2015. máj. 31.

Májusi szerzemények

A május havi könyvbeszerzésem hozta a papírformát abból a szempontból, hogy öt könyvnél ismét nem adtam alább, a statisztika szerint ez a minimum, amit egy hónapban zsákmányolni szoktam. Persze vannak időszakok, amikor ennél jóval több akad horogra, de ennél kevesebb az idei évben, ahogy elnéztem még nem volt. Ami újdonság számomra és gondolom a számotokra is, hogy a hozzám kevésbé közelálló műfajok felé is elkezdtem bátran nyitni, melynek eredménye meglepően pozitív, képzeljétek egyáltalán nem fájt.

Ebben a hónapban a beszerzéseim így alakultak:

- Josh Malerman: Madarak a dobozban - előrendelés volt a Líránál, amit már el is olvastam, műfajügyileg kevésbé... mit kevésbé, egyáltalán nem áll közel hozzám, de mint előbb írtam pozitív élmény volt, még akkor is, ha halálra paráztam esténként tőle magam.

- Iselin C. Hermann: Dominó - előrendelés. A könyvfesztivál óta gerjedtem erre a könyvre, ott voltam a könyv bemutatóján, ami nagyon tetszett és az írónő is irtó szimpatikus volt a számomra, úgyhogy muszáj volt ezt a könyvét is beszereznem.

- Rolf Lappert: Pampa Blues - előrendelés. Erre is már régóta fentem a fogam, érzésem szerintem egy nagyon különleges hangulatú olvasmányban lesz majd részem, ha sorra kerül, bízom benne, hogy nem fog csalódást okozni.

- Rene Denfeld: Az elvarázsoltak - szintén előrendelés, és szintén komfortzónán kívüli, ami már a második ebben a hónapban. Bevallom, ettől már kicsit jobban félek, mint a madarastól, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

- Beatriz Williams: Perzselő nyár - ez egy csere volt, ami régóta csücsült már a kívánságlistámon. Elég zsákbamacskának tűnik, mert még sehol nem olvastam róla értékelést és a molyon sem túl népszerű, de a fülszövege alapján izgalmasnak tűnik és romantikusnak is, úgyhogy naná, hogy kíváncsi vagyok rá.
És bár nem minden gyerekkönyvről szoktam említést tenni ebben a posztban, A kis szellemmel most mégis kivételt teszek. Egy könyvesbolti látogatásunk alkalmával került a kosarunkba - az Egy Zizi naplójával egyetemben - és igaz, hogy még csak a könyv felénél járunk a gyerekekkel, de annyira édes és bájos történetről van szó, szép kerek és érthető mondatokkal, hogy már most tudjuk, hogy kedvenc lesz belőle. 

És, hogy milyen lesz a június? Szerintem ennél durvább biztos nem, hiába is közeleg a Könyvhét - és vele együtt a számos új megjelenés -, mivel meglepő mód most nem sok olyan újdonságot találtam, melyek után leküzdhetetlen vágyat éreznék, de persze bármi megtörténhet.

 A többiek beszámolója a májusi szerzeményeikről:
NikkincsTheodora, Pupilla, Nita

11 megjegyzés:

  1. Ígéretes lista, remek könyveket választottál. A kis szellem felkeltette az érdeklődésem, kb. hány éves gyerkőcöknek szól a könyv? Nálam 8 db könyvnél állt meg a lista, ebből 6 db volt a tényleges beszerzésem, hát mit ne mondjak a könyvhét már szerényebb lesz, szerintem.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam 8 és 10 évesek a gyerekek és nekik nagyon tetszik ez a mese, esténként szoktunk lefekvés előtt olvasni belőle 2-3 fejezetet, ami persze mindig kevés nekik, de hát ugye másnapra is kell hagyni a jóból. :) Egyébként most láttam, hogy nemcsak mesefilm, de film is készült már a könyv alapján, amit szerintem nálunk soha a büdös életben nem fognak bemutatni.... milyen kár.
      http://goo.gl/2sWYSy

      A 8 darab könyv az nem is olyan vészes, kíváncsi vagyok miket választottál.:)

      Törlés
    2. Az én fiam is 10 éves, meg fogom nézni, hogy Könyvhéten esetleg lehet-e majd kapni, ha nem akkor meg körülnézek a könyvesboltban. :)
      Mennyi-mennyi jó dologból maradunk ki, legyen az könyves, vagy filmes csak azért, mert itthon nincs aki megjelentesse, forgalmazza, kiadja.

      Törlés
  2. Az öt könyv az nagyon jó, el is olvasható akár egy hónapon belül :)
    Ezek közül az Elvarázsoltak és A madarak a dobozban érdekel, nagyon szépen mutat amúgy ez az öt könyv :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem érzem soknak az öt könyvet, a baj csak az (illetve ez nem is olyan nagy baj), hogy a jó idővel egyre több munka van a kertben, ami bizony nagyon sok időt elvesz- ami mind az olvasás rovására megy -, de igazából nem is nagyon bánom, mert a kertet is nagyon szeretem csinálni, az is tökéletesen kikapcsol. :)

      A madarak a dobozban szerintem tetszene neked, csak ne este olvasd. :)

      Törlés
  3. Nagyon örülök, hogy nyit új műfajok felé. Mint ahogy írtad is, egyrészt nem fáj, másrészt meg eddig tök jól sült el. Én meg ajánlok majd még neked olyat, ami nem fog csalódást okozni :)
    Szépen alakult a májusod ezzel az 5 könyvvel. A Pampa Bluesról még csak nem is hallottam :) Nekem Az elvarázsoltak nagyon bejött, de tény, hogy bár gyönyörűen írt az írónő, a tartalom már kevésbé az, mégis, örülök, hogy ott virít a Tolvajok tele mellett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most valahogy nem kívánom a szirupos romantikus regényeket, pedig régebben faltam őket - valószínű a korral változom, sőt biztos is -, úgyhogy most inkább az izgalmasabb könyvek felé, a krimik és thrillerek irányába kezdek orientálódni, de természetesen a romantikusoknak sem fordítok semmiképp sem hátat. :)

      Törlés
  4. Pacsi, nekem is 5 könyv csurrant-cseppent. :) Bár azt hiszem a júniusom durvább lesz, mert még két ehavi recit is akkor kapok meg például, amiket e-ben már elolvashattam, és mert bizony én szemezgettem több könyvvel is a könyvheti megjelenések közül - Pék Zoltán, Moskát Anita... Gyanítom lesz valami impulzusvásárlásom is... Te miket néztél ki könyvhéten?
    Nagyon jók a fotók, ínycsiklandóak a könyvek, ahogy együtt pózolnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, hát júniusra olyan könyveket néztem ki magamnak, amik már tulajdonképpen megjelentek, ilyen Patrick Leetől A futó és a Karen Joy Fowlertől a Majd' kibújunk a bőrünkből (amiket egyébként már meg is rendeltem). De olyanok is vannak a listán, amik csak a Könyvhétre várhatóak, ilyen a Tesla padlásának a 2. része, amire szintén nagyon fáj a fogam (olyannyira, hogy azt már elő is rendeltem) és a WOW kiadó új könyvei, amik megvásárlásával viszont inkább kicsit várok, hátha később csere útján hozzájuk tudok majd jutni. Szóval lesz azért júniusban is ereszd el a hajam.:D

      Törlés
  5. Nem kell félned Az elvarázsoltaktól, szerintem szeretni fogod, csodálatos könyv! :)
    És nagyon szépek így együtt a beszerzéseid. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A molyos értékelések alapján nagyon jónak tűni, a témája miatt viszont félek, hogy túl nyomasztó lesz a számomra, de majd meglátjuk.
      Ó ezek a drágaságok mindig olyan szépek, amikor hónap végén összerakom őket. :D

      Törlés