2014. júl. 11.

Rachel Vincent: Lélekőrzők (Sikoltók sorozat 3.)

Érdekes a viszonyom ezzel a sorozattal; nem mondhatnám, hogy maradéktalanul levesz a lábamról - mivel eddig egy csomó kivetnivalóval és következetlenséggel találkoztam már benne, és igazából izgalomban sem mindig bővelkedik -, de mégis, ahogy megjelenik egy újabb része, egyszerűen nem tudok neki ellenállni, azonnal meg kell vennem és minél hamarabb el kell olvasnom. Most is ez történt, de nem bántam meg, mert miután elolvastam örömmel nyugtáztam, hogy ez volt az eddigi legjobb és legsötétebb könyve a sorozatnak.

Aki olvasta az előző két részt az biztos egyetért velem abban, hogy a történet alapkoncepciója nagyon egyedi; Kaylee és Nash két középiskolás fiatal, akik tökéletes párost alkotnak, és nem csak azért mert szerelmesek egymásba, hanem mert különleges képességüknek köszönhetően kiegészítik egymást. Ők ketten bansheedok, azaz ludvércek, melyből kifolyólag igen sűrűn kerülnek összetűzésbe az Alvilággal.

Míg az előző részben néhány fiatal a hírnévért és pénzért cserébe adta el a lelkét, addig itt a Démonleheletért folyt a harc, ami egy alvilági kábítószer, amely használatába akár bele is lehet halni. Ennek a rendkívül addiktív vegyületnek valahogy sikerült átjutnia az emberek világába és természetesen Kaylee-ra és Nash-re várt az a feladat, hogy felszámolják a forrást és megvédjék tőle a barátaikat, akik közül az egyik már függővé is vált.

Kaylee mint mindig, most is hozta a szokásos formáját, önfeláldozó volt és bátor, senkinek nem akart ártani, sőt még azoknak is a segítségére sietett, akik mindezt meg sem érdemelték, amit én még mindig túl szépnek és jónak találok ahhoz, hogy igaz legyen, de lassan már kezdem megszokni Kaylee nagylelkűségét.
Az eddigi részeknél inkább a könyv hangulata fogott meg, mintsem maga a cselekmény, most azonban mindez másképp alakult. Ebben a könyvben az előző rész történései jelentős szerepet játszottak és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett, amilyen irányban elvitte a cselekményt az írónő, ugyanis most a Kaylee és Nash közötti kötelék lett próbára téve, melyben bizony, nem teljesítettek valami túl jól a fiatalok. De ez egyáltalán nem rovom fel hibának, sőt! Szerintem épp ez volt a történet legnagyobb pozitívuma. Néha jó jön egy kis szünet a romantikában, amely határozottan frissítően tud hatni, és itt az írónő úgy írta meg a két fiatal közötti konfliktust, hogy figyelembe vette a tetteik következményét, ugyanúgy, mint ahogy az a való életben is történne.

Ha eddig azt hittem, hogy Kaylee és Tod között lehet valami, akkor most elszállt az összes reményem, ugyanis egyáltalán nem éreztem, hogy több lenne közöttük pusztán barátságnál, amit hogy őszinte legyek nem is nagyon bántam. De miért is bánnám, amikor Nash és Kaylee jó párost alkotnak, illenek egymáshoz és eddig a részig nagyon jól működtek együtt. Nash amióta megismerte Kaylee-t soha nem hagyta magára és tényleg mindentől megvédte a lányt, de most az ő gyengeségének lehettünk szemtanúi, ami tulajdonképpen nagyon is hihetővé tette a történetet - már amennyire hihető lehet egy alvilági lényektől hemzsegő világ. És bár Nash cselekedete Kaylee szemében megbocsáthatatlan bűnnek számított én mégsem hibáztattam őt érte bárki bármit mondjon, mivel a srác önhibáján kívül került ebbe a slamasztikába.

A történet kapcsán ismét kirándulást tehettünk az Alvilágba, ahol a rosszfiúk igazán gonoszak és veszélyesek voltak, és mindent megtettek azért, hogy a céljukat elérjék. Kaylee pedig ismét megmutatta az erejét és rátermettségét a túlvilági szörnyekkel szemben és szerencsére nemcsak ott, hanem az őt ért érzelmi zűrzavarban is tökéletesen megállta a helyét.

Azt nem mondom, hogy a könyv hibátlan volt, mert találkoztam benne nagyon idegesítő és bugyuta részekkel, de az összbenyomásom róla mégis pozitív. Nagyra értékeltem, hogy az írónő most egy olyan témával állt elő mint a kábítószer terjedése és fogyasztása és a vele való visszaélés, ami mindig aktuális a fiatalok körében. De a legnagyobb pozitívuma a történetnek mégis a mondandója volt, ami biztos vagyok benne, hogy még azokhoz az olvasókhoz is el fog jutni, akik nem szoktak az ilyen dolgokra odafigyelni.



Kiadó: Jaffa
Eredeti cím: My Soul To Keep
Sorozat: Soul Screamers Series 
Fordította: Farkas Veronika
Oldalszám: 326



Érdekesség:

Az írónő a sorozatot 7 kötetesre tervezte, melyben a hét főbűn került feldolgozásra. Az első könyvben a kevélység, a másodikban a fösvénység, a harmadikban pedig a falánkság bűnére utalt, és bár én mindebből eddig semmit nem érzékeltem, a továbbiakban majd ilyen szemmel is fogom olvasni a történeteket. És, hogy milyen bűnökre számíthatunk még? A bujaságra, az irigységre, a torkosságra, a haragra, és a jóra való restségre. Mit is mondhatnék... izgatottan várom őket. 


Sorozat részei:
1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)
2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)
3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)
4. My Soul to Steal (2011)
5. If I Die (2011)
6. Before I Wake (2012)
7. With All My Soul (2013)



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése