2014. jún. 10.

Debora Geary: Modern boszorkány ~ Blogturné

Néha szeretek elveszni olyan könyvekben, amikben két fiatal lelki vívódásairól és kínlódásairól van szó, természetesen egy kis romantikával megfűszerezve. Néha szeretek elveszni olyan könyvekben, amik egy olyan alternatív világban játszódnak, ahol hegyén-hátán érik egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb csata- és akciójelenetek és a történet befejezése totál kiszámíthatatlan. És néha – na jó, legtöbb esetben – szükségem van olyan könyvekre, amikben a szereplőkkel együtt én is tíz centivel a föld felett járok és a történet végén a  lelki szemeim előtt mindig rózsaszín szívecskében látom a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” végszót.
És vannak olyan napjaim is, amikor az előbb felsoroltak közül egyikre sem vágyom igazán és akkor jön a képbe Debora Geary könyve, amely ezekre az esetekre tökéletes választásnak bizonyul.

A történet egy 28 éves csinos, chicagói ingatlanügynök körül forog, aki rejtett képessége révén, mindig megtalálja kliensei számára a megfelelő otthont. Lauren ezt a képességét csupán egyszerű megérzésnek tulajdonítja, sejtelme sincs róla, hogy ő egy boszorkány. Egyik éjszaka, miközben épp a virtuális bevásárló kosarába pakolná be a kedvenc fagylaltját, váratlanul egy chatszobában találja magát, ahol megismerkedik három nővel, akik azt állítják magukról, hogy ők bizony boszorkányok.
Nell (a három boszorkány egyike, és nem mellesleg több gyermekes családanya) az öccsével együtt készítette azt programot, amely egy varázslat segítségével érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és bevonzva őket a saját weboldalukra irányítja az olyan gyanútlan és csiszolatlan boszorkányokat, mint amilyen Lauren is volt. Nell „csapdája”, tulajdonképpen akarat ellenére térítette el Laurent, de még mielőtt bárki is ennek az etikai hátterét kezdené el boncolgatni - amelyen én is erősen  elgondolkodtam -, maradjunk csak annyiban, hogy a boszorkányok szándékaik meglehetősen tiszták voltak.

Lauren meglepően jól szórakozott a három nővel folytatott beszélgetés közben és nyugodtan fogadta azt a tényt, hogy azok boszorkánynak titulálták magukat, sőt mi több, meg voltak győződve arról, hogy ő maga is az. És mivel állításuk szerint a képzetlen boszorkány nem csak magára, de a környezetére nézve is veszélyes lehet, így  ígéretet tettek arra, hogy Nell öccse pár nap múlva felkeresi majd őt, hogy megvizsgálja a képességeit, és ha valóban boszorkány, akkor elkezdje a tanítását. Innentől kezdve indul a mi történetünk és követhetjük nyomon Lauren sorsát, ahogy felfedezi saját egyedi képességét és hatáskörét, ahogy kötődni kezd egy népes boszorkánycsaládhoz, és ahogy figyelemmel kíséri legjobb barátnője sorsfordító találkozását az Igazival és még annál is tovább.

A történet édes, az írás kiegyensúlyozott és szilárd, a karakterek pedig szimpatikusak voltak a számomra, ez a boszorkányos dolog meg annyira hihetőnek és természetesnek tűnt végig a könyvben, hogy komolyan el kellett gondolkodtam azon, hogy lehetséges lenne, hogy az írónő maga is egy boszorkány, különben hogy a fenébe lehetne ennyire otthon a mágia működésének és mikéntjeinek a dolgában. A történetben sok erős női karakterrel találkozhatunk, akik mindegyike jószívű, nagylelkű és barátságos volt, igazság szerint számomra már túl sokan is voltak.

Bizonyos szempontból a könyv olvasása felüdülést jelentett a számomra, hiszen egy olyan történetet olvashattam, ami tele volt a szeretet és a barátság érzésével, ugyanakkor egy idő után hiányolni kezdtem belőle az izgalmat, és hogy legalább egy olyan gazember (vagy szépfiú) kerüljön a képbe, akinek a színre lépésével rögtön felmegy a vérnyomásom, vagy gyorsabban kezd el verni a szívem. A cselekmény totálisan kiszámítható volt, ami semmi, ismétlem semmi meglepetést nem rejtegetett a számomra úgyhogy, aki igazi, köröm- rágós izgalomra vágyik az nehogy a kezébe vegye ezt a könyvet, mert nagy pofára esés csalódásban lesz része, mivel az első oldaltól az utolsóig viszonylag mindenki boldog, és senkivel semmi rossz nem történik. Viszont, ha egy kiszámítható és meglehetősen nyugis szórakozásra vágysz, olyanra, amelyben a hangsúly az emberi kapcsolatokon és a családi összetartás fontosságán van, akkor egy percig sem habozz, tuti, hogy ez a te könyved lesz.

Be kell valljam, a regény elején én is kissé csalódott voltam, pörgősebb, izgalmasabb történetre számítottam, úgyhogy túlzás lenne azt állítanom, hogy már az első oldaltól kezdve megfogott magának az írónő, de a végére mi tagadás, mégis megszerettem a könyvet, mert hogy is ne lehetne szeretni egy olyan történetet, amiből ilyen erősen árad a harmónia, a nyugalom és a boldogság érzése.

Hogy kiknek ajánlom? Azoknak, akik egy kis varázslattal, humorral és nagy adag szeretettel fűszerezett okos, szép és vicces történetre vágynak. Azoknak, akik nyitottak a mágia lágyabb és árnyaltabb oldalára és elfogadják az elemek hatalmát, a kristályok és a gyógynövények erejét. És természetesen azoknak, akik rajongnak a családi történetekért.  
Debora Geary

A sorozat részei:

0.5  To Have and to Code
1.    Modern boszorkány
2.    A Hidden Witch
3.    A Reckless Witch
3.5  A Witch Central Wedding
4.    A Nomadic Witch
5.    A Different Witch
6.    A Celtic Witch
6.5  Swordfights and Lullabies
7.    A Lost Witch

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: A Modern Witch
Sorozat: A Modern Witch
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 376
Előrendelési akció

Blogturné extra - Borítómustra

A könyv a megjelenése óta már számos országban kiadásra került különböző borítókkal, melyek mindegyikében van valami szép, ami megragadja az olvasó figyelmét (kivéve az utolsót), de véleményem szerint a Maxim Kiadó által megálmodott borítónak most messze sikerült túlszárnyalnia mindegyiket.

  

Nyereményjáték

A boszorkányokról legendák keringenek. Regények és filmek mesélik el történeteitek újra és újra.
Hogy léteznek-e? Egy biztosan. Az üst felett görnyedve éppen varázsigéket mormol, miközben egy fiolányi szerencsét löttyent főzetébe, hogy így segítsen Benneteket a nyereményhez. Kíváncsiak vagytok a nevére? Sajnos nem árulhatja el, hisz a név hatalom. Erre hamarosan Ti magatok is rájöttök.
Minden blogon találtok egy varázslókártyát, melyek mindegyike egy-egy híres boszorkányt, boszorkánymestert, varázslót vagy mágust rejt. A rajtuk szereplő információmorzsák alapján kell kitalálnotok, hogy hogyan hívják az illetőt. Minden megfejtett névvel növelhetitek esélyeteket a fődíj megszerzésére.
A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott, 3 db Modern boszorkány könyv egyike.
(Postázás csak Magyarország területén belül!)
kártya3.png

a Rafflecopter giveaway

 A blogturné állomásai

2014. május 30-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!



     05/30 Dreamworld - Boszorkányképességek
     05/31 Deszy könyvajánlója - Jóga
     06/02 Kristina blogja - Kristályok 
     05/03 Angelika blogja - Ki kicsoda a regényben?  
     06/04 Könyvszeretet 
     06/06 Nem harap a... - Folytatások 
     06/08 Zakkant olvas - Boszorkányos könyvek, filmek 
     06/10 Szilvamag olvas - Borítók 
     06/12 Roni olvas - Idézetek 
     06/14 Insane Life - Karakterbemutató: Lauren



2 megjegyzés:

  1. Én nagyon megszerettem ezt a könyvet. Könnyed, humoros így bármikor fogyasztható :) Engem eleinte a sok szereplő zavart, kellett egy kis idő mire eligazodtam ki kicsoda.
    Az biztos hogy én jó szívvel tettem le az utolsó oldal után a könyvet, a végén igazán jót is nevettem :) Valamikor biztos újra olvasom majd, és persze várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mivel igen kiterjedt rokonsággal és baráti körrel rendelkezik a Sullivan család, így rengeteg könyv szól még róluk, ha jól tudom (de lehet, hogy tévedek) 7, plusz 3 kiegészítő kötet. :) Szóval ha a kiadó folytatja a sorozatot, akkor lesz mit olvasni. :)

      Törlés