Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Alapjában véve én egy nagyon félős ember vagyok, mindenféle ismeretlen eredetű zajtól és nesztől, recsegéstől és ropogástól halálra tudok rémülni. Nem szeretem a horrorfilmeket, így azok elolvasásába, illetve megnézésébe is csak alapos mérlegelés után merek belekezdeni.... Egyszóval nem szeretek félni. De ez az Anna, ráadásul vérbe öltözve, annyira felkeltette az érdeklődésemet a gyönyörű borítójával és vérvörös betűivel, hogy nem tudtam ellenállni, el kellett olvasnom.

Cas egy 17 éves fiú, aki szellemeket öl. Az apja is ezt tette sok-sok évvel ezelőtt, egészen addig, amíg egy nálánál jóval erősebb túlvilági lény végzett vele.  A Lowood családban a szellemüldözés családi szokás volt, mely képességet Cas az apjától örökölte a hozzá való késsel együtt.

Van egy legenda, egy fehér ruhás fiatal lány szelleméről, akinek a ruhája aljából csöpög a vér. Senki nem tudja, hogy mi történhetett vele, csak azt lehet tudni, hogy aki a háza közelébe megy, az meghal. Cas azért megy Thunder Baybe, hogy megölje ezt a lány. Azt a lányt, akit Annának hívnak.

Casnek szerencsére nem egyedül kell szembenéznie a vérszomjas és bosszúálló szellemmel, hanem szülői támaszként ott áll mellette boszorkánykodással foglalkozó édesanyja, akinek ereje ugyan túl kicsi ahhoz, hogy a fia segítségére legyen a vadászatban, ellenben a védő bűbájok elkészítésében nagyon otthon van. Aztán ott van még Cas két iskolástársa is, egy gondolatolvasó fiú és az iskola legszebb és legnépszerűbb lánya.

Ifjúsági könyv révén bíztam benne, hogy nem fogok olvasás közben szívrohamot kapni. A történet annyira volt félelmetes és horrorisztikus, hogy az még épp fogyasztható volt a számomra. Azt azért nem mondanám, hogy olvasás közben megfagyott az ereimben a vér, mert az nem igaz, viszont kellemes borzongást éreztem végig a történettel kapcsolatban. A biztonság kedvéért azért nappal kezdetem neki a könyvek – mondtam, hogy félős vagyok –, de az első harmad után áttértem éjszakai üzemmódba.

Érdekes könyv volt ez nekem, nem kevésbé érdekes szereplőkkel. Kedvencem természetesen Cas lett, akinél igen furcsának és egyben dicséretesnek is találtam a kötelességtudatát és az elhivatottságát a "munkája" iránt. Soha nem kérdőjelezte meg, hogy miért pont neki kell eltakarítania a gyilkos szellemeket a föld színéről, és hogy miért pont ő rendelkezik ezzel a különleges képességgel, hanem jó fiú módjára szó nélkül tette a dolgát. Igaz, hogy nem mindig lelte kedvét a szellemek levadászásában, és gyakran voltak rémálmai is miattuk mégis, mindezek ellenére is vállalta a munkáját és annak következményeit, nevezetesen; a család, egy meleg otthon és a barátok hiányát. Cas mindig is érezte, de csak később tudatosodott benne, hogy ő a szellemek világában érzi igazán jól magát, minden más, az iskola és a barátok csak köztes állomást jelentettek neki két kísértett között. Ezeket figyelembe véve, azt kell mondja, hogy Cas a korához képest igen éretten viselkedett, a lehengerlően fanyar humoráról meg már nem is beszélve.

És itt volt nekünk Anna, akit a leírásokból olyan tisztám magam elé tudtam képzelni, hogy abba a nagylábujjam hegyéig beleborzongtam. Bíborlila erek látszanak pergamenfehér bőrén, és az „Éjfekete haja úgy úszik a levegőben, mintha víz alatt lebegne, kígyószerűen siklik ide-oda. A haja az egyetlen, ami élőnek tűnik rajta.” Anna kissé paradox egyéniség volt; egyrészt egy nagyon erős és vérszomjas, gyilkolni vágyó szellem, másrészt pedig egy ugyanolyan fiatal és ártatlan lány, mint aki a halála előtt volt. A könyv legmegrendítőbb és egyben a legsokkolóbb része, amikor kiderülnek Anna halálának a körülményei, aminél felindulásomban végig a torkomban dobogott a szívem. Persze ezen kívül is voltak olyan brutális részek, amik csak úgy cuppogtak a sok vértől és az emberi maradványoktól, de hát azt valahogy mégsem vettem annyira a lelkemre.

Nagyon tetszett a történet fejlődése és a két szereplő közötti kapcsolat felépítése, ami abban a pillanatban elkezdődött, ahogy Cas megtudta a lány nevét. Mintha egy égi jel lett volna számára Anna, akinek már a neve is különös érzéseket keltett benne, valami megmagyarázhatatlan erő vonzotta őt hozzá. Végig azon pörgött az agyam, hogy vajon majd mi lesz a történet vége, hiszen annak ellenére, hogy Cas kedvelte Annát, mégis kötelessége, hogy megölje őt, hiszen rengeteg ember halála szárad a lány lelkén.

A történet másodlagos karakterei is érdekesek és szerethetőek voltak, csak Cas anyjával voltak némi problémáim, akinél nem tudtam megérteni, illetve elfogadni, hogy hogy tudta nyugodt szívvel elküldeni a fiát nap, mint nap szellemvadászatra, amikor a férje is ebbe halt bele. Hogy volt képes ezzel a tudattal nyugodtan aludni???

Összességében meglepően kellemes kikapcsolódást nyújtott számomra a könyv. Az ijesztgetős részek mellett - amik még az én megtépázott idegrendszeremet sem vették túlzottan igénybe -, inkább a könyv hangulata, az elbeszélés stílusa és Cas poénjai, amiket mindig jó időben és jó helyen sütött el tetszettek igazán. Romantika az nem sok volt benne, a rózsaszín porcukor most elmaradt, de volt helyette más, egy kis borzongás, sok vér, halottak és húscafatok.  

A történetnek folytatása is lesz, bár szerintem önállóan regényként is megállja a helyét.

Az írónő

Kiadó: Geopen

Eredeti cím: Anna Dressed in Blood

Fordította: Bíró Júlia 

Oldalszám: 288