2014. szept. 26.

Könyvek, amiket várok.... újratöltve #25

A tegnapi nap legeslegjobb híre volt - amiről jellemző módon persze csak azután értesülök, miután már kiposztoltam a várós könyveimet -, hogy két olyan kötet is megjelenik majd hamarosan a Gabo Kiadó gondozásában, amikre már nagyon nagyon régóta várok. Mindkettőnek olvastam már az első részét és teljesen odavoltam értük, úgyhogy igazából nem is baj, hogy nem csaptam hozzá az előző posztomhoz őket, mert ezek külön bejegyzést érdemelnek annyira jók, annyira várósak!

Azt nem mondom, hogy ez a borító elkápráztat (az előző részé sokkal jobban tetszett), de most tipikusan az az eset áll fent, hogy a kutyát nem érdekli, hogy milyen borítóval adják ki a könyvet, mert én így is úgy is ugrani fogok rá.

Fiona Paul: Belladonna
Az Örök Rózsa titkai második, lenyűgöző részében Cassandra Caravello igyekszik elfelejteni Falcót, a zabolátlan festőművészt, aki magával vitte a szívét, amikor távozott Velencéből, s közben egyre közelebb kerül erős és határozott vőlegényéhez, Lucához. Úgy tűnik azonban, Lucának is akadnak titkai. Amikor az éjszaka közepén katonák jönnek a fiatalemberért és letartóztatják, Cass élete ismét a feje tetejére áll. Meg kell mentenie Lucát, ami azt jelenti, hogy meg kell keresnie az egyetlen dolgot, amely bizonyíthatja vőlegénye ártatlanságát, az Örök Rózsa könyvét. Így hát Cass Firenzébe indul, a városba, amelyről azt suttogják, megszállták a vámpírok, s éjszakánként titkos táncesteknek és az Örök Rózsa Rendje gyertyafényes találkozóinak a színtere…, valamint Falco otthona, aki nem másnak dolgozik, mint Belladonnának, a rend döbbenetesen szép vezetőjének. Bízhat-e Cass a szívében, hogy ezúttal elvezeti az igazsághoz? Semmi sem az, aminek tűnik, és az igazság talán mind közül a leghalálosabb méreg. A Belladonna a Méreg folytatása.
Kiadó: Gabo,  Oldalszám: 352?   Várható megjelenés: 2014. 10.20.

A második újdonság pedig a Paladin-prófécia folytatása, melynek az első részéről anno ódákat zengtem, hihetetlen jó és izgalmas volt, akciódús és humoros, úgyhogy a folytatására is rettentő kíváncsi vagyok.

Mark Frost: Szövetség
FEDEZD FEL AZ ERŐDET! 
DÖNTSD EL, MELYIK OLDALON ÁLLSZ! VAN, AKI SOSEM LESZ HÉTKÖZNAPI. 
Will West számára az élet egy véget nem érő kaland, amióta csak betette a lábát a Központba. Lebuktatott egy sötét, titkos társaságot, amely Nagy Károly lovagjai néven működött, és felfedezte hihetetlen képességeit, amelyekről azelőtt nem tudott. Most barátai segítségével utána kell járnia, miben mesterkednek a lovagok, és fel kell ismernie, ki a barátja és ki az ellensége, miközben a közelgő harcra készül.
Kiadó: Gabo, Oldalszám:, 308  Várható megjelenés: 2014. 10.20.

És ha már újra egy könyvvárós poszttal traktállak titeket, akkor bónuszként megemlítem ezt az újdonságot is, amire szintén tegnap bukkantam, és amit elég romantikusnak és szentimentálisnak érzek ahhoz, hogy olvasni akarjam. 

Dani Atkins: Összetörve
Mit tennél, ha kapnál az élettől egy második esélyt? Rachel élete tökéletes. Jóképű párja, nagyszerű barátai vannak, és néhány héten belül egyetemre megy. Sosem volt még ilyen boldog. De egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt kifordul a sarkaiból a világ. Öt évvel később Rachel még mindig nem tette túl magát a tragédián, amely mindent megváltoztatott. Hosszú idő után először tér vissza a szülővárosába, és nem tud szabadulni a gondolattól: mi lett volna, ha. Aztán egy esés következtében kórházba kerül. Miután felébred, azzal szembesül, talán mégis valóságos az élet, amiről álmodott. Képtelen megbízni a saját emlékeiben, ezért egyre mélyebbre merül ebben az új világban, ahol az elveszített férfi életben van, de ő mégis valaki más menyasszonya… Az Összetörve szívet melengető mese a szerelemről és a második esélyekről. A végén az olvasó is elgondolkodik majd, vajon két merőben eltérő szál vezethet-e ugyanahhoz a boldog befejezéshez.
Kiadó: Gabo,  Oldalszám: 292,  Várható megjelenés: 2014.10.31.


9 megjegyzés:

  1. Amikor megláttam Fiona Paul könyvét rögtön te jutottál eszembe :-) Kíváncsian várom majd a véleményed róla!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Tök jó :D
      Hát nagyon kíváncsi vagyok rá, már azt hittem ki sem adják. :)

      Törlés
  2. Köszi, hogy a Paladin-folytatasra felhivtad a figyelmemet. En is nagyon vartam mar!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ez nemcsak nekem ennyire jó hír, hanem másoknak is. :) Ennél a könyvnél is féltem, hogy esetleg a kiadó nem folytatja majd tovább, semmi reklámja nem volt a könyvnek és úgy láttam, hogy a molyon sem olvasták sokan... pedig ha tudnák, hogy mit hagynak ki...

      Törlés
    2. Hú, én is féltem. Egyből a megjelenéskor olvastam, és hiàba ajánlottam mindenkinek...
      A molyt nem tudom. Azóta sem?- nem ya, nem erotikus, nem szépirodalom, nem túl erős scifi (vagy mi a szösz?), nem disztópia... mik mennek még?

      Törlés
  3. Hát most a szerelmetes ya megy orrba szájba egy kis drámával megspékelve, meg ugye az erotikus..... az mindig. :)))
    Egyébként a molyon az első részt csak 16-an csillagozták és 28-an olvasták... hihetetlen, hogy ilyen kevesen (pedig egy éve jelent meg a könyv).... így nem hiszem, hogy a 2. rész népszerűbb lenne majd.
    Mindenesetre én tuti elolvasom és olyan jót szórakozok majd rajta, hogy ihaj :D

    VálaszTörlés
  4. Én megveszem, ez talán még a fiamnak is bejön egyszer...
    jó olvasást!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, nagyon izgulok, hogy tessen, legalább egy kicsit. Én is össze leszek törve, mint ez a Rachel, ha csalódnod kell benne. (Nem tudom, miért olyan fontos nékem ez a könyv, hiszen azért vannak jobbak nála, de igen-nagyon drukkolok neki. Talán azért, mert a kiadó agyonhallgatta az első részt...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Nekem az előző rész is nagyon tetszett, holott az téged nem varázsolt el annyira... erre pedig azt mondtad, hogy jobb, mint az előző, úgyhogy tuti szuperjó lesz! :) Áááááá, már alig várom, hogy olvashassam!!! :D

      Törlés