A könyv olvasása közben egyszerre sírtam és nevettem. Sírtam, mert a történetben egy 16 éves fiúnak kellett szinte fél év alatt felnőtté válnia, és nevettem, mert az élet szép, és ha ezt hajlandóak vagyunk észrevenni, akkor tartalmasabb életet élhetünk.
A történet Leoról egy okos, de kissé ironikus és cinikus középiskolás fiúról szól, aki szeret gitározni, focizni, együtt lógni a barátjával és a robogójával veszélyesen száguldani. Ő volt az osztály dekadens diákja, aki utolsóként ért be az órákra, és aki először hagyta el azokat. Az iskola kész gyötrelem volt a számára, a tanárokat külön fajnak tekintette. De akkor jött egy új tanár, aki különbözött a többitől. Az ő szeme csillogott, amikor az álmok megvalósításáról beszélt és arra ösztönözte a diákokat, hogy fedezzék fel azokat a dolgokat, amik igazán érdeklik őket. És ha esetleg még nem tudják, hogy mik azok, akkor járjanak nyitott szemmel és legyenek érdeklődök.
„Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”
Leo két különböző színben látta a világot, fehérben és pirosban. A fehér az üresség, az unalom, a csend, és a magány hatalmas érzését keltette benne, míg a piros a vért, az adrenalint és a szerelmet, magát Beatricet jelentette.
Ebben a regényben egy olyan fiú történetét olvashatjuk, aki ott áll a felnőtté válás küszöbén, és bár mindkét szülője segítségére van abban, hogy végigkísérjék őt a szocializálódás rögös ösvényén, ebben az időben mégsem ez a legfontosabb egy tizenéves életében, hanem a szerelem. De „A szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat.”
Leonak, Beatrice volt a szerelme, de a lelki társa, aki már röptében is elkapta a gondolatait az Silvia volt. ”Ha Silvia velem van, akkor erős vagyok. Boldog vagyok.” Mindkét lány előtt le a kalappal. Beatricenél azért, mert a sok sok fájdalom ellenére is félelem nélkül tudta kezelni a betegségét. Silviánál pedig azért, mert mindvégig kitartott Leo mellett, bátor, nyugodt, szerető társként.
Ha a könyvben az egyes rövid fejezetek fölé egy dátumot is biggyesztett volna az író, akkor már vizuálisan is napló formája lenne a regénynek, de ennek hiányában csupán csak ezt az érzést kelti az olvasóban.
Az olasz szerző első könyve ugyan a fiataloknak szól, de a gyönyörű mondatok és gondolatok miatt, minden korosztálynak ajánlom. És bár nem tartoznak a kedvenceim közé azok a könyvek, amelyek valamilyen halálos betegségekről szólnak, ezt a regényt mégis nagy kár lett volna kihagyni.
Kiadó: Európa
Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Fordította: Gál Judit
Oldalszám: 332
Hogy stílszerű legyek: anch'io lo voglio (én is akarom), de lesz még Európás Könyvmaraton :P.
VálaszTörlésAzt már én is nagyon várom:))
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés