A történet egy frissen szabadult fegyencről, Árnyékról szól, aki felesége váratlan halála után valamilyen megmagyarázhatatlan belső késztetés hatására egy titokzatos idegentől állást fogad el. Ezzel az ismeretlen munkával Árnyék egy istenek között zajló háborúba csöppen bele, amivel kezdetét veszi számára a nagy kaland. A csata Amerikában zajlik. Az egyik oldalon a régi, a mítoszokból és a legendákból ismert pogány hagyományos istenek állnak, míg a másik oldalon az új, a mai fogyasztótársadalom által alkotott és imádott, „modern” istenek. Hogy a háború kirobbanásának mi volt az oka? A válasz nagyon egyszerű; azokat az isteneket, akikben az amerikaiak a történelmük során hittek, akiknek rendszeresen áldoztak és hódoltak, fokozatosan a feledés homályába vesztek és helyettük egy sor, olyan új isten kezdi átvenni a hatalmat, akik a technológia fejlődéséből; az internetből és a médiából merítik hatalmukat.
No, de a történet nemcsak ezekről az istenekről szól - bár igen nagy terjedelemben ír róluk az író -, hanem Árnyék utazásáról, egy kisvárosról - ahol az első perctől érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendben -, Árnyék feleségéről, valamint különböző amerikai(!) - mert erről esélyünk sincs megfeledkezni - útszéli látványosságokról és azoknak álcázott szent helyekről. Vagy ha éppen nem ezekről volt szó a könyvben, akkor önálló történeteket olvashattunk azokról az Amerikába érkező bevándorlókról, akik a saját a fejükben hozták el magukkal isteneiket, feltétlen hitükkel és áhítatukkal. Ha a fent említetteket összegyúrjuk, akkor bizony egy nagyon hosszú és csapongó könyvet kapunk, néhol izgalmas és kétségkívül nagyon fantáziadús, de többségében nagyon is unalmas és érdektelen részekkel.
A könyv feléig végig úgy gondoltam, hogy ez egy jó könyv, mert annak kell lennie! (lásd: Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas sikerkönyv, már ezek felsorolása is hosszadalmas) Hiába hallottam és olvastam sok helyen, hogy ez az író legjobb műve, nekem a Sosehol mégis sokkal jobban tetszett. De a csordaszellemnek hála, továbbra is hittem a könyvben, és vártam. Vártam, hogy majd talán jobb lesz. De nem lett jobb, sőt, a vége már komoly kihívást jelentett a számomra.
Tetszett, hogy az író a természet szabályait felrúgva felkeltette a holtakat, Árnyék álmait valóra váltotta, és ahogy a szellemekről és a köztünk élő emberi alakot öltő különböző istenségekről írt. Az is tetszett, hogy a hőst állandó kihívás elé állította, és hogy valóságos helyszínekről hirtelen térben és időben elemelt, mely után elképesztően misztikus és szürreális helyszíneken találhattuk magunkat.
Ellenben a főszereplő számomra hihetetlen unalmas volt, nem ragadt magával a vágy, hogy drukkoljak neki, vagy hogy egyáltalán izguljak érte. Ezt a reakciót valószínű, hogy Árnyék passzivitása váltotta ki belőlem. Nem találkoztam még ilyen főszereplővel, akinek ennyire mindegy lett volna minden és a sorsába is ennyire beletörődő lett volna. Árnyéknak nem voltak ambíciói vagy bármi féle motivációi, ami a történet szempontjából előnyös volt, mivel sok vizet nem zavart szerencsétlen, de sajnos pont emiatt vált érdektelen karakterré számomra. Az egész szereplő gárdából Árnyék felesége volt a legszimpatikusabb. Szerintem a benne rejlő lehetőségeket kiaknázatlanul hagyta az író.
Szeretem Gaiman stílusát és fantáziáját, épp ezért nem vagyok biztos abban, hogyha a rövidebb verziót olvastam volna, akkor is ilyen rossz szájízzel csuktam volna be a könyvet. Nem tudom, hogy ott mely fejezetek, hogy s mint lettek megrövidítve….. őszintén kíváncsi lennék rá...... bár az is igaz, hogy ennek nem mostanában szándékozom utána járni. Mindenesetre a könyv nem szegte kedvem, továbbra is kíváncsi vagyok a szerző további műveire, amik közül a következő kiszemeltem az Elveszett próféciák.
_.jpg) |
| Neil Gaiman |
3/5
Kiadó: Agave
Eredeti cím: American Gods
Fordította: Juhász Viktor
Oldalszám: 647
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése