Patrick Rothfuss: A szél neve

Két dolog miatt kerülgettem én ezt a könyvet már egy jó ideje úgy, mit macska a forró kását. Az egyik a fülszövegben olvasott vándorszínész élet. „Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel.” Nem szeretek semmiféle olyan könyvet, ami a vándorszínészekről vagy cirkuszról vagy bármiféle vándor mutatványosokról szól.

A másik ok pedig, hogy amikor a könyv utolsó oldalára lapoztam, ott a lap alján ezt olvastam: 811. Ekkora terjedelmű könyvnek már a puszta látványa is kissé elborzaszt a kézben tartásnak fizikai megpróbáltatásairól már nem is beszélve. Egyszóval úgy gondoltam, hogy erre én még lehet, hogy nem készültem fel, utólag pedig már azt mondom, hogy... mi a fenét vártam én ezzel eddig!?

Ahogy elkezdtem olvasni a történetet egyszerűen nem tudtam letenni. Varázslatos könyv volt, a szó szoros értelmében.

Ez a csúnya szőrős bácsi a szerző :)

A kötetben két időszakot különböztethetünk meg egymástól, az egyik a jelen, amely egy kocsmában játszódik, és ahol Kvothe – a főhősünk – a kocsmáros, akiről az olvasó mindvégig úgy érzi, hogy valami ismeretlen ellenség elöl rejtőzik, a másik pedig a múlt, melyben az  ő életéről és kalandjairól olvashatunk. Ezt maga Kvothe meséli el nekünk, egyes szám első személyben, illetve pontosabban nem is nekünk, hanem a fogadóba érkező krónikásnak, aki mindezt papírra veti.

   

Kvothe egy legenda. Története a gyerekkorától kezdődik, amikor is megismerkedhetünk egy vándorszínész társulat életével, akik között felnőtt és akik között hál' istennek nem voltak fura emberek, teszem azt szakállas nők, vagy akár sziámi ikrek. Olvashatunk Kvothe szüleiről, a velük való kapcsolatáról és az őket ért tragédiáról, majd a szülei halálát traumaként átélő tizenéves fiú bujdosásáról, egészen addig, amíg sikerült bejutnia a hőn áhított Egyetemre (a mágus iskolába). Ott ismeretségeket köt, többek között egy diáktársa személyében ellenséget szerez magának  "Ha annyit mondanék magunkról, hogy egyszerű ellenségek voltunk, sokat elvennék viszonyunk zamatából” másrészt viszont két közeli barátra is szert tesz miközben mindvégig megszállottan keresi azokat a gonosz "embereket", akik megölték a szüleit.

A történetben természetesen egy lány is felbukkan, aki persze nem közömbös Kvothe számára. Én, aki megrögzötten rajongok a romantikáért reméltem, hogy ezt a varázslatos mesét nem rontja el a szerző azzal, hogy egy oda nem illő, szirupos szerelmi szálat sző a cselekménybe. De szerencsére ezt nem is tette, hanem úgy alakította a két szereplő kapcsolatát, hogy az csak még varázslatosabbá és izgalmasabbá tette az egészet. Ebben a fantáziadús világban nincsenek alakváltók, manók vagy törpék. Itt istenek vannak, meg démonok és az őket körülvevő mítoszok, valamint emberek a saját babonáikkal, amikben ízig - vérig hisznek. Na és el ne felejtsem a mágiát, ami nagyon egyedi és elég bonyolult ahhoz, hogy fenntartsa Kvothe örök törekvését a nagyobb mágia felé, a szél nevének a megismerése felé.

 

A könyv tele volt olyan klisékkel, mint például, hogy Kvothe a legbátrabb, a legokosabb a legtehetségesebb zenész és énekes és a legjobb színészi vénával és kommunikációs képességgel megáldott ember, akivel valaha bárki is találkozott, ami ha kissé túlzónak is hangzik, én mégis mindent elhittem róla, amiről csakis a szerző tehetett. Patrick Rothfuss úgy ír, hogy olvasás közben úgy peregtek előttem az események, mintha filmen láttam volna őket, vagy ami még ennél is jobb volt, mintha magam is ott lettem volna.

A könyv minden egyes szavát élveztem és a felénél már azon kezdtem aggódni, hogy mindjárt a végére érek és ha ez bekövetkezik, akkor vajon mikor tarthatom majd a kezemben a trilógia következő kötetét. Ám mint később megtudtam, szerencsére erre nem kell "sokat" várni, mert ha minden igaz akkor október végére már a könyvesboltokban lesz.

Egy szó mint száz én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, de vigyázzatok, mert fertőző! :)

Értékelés: 5/5*

Kiadó: Gabó Kiadó 

Eredeti cím: The Name of the Wind

Fordította: Bihari György

Oldalszám: 811

Mások is írtak véleményt:
Olvasószoba: ITT