Louise Walters: Levelek a bőröndből

Minden családnak megvannak a maga történetei, melyek mindegyike fontos valakinek. Az én néhai dédnagyapám például nagyon szeretett kártyázni, csodás cipőket készített és állítólag gyönyörű hangja volt. A dédikém - aki még ma is él - rengeteget szokott mesélni róla, és a gyermekkori háborús emlékeiről is, azokról a napokról, amikor az édesanyja a nővérével együtt felparancsolta őket a padlásra, vagy ki az udvar végén lévő góré mögé, ha jöttek este hozzájuk az orosz katonák „látogatóba”. És ezek csak apró morzsák, azokból a hihetetlen anekdotákból, amiket már kismilliószor hallottam egy-egy családi vacsora vagy ebéd alkalmával, és amiket a mai napig is még legalább ennyiszer képes lennék meghallgatni tőle. Mert ezek az emlékek már az enyémek is, hozzám nőttek az idő folyamán, a sajátomnak érzem őket, és fontosak nekem. Ezért is sejtem, sőt tudom, hogy mit érezhetett Roberta, amikor a nagymamájának egy régi könyvekkel teli bőröndjében egy megsárgult levelet talált, melyet a néhai nagyapja írt a ma is élő nagyanyjának Dorotheának.

"1941, február 8.

…Bocsáss meg nekem, Dorothea, azért, hogy én nem tudok megbocsátani neked. Amit teszel ezzel a gyerekkel, ennek a gyermeknek az anyjával, az hiba. Hibázol, mint ahogy az is vétség, hogy el vagyok szakítva a hazámtól, és talán sosem térhetek vissza...
...Percekkel azután, hogy megismertelek, már a házasságra gondoltam. De ez nem lehetséges. Te egy tiszteletreméltó nő vagy, de ez a dolog, amit művelsz, a tisztelettől messze van"

E levél elsőre értelmezhetetlen volt Roberta számára, mivel eddig ő mindvégig úgy tudta, hogy a nagyszülei – ha csak egy rövid ideig is -, de boldog házasságban éltek, de ebből az írásból egyértelműen az olvasható ki, hogy egy ismeretlen nő és annak gyermeke miatt nem vehette feleségül a nagyapja a nagyanyját. Ráadásul a levél 1941-es keltezésű és az ő tudomása szerint a nagyapja Londont védve halt meg 1940 novemberében. Rengeteg kérdés kavarog Roberta fejében, melyeket olyan szívesen megkérdezne a nagymamájától, de fél megtenni, mert van hogy még őt sem ismeri fel, amikor látogatóba megy hozzá az öregek otthonába, így hogy is emlékezhetne pontosan a férje ezen levelére? És, míg Roberta abban reménykedik, hogy az apjától vagy a nagymamájától megtudja családja régi titkát, addig az olvasó szeme előtt megelevenedik Dorothea valódi története.

A regény két idősíkon játszódik, melyben Dorotheáé volt a múlt, Robertáé pedig a jelen. A két nő közül Dorotheát éreztem közelebb a szívemhez, akit - azok után a hihetetlen fizikai és lelki megpróbáltatások után, amiken a háború során keresztül kellett mennie - bámulatos erővel rendelkező erős nőnek tartottam. Lehet, azért mert már anya vagyok, vagy mert én is mindent megtettem volna annak idején hogy gyermekem legyen, tökéletesen bele tudtam élni magam Dorothea helyzetébe, és át tudtam érezni a gyermekáldás utáni vágyát. Sőt úgy gondolom, hogy én is ugyanazt tettem volna az ő helyében, mint amit ő is cselekedett.

Robertáért bevallom már egyáltalán nem rajongtam, ennek köszönhetően a róla szóló fejezeteket is kevesebb lelkesedéssel olvastam. Ellenben az ő részeinek az eleje sorozatosan elvarázsolt, mivel azok mindig olyan régi és megsárgult levelek, levelezőlapok és fényképek leírásaival kezdődtek, amik különböző emberek és családok szomorú vagy épp nagyon vidám életdarabkáit rejtették magukban. Roberta ugyanis egy antikváriumban dolgozott és az értékesítésre behozott könyvek leporolása közben mindig ilyen csodás kincsekre talált, amik kidobására nem tudta rávenni magát, hiszen úgy gondolta, hogy ezek az apró leletek egykor biztos sokat jelentettek valakinek, ezért is kezelte őket féltő gonddal és őrizte meg mindegyiket. 

Összességében kellemes csalódás volt számomra a könyv, amolyan édesen szomorú, igazi léleksimogató történetnek éreztem. Szerettem a romantikáját, ami minden erőltetettség nélkül varázsolt el és Dorothea esetében bizony össze is törte a szívem. Szerettem a történet lassú tempóját és a kicsit mélabús atmoszféráját, és őszintén sajnáltam, hogy a végére érve el kellett engednem a szereplőket, akik történetében még olyan szívesen maradtam volna pár napot.

Külföldi borítók (katt a képre a nagyításért)

Igazából haragszom kicsit magamra, hogy ilyen sokáig halogattam a könyv olvasását, de mentségemre legyen mondva, hogy amikor megláttam az újdonságok között rögtön lelkesedtem érte, de balga mód hagytam magam befolyásolni a megjelenés utáni néhány negatív kritika által, amik bizony jócskán visszavetettek a lelkesedésemből. Pedig óriási hiba lett volna részemről kihagyni Louise Walters első regényét, mert ritkán akad az ember lánya ilyen kellemes stílusú olvasmányra. Dorothea története annyira magával ragadt és olyan puhán ölelt körbe - miközben egy kicsit meg is ríkatott a végére -, hogy egy meleg takaróval és egy forró teával a kezemben bármikor újra tudnám olvasni.

Louise Walters

Ui.: Sajnos a hazai könyvborító nagyon nem nyerte el a tetszésemet, a külföldiek közül talán a 4. és a 6. az, amit el tudnék képzelni a történethez, de mivel az utolsóval már jelent meg nálunk könyv, így kizárásos alapon marad a napsütéses negyedik.

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Mrs Sinclair's Suitcase
Sorozat:-
Fordította: Farkas Eszter
Oldalszám: 336