2012. ápr. 22.

Élménybeszámoló

Hát, ez is megvolt. És hogy milyen volt? Esetleg pontozzam?

Nekem ez volt az első Könyvfesztiválom, úgyhogy sok tapasztalatom nincs a könyvfesztiválozás terén, de igazából maga az elrendezés, a dedikálások, a műsor és a helyszín nagyon tetszett. Meglepően sok moly volt kint a rendezvényen, de a valóságban, az egymás közti kommunikáció nem úgy működött, ahogy azt reméltem, vagy ahogy az az interneten zajlik, mert ott ugye az ember sokkal személytelenebb és könnyebben is elegyedik szóba a másikkal, mint jelen esetben itt. Bevallom kíváncsi voltam, hogy néhány általam kedvelt moly avatárja valójában kit is takart, de amikor odakerült a sor, hogy szinte már csak egy karnyújtásnyira álltam tőlük, - és ezt értsétek a szó szoros értelmében - akkor már rögtön nem tudtam, hogy mit is mondhatnék nekik.
Persze voltak, akikkel jól összemelegedtem és közösen nézelődtünk a könyves standok között, közösen vásároltunk és sokat nevettünk és gonoszkodtunk, de sajnos sok olyan moly is volt, akikkel nem tudtam beszélgetni, pedig szerettem volna.

Természetesen könyveket is vásároltam csecse-becse könyvjelzőkkel. És ha már a könyvjelzőknél tartunk, akkor ezúton is szeretném megköszönni Brena kedvességét és fáradozását, amellyel ezt a kedves ajándékot elkészítette nekem. Nagyon meglepett vele, és mondanom sem kell, hogy hihetetlenül örültem neki.



Végezetül pedig valóban próbáltam, de mégsem tudom szó nélkül hagyni a Könyvmolyképzőt, akik az üzletpolitikájukkal nem igazán lopták be magukat a szívembe….. sőt! Ezen kívül nevetségesnek tartom, hogy egy KÖNYVFESZTIVÁLON csak 20 %-os árengedményt adjanak a kiadók!!! Milyen dolog már ez?
Na de, nem akarom ám én itt végig sápítozni a bejegyzést, mert végül is jól éreztem magam!

Lányok! Örülök, hogy megismerhettelek benneteket és bízom benne, hogy összefutunk még valamikor!

@roni_olvas, @brena, @Sivatagirózsa, @gretty

és a csajok velem is



9 megjegyzés:

  1. én meg akartam venni a Felszáll a köd-öt erre közölték velem, hogy abból nem hoztak ki...persze mert az újakat nyomatták...

    VálaszTörlés
  2. Remélem azért velünk jól érezted magad. :) Ilyen könyvjelzőket én is beszereztem. :D

    VálaszTörlés
  3. De jók a képek! :)
    A Lélektelent én is beszereztem + a könyvjelzőkből is kaptam. :D

    VálaszTörlés
  4. Jaj de jó arcokat társítani a moly-os becenevekhez :-))

    VálaszTörlés
  5. A gonoszkodás résznél rám gondoltál, igaz? ;) :)

    VálaszTörlés
  6. Anaria: a Geopennél sem volt kint az összes könyv. Nem tudtam átvenni a Mamma Luciat.:( De megígértek, hogy majd elküldik.

    Pőfivonat: Persze,hogy jól éreztem magam:)))) Nagyon örültem, hogy találkozhattam veletek!!! Remélem, hogy több alkalmunk is lesz majd még beszélgetni.:)

    Nikkincs: Hát igen. A képek. Sokat hezitáltam, hogy feltegyem-é avagy sem.:)))

    MFKata: én is mindig élvezettel szoktam nézegetni a képeket más molyoknál:))

    Gretty: áááááááááááá :D De mintha én nehezebben tudtam volna túllépni a dolgon....:)

    VálaszTörlés
  7. Pedig szerintem ez jó esély lett volna arra, hogy pár régebbi kiadású kötetet is elpasszoljanak akciósan :)

    Mamma Lucia az ágyamon hever, épp azt olvasgatom, csak lassan haladok vele, mert közben indítottam filmesblogot és oda is körmölgetem kis lelkem rezdüléseit :D

    VálaszTörlés
  8. Szilvamag: mindenképpen, csak győzzük összehozni. :D

    VálaszTörlés
  9. Én is örülök, hogy megismertelek- legközelebb be kell ülnünk valahova beszélgetni :-)
    Könyvmolyképzőra azóta nézek csúnyán, hogy egy teljesen újonnan vásárolt könyvem első olvasás alatt lapjaira esett szét!
    Az már csak hab a tortán, hogy a könyveinek megjelenését egyfolytában más időpontra tűzi ki, először január, majd május, utána szeptember és végül novemberben jelenik meg (körülbelül, persze ez csak egy példa volt...)
    És a 20%-ról annyit: én vidékről jöttem fel Pestre a kiállításra, mindössze egy könyvet vásároltam - abból a megfontolásból, hogy a netes könyváruházak többségében 25%-kal olcsóbban kapom meg a könyveket, ráadásul van átvevőhely és ingyenes házhozszállítás - és még cipelnem sem kell! Tehát a többi kiszemeltemet mind-mind itthonról rendeltem meg...Megéri így kiállítani????

    VálaszTörlés