Graeme Simsion: A Rosie-projekt

Annyi sok szépet és jót olvastam már erről a könyvről a megjelenése előtt, hogy ennek köszönhetően természetesen már tűkön ülve vártam, hogy végre én is megkaparinthassam, úgyhogy amikor végre a kezembe került, akkor naná, hogy nagy kíváncsisággal, no és persze elvárásokkal vetettem bele magam az olvasásba.

És a könyv jó volt, valóban jó, egy cseppet sem okozott csalódást.

Don Tillman egy negyven év körüli kitűnő referenciákkal rendelkező genetikusprofesszor volt, akinek az emberekhez és a társas élethelyzetekhez való viszonya kis túlzással sem mondható normális szintűnek. Egy olyan totálisan antiszociális férfit képzeljetek magatok elé, aki a humor, az irónia és a szarkazmus jelentését csak szótárból ismeri. A romantikus érzelmekről és megnyilvánulásokról már nem is beszélve. Donnak szigorú szabályok szerint zajlottak a napjai. Minden percnek megvolt a maga teendője.

Don tulajdonképpen egy egészen jóképű pasi volt – ha kirittyentette magát igazi Gregory Peck hasonmás –, ráadásul szeretett főzni és egészen jól is tudott, intelligens volt, sportos és magas... Az egyetlen probléma az életében, ami gátat vetett a nőknél elért sikereiben az a szociális ügyetlensége volt, amit igen magas szinten művelt. Don azonban egy szép napon úgy döntött, hogy eljött az ideje, hogy feleséget keressen magának és mivel ő egy igazán precíz és alapos ember volt, így feleséget is szigorú kritériumok alapján kívánt választani magának. De, hogy ezt a dolgot tényleg mennyire komolyan is gondolta mi sem bizonyította jobban, mint az a röpke 16 oldalas kérdőív, melyet azon kedves delikvenseknek kellett kitölteni, akik jelentkeztek a Don által feladott hirdetésre.

Rosie totálisa alkalmatlan volt Don számára, mivelhogy dohányzott, ivott, mindig késésben volt, ráadásul gátlástalan, irracionális, és még vegetáriánus is volt – de amikor egy nap felbukkan Don irodájában a férfi szigorúan megtervezett és programozott élete percek alatt a feje tetejére állt. Rosie azzal a kéréssel fordult Donhoz, hogy a genetikai szakértelmét latba vetve segítsen neki megtalálni a biológiai apját, mely kérésre Don valami oknál fogva nem tudott nemet mondani. És ezzel kezdetét is vette az a vad küldetés (nevezzük csak apaprojektnek), melynek célja minél több DNS minta furfangos módon való begyűjtése és elemzése volt a Rosie számára lehetséges apajelöltektől. Ugye mondanom sem kell, hogy innentől kezdve Don mereven korlátozott élete egyik napról a másikra megváltozott, és Rosie-nak hála olyan kalandokba keveredett és olyan érzéseket élt át, amire előtte még soha nem volt példa.
Don mindig logikusan gondolkodott, de mi van akkor, ha az érzelmek nem igazodnak a logikához? Mi van akkor, ha ez a két dolog nem tud egymással lépést tartani?

Nekem mindegyik borító nagyon tetszik. Ha rákattintasz a képre, akkor nagyobb méretben gyönyörködhetsz bennük.

Bár a történetben nem volt kerek perec kimondva - még csak utalás sem volt rá -, hogy Don Asperger-szindrómában szenvedett volna, nagy valószínűséggel, és a könyv fülszövege alapján is csakis erre a következtetésre jutottam később. Amit azért is találok kissé furcsának, mivel Don a könyv elején, épp erről a betegségről tartott egy előadást és mivel ott még csak a gyanúja sem merült fel benne vagy tett említést arról, hogy ő is ebben a betegségben szenved, így egy jó ideig arra tippeltem - nem olvasva korábban a fülszöveget -, hogy csak egy meglehetősen különc, vagy inkább bogaras professzorral állok szemben. Ezért is álltam kissé értetlenül az előtt, hogy miért is nem lehetett nevén nevezni a gyereket, vagy hogy miért nem fogalmazódott meg egyszer sem Donban a betegsége, amikor mindenben annyira racionálisan és tényszerűen tudott gondolkodni. (Egyébként, amikor írtam a posztot, akkor sokat beszélgettem erről egy másik bloggerinával, aki egész másképp látta a dolgokat mint én, de végül is a kérdéseinkre a választ itt találtuk meg.  :))

Olvasás közben többször elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen lehet egy ilyen betegségben élő embernek az élete, és vajon milyen lehet a környezetében élőknek. Mert, hogy én itt most kellemesen elrötyögtem Don szociális készségének a hiányán az egy dolog, de biztos vagyok benne, hogy ez a valóságban már közel sem lenne ennyire mulatságos. Bevallom Don racionális gondolkodását néha piszkosul irigyeltem, és bizony arra jöttem rá, hogy néha nekem sem jönne rosszul ha tiszta fejjel, érzelmek nélkül tudnék mérlegelni és döntést hozni egy-egy fontos kérdésben. Don határozottan nem volt "könnyű eset", úgyhogy én már a könyv felétől úgy gondoltam, hogy bárhogy is dönt Rosie kettőjükkel kapcsolatban én mindenképp megértem majd őt.

Összességében nagyon jól szórakoztam olvasás közben, Tillman professzor történetét roppant üdítőnek, frissnek és könnyednek éreztem, ugyanakkor intelligensnek, romantikusnak, és még szívmelengetőnek is. Don tárgyilagosságát és éleslátását a logikátlan társadalmi normákkal szemben pedig nemcsak humorosnak találtam, de be kell valljam egy csöppet elgondolkodtatónak is.   

Graeme Simsion

ui.: Angolul szeptemberben érkezik a második rész The Rosie effect (Rosie hatás) címmel, illetve a könyvre már a Sony is lecsapott, mint lehetséges filmalapanyagra. Na hát erre nagyon kíváncsi leszek. 

ui.: A könyv megjelenése gyönyörű, amikor legelőször megláttam ezt a piros borítót, kicsit húztam a számat, de amikor élőben is megtapogathattam, akkor minden a helyére kerül.

Kiadó: Libri

Eredeti cím:The Rosie Project

Fordította: Sziklai István

Oldalszám: 400