Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban

Azok közé az olvasók közé tartozom, akikre egy szép borítóval nagyon lehet hatni (tudom sekélyes dolog, de mit tegyek, ha egyszer borítómániás vagyok), így amikor a friss megjelenések között megláttam ezt a gyönyörű könyvet, rögtön a kívánságlistám tetejére került. Úgy gondoltam, hogy ebbe a csodás köntösbe bújtatott könnyednek látszó kis chick litben majd biztos kitűnő olvasmányra lelek a forró nyári napokra. És ha annyira könnyed limonádénak nem is volt mondható, mint ahogyan azt gondoltam, mindenképp nagyon kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott.

A történet középpontjában három amerikai nő áll, akiknek az élete elérkezett arra a pontra, amit már nem tudtak kezelni, így a legegyszerűbb megoldást választották, elmenekültek előle. Annie férje három éve halt meg, és bár már előtte is kissé antiszociális volt, a tragédia után már végképp csak a gyermekeinek, a főzésnek és az otthonának élt. Imádta a lakását, de miután anyagilag már nem tudta a családját fenntartani, kénytelen volt kiadni a szobáit, hogy bevételhez jusson. Miután Lola és Althea jelentkezett a hirdetésére, Annie megnyitotta előttük az otthonát és segédkezet nyújtott nekik. Ők azonban nem voltak teljesen őszinték vele.
Lola egy gyönyörű nő volt, aki a bántalmazó férje elöl menekül két kezelhetetlen gyermekével együtt Párizsba, Althea pedig komoly étkezési rendellenességben szenved, míg Annie… Nos ő rejti magában a legnagyobb titkot mindhármójuk közül. Annie "albérletes" tervét Lucas – aki a férjének a legjobb barátja volt és annak halála után az ő barátjává is vált – az elejétől fogva ellenezte, de mivel szerelmes volt a nőbe, így nem tudott mit tenni, mint hogy mindenben támogatta őt.

"Figyelte, ahogy Lucas eszik, és el kellett rejtenie a mosolyát. Lucas-n kissé kiütköztek a beltenyészet jelei, de jó értelemben. Nem volt csúnya, egyáltalán nem. Határozottan volt stílusa. Magas, slank és végletekig modoros férfi volt. Papírforma szerint igazi főnyeremény volt, csakhogy volt benne valami, amiről az ember vagy nőcsábásznak, vagy rejtőzködő melegnek gondolná – ebből a típusból meglehetősen sok szaladgál Párizsban."

Szeretem a Párizsban játszódó történeteket. Annyira jellegzetes, annyira varázslatos a hangulatuk, annyira... franciás. És hogy ez mit is takar pontosan? Az oly sokat emlegetett párizsi romantikus környezetet, a francia zöldség és halpiacot, a különleges ételeket, az evés és a főzés művészi szintre való emelését, tulajdonképpen az egész francia kultúrát, a francia emberek szokásait és habitusát, amiket az író rendkívül jól érzékeltetett a két amerikai nő, Lola és Annie szemén és tapasztalatain keresztül. Althea szemszögéből sajnos nem sokat láthattunk a városból, mivel mindig csak a szobájában kuksolt, de amikor a szívdöglesztő francia festő Jared - aki egyben Lucas pártfogoltja volt - vette ki Annie harmadik szobáját, ez is megváltozott.

Az eredeti borító is káprázatosan szép!

Az emberek (többek között én is) gyakran fantáziálnak(ok) arról, hogy egy új helyen, egy új városban vagy országban, milyen jó lenne mindet újra kezdeni. Biztos minden probléma megoldódna, vagy legalábbis egy ideig sikerülne a hátunk mögött hagyni őket. Persze lennének helyette újak, de azokat az akadályokat az ember könnyebben venné, mert van célja, amiből erőt meríthet ahhoz, hogy megváltoztassa az életét. Ez a változás utáni vágy hajtotta Lolát és Altheát is, amikor jelentkeztek az Annie által feladott hirdetésre. Mindketten új életet akartak kezdeni.

A három nő nemcsak jellemük, de külsejük alapján sem különbözhettek volna jobban egymástól. Nem tudom megmondani, hogy melyikük volt a kedvencem, mert mindegyikükben találtam olyan jellemvonást, amit szerettem, és olyat is, ami miatt nem hiszem, hogy jó barátnők tudunk volna lenni. Annie határozott volt, parancsolgató, gyakran voltak érzelemkitörései, némileg kaotikus és kapkodó vot. Ellenben imádta a gyermekeit, és imádott főzni. A legkedvesebb helye a házban a konyha volt. Számára a főzés gyógyító hatással bírt amellett, hogy egy örömteli és tartalmas tevékenység is volt egyben. Ennek apropóján rengeteg szó esett a könyvben a francia ételekről és az evés öröméről, amiket én mindig nagy-nagy élvezettel olvastam. (És ennek hatására már ki tudja, hogy hanyadszorra fogadtam meg magamban, hogy az eddiginél jóval több hal kerül majd az asztalunkra.)

Lola Annie ellentéte volt, vékony és gyönyörű, csendes és konfliktuskerülő, egyáltalán nem volt ura az életének. Egy olyan nő volt, aki túl sokszor tett rossz lóra. És ott volt még Althea, aki egy rendkívül depressziós és antiszociális fiatal lány volt. Szerette volna, ha a szülei jobban odafigyelnek rá, de ők csak magukkal foglalkoztak, észre sem vették, hogy van egy lányuk. Althea láthatatlan volt a számukra és ennek következtében maga is jelentéktelennek érezte magát.
Az együtt töltött hat hónap alatt, az érzelmi gátak átszakadtak és ezzel együtt a három nőnek nemcsak az élete változott meg, de ők maguk is átalakultak kicsit. Egymáshoz való viszonyuk ugyanolyan volt, mint a valós életben. Volt, hogy harcban álltak egymással, volt, hogy kéretlen tanácsokkal látták el egymást, és volt, hogy háborítatlanul teltek a napjaik, de a lényeg; hogy szerették egymást, féltették és törődtek egymással.

A könyv hangulata - tudjátok az a bizonyos párizsi érzés -  teljesen magával ragadt,  a szereplők sorsáért pedig végig aggódtam, főleg a könyv vége fele, ami majdnem olyan volt, mint egy színdarab utolsó felvonása, amikor a bonyodalom a tetőfokára hág, hogy aztán azon túljutva mindenki megkapja a méltó jutalmát.
Szerettem ezt a könyvet olvasni, mert az írónő úgy írta meg, hogy ne legyen több, mint ami. Egy kicsit romantikus, egy kicsit humoros, egy kicsit bohókás és egy kicsit szerelmes, de mégis valós és hihető problémákat felkaroló és egy kicsit boncolgató, nőknek szóló igazi szórakoztató nyári olvasmány.

Kiadó: Tercium

Eredeti cím: Hidden is Paris

Fordította: Balázs Laura

Oldalszám: 384