2011. jan. 20.

Brenda Joyce: Halálos gyönyör

Az első rész után egy percet sem  tudtam várni, rögtön belevetettem magam a második kötetbe, amit egy nap alatts sikeresen ki is végeztem. Letehetetlen volt!

Francesca most egy gyilkossági ügyben nyomoz. A híres építész Sanford White estéjén egy ismeretlen nő Francesca segítségét kéri. Amikor Francesca eleget tesz a titokzatos idegen kérsének és éjnek idején felkeresi a megadott címt, a högy helyett egy hullát talál. Természetesen a helyszínen a rendőrség is rögtön megjelenik, élén a titokzatos és szívdögllesztő Bragg rendőrbiztossal. A nyomok Calder Harthoz vezetnek, aki Bragg féltestvére és riválisa. Calder tipikusan az a férfi, aki már a jelenlétével is képes felkavarni az állóvizet, tudjátok, az a bizonyos playboy fajta. Azonban Bragg és Hart hiába testvérek nem igazán hasonlítanak egymásra, hacsak abban nem, hogy mindketten ellenállhatatlanok a hölgyek szemében. (Megsúgom én is így éreztem velük kapcsolatban.)

Francesca és Rick útjai ismét találkoznak és ismét együtt göngyölítik fel a bűncselekményt, bár ezúttal sokkal veszélyesebb ügyről van szó. A kettejük közötti szenvedély még mindig nem teljesedik ki, Francesca már engedne érzéseinek, de Rick ellenáll. A végén a sok ki nem mondott szó és az állandó fátyolos tekintet, mind Francesca és mind Bragg részéről nekem már túl szirupos volt.

Igazából nem sokat kell gondolkodni a bűnügyön, mert az írónő mindent a szánkba ad és elég feltűnő, hogy a bűnügy megoldásában számomra túl sok a véletlen. Francescaból, mint az előző részben is megállapítottam, hiányzik a természetes életösztön, mivel totál meggondolatlanul veti bele magát minden veszélyes helyzetbe.
Egyébként az írónő nagyon jól megteremti a New York-i környezetet, melynek köszönhetően én is ott érzhettem magam hol a felső tízezer színpompás báljain, hol pedig a siralmas szegény negyedekben, bordélyházakban.

Ismét egy nagyon szórakoztató és izgalmas könyvet olvashattam az írónőtől, és erre  a részre sem tudok kevesebbet adni mint 5 pont.

Értékelés: 


Eredeti cím: Deadly Pleasure
Kiadó: General Press
Terjedelem: 352 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése