlott őket sorban olvasni. Aki szereti, ha a főszereplők között izzik a levegő és időközben, az események sodrásában a választható fehér lovagok száma egyről kettőre növekszik, ráadásul ezen lovagok közül az egyik még nős is, azoknak szívből ajánlom ezt a sorozatot! A szívügyek mellett a gyilkossági bűnügyek és a rejtélyek kibogozása pedig már csak hab a tortán.  

Az előző részekről dióhéjban: Az idő 1902, helyszín New York. Főhősnőnk Francesca egy amatőr detektív, mellesleg igazi kékharisnya. Bármily hihetetlen, de nagy segítségére van a város rendőrfőkapitányának Ricknek, a különböző bűnügyek felderítésében. Ha Ricket jellemeznem kéne, akkor azt mondanám, hogy Franhoz hasonlóan ő is egy igazi reformer, mindig az igaz ügyért harcol, nagyon erkölcsös és jó szívű ember. Tökéletesen illenének is egymáshoz, ha nem lenne néhány olyan zavaró tényező, mint például Rick bátyja Calder, aki testvére ellentétje – de megjegyzem, hogy ez a külsejére nem vonatkozik, mert ugyanolyan szívdöglesztően néz ki, mint Rick -  és nem utolsósorban  szintén igényt tart Fran kezére. Valamint ott van még Rick felesége, aki több évnyi távollét után újra felbukkan és a változatosság kedvéért ő is igényt tart valakire, méghozzá a férjére Rickre. Rajtuk kívül még rengeteg szimpatikus mellékszereplő szerepel a sorozatban, például Fran bátyja Even, vagy Rick másik - csak halkan súgom, hogy szintén szívdöglesztő - testvére Rourke, vagy Even mennyasszonya Sarah és még sorolhatnám. Ebben a részben tovább folytatódik a rejtély, melyben hőseink arra keresik a választ, hogy vajon ki rongálhatta meg Sarah műtermét és ugyan miért.

Egy halott nőt találnak egy ismeretlen festőművésznő lakásában. Az áldozat Fran bátyjának, Evennek a volt szeretője. Valami oknál fogva a gyilkos, azokat a nőket részesíti előnyben, akik Evennel hozhatók kapcsolatban. Amikor az egyetlen szemtanút holtan találják, a rendőrség számára világossá válik, hogy nem lesz könnyű dolguk. Sajnos mivel minden bizonyíték Fran bátyja ellen szól, így kézenfekvő, hogy a gyilkosság első számú gyanúsítotja csakis ő lehet. 

Na kérem, az alap sztori tehát izgalmas és a szerelmi háromszög is fejlődésnek indul. Végre. Most már kezd kibontakozni, hogy ki hova húz és a bűnügyi szál is határozottabban jobb volt, mint az előző részekben. Szinte már túl furfangosnak is éreztem! :) Ebben a részben már határozottan felüti fejét a sex, ami azért már várható volt, és a szerelmi jelenetek is sokkal szenvedélyesebbek és erotikusabbak voltak a megszokottnál. Egyértelmű, hogy Rick maga előtt is titkolja felesége iránt érzett gyengéd érzelmeit, (aminek bevallom én nem nagyon örültem), Calder is kezd egyre őszintébb és becsületesebb lenni... Lehet, hogy felcserélődnek a szerepek? Sajnos Rick önuralma megdönteni látszik felesége által, míg Calder határozottan tartja magát azon elhatározásához, miszerint Franhoz egy újjal sem ér mindaddig, míg feleségül nem veszi. Mondja mindezt úgy, hogy amikor egymás társaságában vannak, szinte parázsli körülöttük a levegő. Ám e hősies önmegtartóztatása csak smafu, ugyanis Calder mindezt nem bírja soikáig és másnál csillapítja felajzott szexuális vágyát, ami azért kicsit birizgálta a csőrömet. Frant pedig mindeközben már eszi a fene és szinte térden állva könyörög a férfinek, hogy végre kapja már a karjaiba. Pfffff...

Hogy őszinte legyek ebben a részben sem csalódtam, üdítőnek találtam, hogy a történetben a romantikus részek a rejtélyes nyomozással keveredtek. A könyv összes szereplőjét imádtam, és úgy érzem, hogy még mindig nincsenek leosztva a lapok, így nem lehet tudni, hogy ki kivel kerül majd közelebbi kapcsolatba, úgyhogy nagyon könnyen okozhat még meglepetéseket számunkra az írónő.

Értékelés:




Kiadó: General Press
Eredeti cím: Deadly Caress
Fordította: Pálfalvi Ilona
Oldalszám: 370 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése