Nem igazán szoktam érdeklődni a holokauszttal foglalkozó könyvek iránt, aki egy kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy kerülöm a végtelenül
felkavaró és szomorú történeteket, de mindennek
ellenére a Gertruda esküjére valahogy mégis nagyon kíváncsi voltam. Ebben
elsősorban a könyv fülszövege volt a ludas, ami alapján meglehetősen érdekesnek
és izgalmasnak találtam az írást ahhoz, hogy az előbb említett aggályaimat félre téve és
bizakodva – hogy a történet nem fog teljesen a padlóra küldeni - mégiscsak belevágjak, amit persze egyáltalán nem bántam meg.
Vannak
olyan könyvek, melyek hatása alól nem tudja kivonni egyhamar magát az ember és
ez a könyv számomra ilyen volt. Hosszú napokig gondolkodtam rajta és nemcsak azért,
mert az a sok szörnyűség és kegyetlenség, ami a II. világháborúban történt a
mai napig felfoghatatlan a számomra, hanem azért is, mert azt a fájó reménytelenséget
és kilátástalanságot, amit a könyvben szereplő áldozatok érezhettek, ha csak egy kicsit is, de én is átéreztem és higgyétek el, hogy ilyen kis adagban is piszok nyomasztó érzés tudott lenni. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a könyv hatása alá
kerüljek, amely nem hagyott nyugodni, olvasnom kellett, mert alattomos módon beférkőzött a
mindennapi gondolataiba, pedig az író egyáltalán nem foglalkozott részletesen a haláltáborokban zajló szörnyűségekkel és a németek brutális fellépésével a zsidók ellen, és lehet, hogy paradox módon épp ez miatt lett a Gertruda esküje olyan erős és lenyűgöző könyv, melyet akár - vagy pont ez miatt - az iskolás korú
gyermekek figyelmébe is bátran ajánlanám.
A
Gertruda esküje egy igaz történet, melyben Ram Oren a holokauszt két különböző
történetét szövi lebilincselő módon össze, meghagyva az olvasónak azt a
lehetőséget, hogy elmerengjen a szituációk véletlenszerűségén. A könyv életrajzi
ihletésű, amely főként visszaemlékezésekből és korabeli dokumentumok és történelmi
események részleteinek feltárását célzó kutatások alapján készült.
Michael
Stolowitzky egy varsói zsidó család egyetlen gyermeke volt. Amikor kitört a
háború az apja Párizsban tartózkodott egy üzleti úton, ahonnan már nem tudott
visszamenni Lengyelországba, így a fiú édesanyja úgy döntött, hogy nélküle
próbál meg elszökni a városból. Sajnos a családot ért egymást követő
balszerencsés események sorozata után Michael egyedül marad a szerető és
végletekig elkötelezett katolikus dajkájával Gertruda Babilinskával, aki a fiú
édesanyjának a halálos ágyán esküt tett arra, hogy az élete hátralevő részében
saját fiaként fogja felnevelni a gyermeket. Gertruda kitartásának és önfeláldozásának
hála, rengeteg viszontagság és borzalom után végül sikerült a fiúval túlélniük a háborút és eljutniuk Izraelbe, annak ellenére, hogy számos embert próbáló kihívással
kellett szembenézniük.
A
másik történet Karl Rinkről szól, egy német férfiról, aki egy zsidó nőt vett
feleségül. Amikor Karl elvesztette a munkáját lehetősége adódott, hogy
csatlakozzon az SS-hez, amelynek kezdetben nagyon örült, hiszen így biztos
keresete volt, amiből eltarthatta a családját. Karl bosszantóan naiv volt számomra ugyanis, soha nem gondolta volta, hogy
a feleségét és a lányát bármi veszély is
fenyegetné Németországban ebben a viharos időben, úgyhogy mindig csak
elhessegette Mira félelmeit a zsidók üldözésével kapcsolatban, és azzal győzködte, hogy biztos, hogy semmi
bántódásuk nem esik, és hogy nyugodjon meg, mert a párt zsidóellenes ideológiája az ő agyába nem
hatolhat be. Sajnos az előbbi állításában tévedett az utóbbihoz viszont tartotta
magát és a háború ideje alatt végig segítette a zsidókat, annak ellenére, hogy
a hadsereg ranglétráján egyre fentebb lépett.
A könyvben leírt valós események a szerző tényszerű írásának hála úgy peregtek a szemeim előtt, mintha egy dokumentumfilmet néztem volna, sok párbeszéddel és eredeti fényképekkel tarkítva, mely utóbbiak Stolowitzky saját gyűjteményéből származtak. Ennek köszönhetően a könyv könnyen olvasható volt, és aminek pedig kifejezetten örültem, hogy az író nem akart hatásvadász lenni, és ezzel sárba tiporni
a háború kegyetlenségeit elszenvedő áldozatok emlékét. Ram Oren nem tesz
mást, csak elmeséli ennek a pár embernek az igaz történetét, tényszerűen, minimális érzelem
és mindenféle sallang nélkül és azt hiszem, hogy épp ez tette számomra oly különlegessé
ezt a könyvet.
Egyre inkább érdekel ez a könyv. :)
VálaszTörlésHa nem olvastam volna már, akkor most nagyon be lennék rá indulva! :)
VálaszTörlés