Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.

A történet nagyon eredeti, akarom mondani, őrült egy agyszülemény a hozzá tartozó - és minden tekintetben illő - színes és változatos karakterekkel együtt.

Serene egyetemre járó 22 éves csinos, fiatal lány, aki azért, hogy finanszírozni tudja tanulmányait másodállást vállal. Ennek jellege, - valljuk be őszintén - nem éppen szokványos, mert ugye ilyenkor milyen munkára gondol egy jóhiszemű ember? Gondolhatná például azt, hogy Serene egy babysitter vagy egy gyorsétteremben felszolgáló…..de neeeeeem, Serene bérgyilkos, és méghozzá igen sikeres. Ügyfelei felhajtásában és a piszkos anyagiak elrendezésében bátyja van segítségére, aki bíróként tevékenykedik, és igen. Nem tévedés valóban bíró. Nos hát, ebbe az idillbe lép be az emberiség életének három főszereplője: Pandora a világmindenség Teremtője, Lucifer, nos őt szerintem nem kell bemutatnom hiszen mindenki ismeri, és Maara a Halál. Ők hárman nemcsak Serene életébe tolakodnak be, hanem gyökeresen megváltoztatják a bátyja és egy igen szimpatikus fiatal pap életét is. És hogy mindezt miért?  Egy fogadás miatt, ami Pandora és Lucifer között köttetett. És, hogy mi a fogadás tárgya? Serene Nightingale lelke. És, hogy a lány lelkére az üdvösség vagy az örök kárhozat vár-e a történet végén? Túúúúl sok a kérdés……

A férfi az ágyhoz lépett, és mélyen meghajolt:

- Jó estét Miss Nightingale - köszöntötte önbizalomtól túlcsorduló hangon miután felemelkedett. – Lucifer vagyok a Pokol démonúra és a Kísértés Rt. vezérigazgatója. Azért jöttem, hogy megszerezzem a lelkét.

A történet zseniális, igaz elég újfajta megvilágításban ismerhetjük meg a Menny és a Pokol kapcsolatát, ami igen különleges és Ádám és Éva történetét, ami pedig felettébb érdekes, de valahogy mégsem botránkoztatott meg ez az egész. A cselekmény szálait az írónő úgy tekerte csavarta, hogy bizony, teljes figyelmet érdemelt a könyv az első betűtől az utolsóig. Olvasás közben nem volt bambulás meg lazulás, csak a tömény élvezet és szórakozás.

A történet szereplői olyanok voltak számomra, mint egy nagy zűrös család a hozzájuk tartozó nyűgös és nyavalygós gyerekekkel és természetesen a feketebárányokkal együtt. Gondolok itt Phaniel arkangyalra, aki betegesen gyűjtögeti az emberi szemgolyókat, a jószívű démonlányokra, akik Lucifer háremét alkotják, a kissé nehéz felfogású őrangyalokra, akik szeretik a csokoládét, a démonjával küzdő fiatal papra, a szerelmes Luciferre a féltékeny Pandórára és ki ne felejtsem a sorból a megkeseredett Halált. Az összes közül természetesen Lucifer volt a kedvencem az öntelt, arrogáns és magabiztos modorával. Annyira de annyira férfi volt, – eme szóhasználat pozitív és negatív értelmében egyaránt - hogy szerintem nem lesz egy olyan női olvasó sem, akinek a szívét az Ő karaktere ne érintené meg.

A könyv végéig nem tudtam eldönteni, hogy a Mennynek vagy a Pokolnak szurkoljak. Egy olyan befejezést vártam, ami mindenki számára kielégítő és a lehető legjobb, mivel mindkét ellenfél rendkívül szimpatikus volt számomra és ezzel nemcsak én voltam így, hanem Serene is.  Aztán persze hiába is gondoltam én bármire, meg sem közelítette mindazt, ami végül is az írónő hihetetlenül élénk fantáziájában megfogalmazódott.:)

Ami elvarázsolt a könyvben - persze a történeten kívül, - az az író stílusa és a regény nyelvezete, ami könnyed, humoros, választékos üde és friss…… 

A könyv még nem jelent meg, én is csak e-formátumban olvashattam, melyért ezer köszönet Viktóriának. Remélem, hogy minél hamarabb kézzel fogható formában is hozzá lehet majd jutni. 

Egy kis ízelítő a regényből