2016. szept. 10.

Bernard Minier: Durva ​egy történet

A történet egy Seattle partján fekvő kis szigeten játszódik, ahol a legfontosabb közlekedési eszköz a komp, mellyel a lakosok be tudnak járni a szárazföldre. Ezen a helyen bálnák helyett kardszárnyú delfinek hasítják a vizet és az időjárás is elég zord. Az év legnagyobb részében csak folyamatosan esik az eső és sűrű, vastag köd lepi a tájat, ami végeláthatatlanná és elég lehangolóvá teszi ezt az időszakot. Mindezeket pedig csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert ez a történet pont októberben, a sziget legsötétebb hónapjában játszódik, amikor is minden meglehetősen hideg, párás és nyomasztó.

Az eseményeket a könyv főszereplője, Henry meséli el nekünk, aki ezen a szigeten él örökbefogadó leszbikus szüleivel együtt.

Henry tizenhat éves, szereti a könyveket, a horrorfilmeket, a kardszárnyú delfineket és a Nirvanat. Régebben a családjával sokat vándoroltak és költözködtek, mintha menekültek volna valaki vagy valami elöl, de amikor mindezt szóba hozta a szülei előtt az anyja mindig csak elmismásolta a dolgot. Ezen a szigeten azonban már elég régóta lecövekeltek ahhoz, hogy mindez feledésbe merüljön és olyan barátokra leljen, akik úgy fogadták el őt ahogy volt. Charlie, Johnny, Naomi, Kayla és Henry elválaszthatatlanok voltak egymástól, életre szóló szövetséget és örök barátságot kötöttek egymással hét évvel ezelőtt, amikor ő ideköltözött.

Egy este a szigetre tartó kompon Henry heves vitába keveredik a barátnőjével Naomivel, akit másnap holtan találnak a közeli strandon. Az első számú gyanúsított ezek után ki lehetne más, mint Henry, aki úgy dönt, hogy a barátaival együtt kideríti az igazságot és megtalálja azt a szemetet, aki képes volt megölni a barátnőjét.

Mindeközben egy távoli helyen egy apa már 16 éve keresi az eltűnt fiát, és hatalmának köszönhetően minden eszközt bevet a célja elérése érdekében, egy apró információmorzsa pedig pont e szigetre tereli a figyelmét.


Nos azt hiszem, hogy ennyit mondhatok el erről a baromi szövevényes történetről anélkül, hogy szétspoilerezném az egészet.

Igazából nem sok panaszom volt a könyvre azon kívül, hogy néhol zavaróan hullámzónak éreztem a dinamikáját és az elejét is kissé túlírtnak találtam, de úgy kb. a könyv egyharmadától kezdve már teljes mértékben magával tudott sodorni az események alakulása. A helyszín légköre, a kissé nyomasztó és szürke hangulata, a sok eső és szél, a hideg óceán zaja valamint a sziget zárt univerzuma tökéletes atmoszférát biztosított a sztorihoz, ami nem kis hatással volt rám, többek között ezért is szerettem olvasni ezt a könyvet.

A cselekmény több szálon futott, melyből egyrészt Henry zűrös múltját ismerhettük meg, másrészt pedig a jelenben zajló eseményeket követhettük nyomon: egy apa rég eltűnt fia utáni kutatását és Henry rendkívül veszélyes és vakmerő nyomozását a barátnője gyilkosa után, mellyel kapcsolatban nekem nem egyszer okozott  nagy meglepetést ez a fura srác, mert, hogy fura volt az biztos, ezt minden porcikámban éreztem, de hogy miért, azt már pontosan nem tudtam volna megmondani, de igazából nem is kellett, mert a végére minden szépen a helyére került. Lehet, hogy egy rutinosabb krimiolvasónak sikerült volna kitalálni a könyv befejezését, én beismerem kudarcot vallottam, mert Bernard Minier olyan tehetségesen tudott manipulálni, hogy mindvégig az orromnál fogva vezetett – no nem mintha olyan irtó nehéz dolga lett volna velem. Olyan ügyesen vonta be a szemem előtt zajló valóságot hamis fénnyel, hogy azzal totál tévútra vezetett, melynek köszönhetően a könyv végére részemről tényleg teljes volt a döbbenet.


Ami a legjobban tetszett a regényben - és amit ugye már korábban is említettem - az a helyszín különleges atmoszférája és a sziget zárt közössége volt, ahol mivel mindenki ismert mindenkit senkinek nem voltak titkai a másik előtt, vagy ha mégis, akkor azokat nagyon mélyre kellett magukban temetniük ahhoz, hogy ne lássanak napvilágot, de Henry és Charlie magánnyomozásának hála még így is sok mocskos dolog a felszínre került. Tetszettek a leírások és a dialógusok is – pl. a gengszterek és a tizenéves gyerekek között zajló jeleneteket baromi izgalmasnak és rendkívül intenzívnek éreztem, úgyhogy bár az elején kissé nehezen tudtam felvenni a könyv ritmusát és el-elkalandozott a figyelmem a végére azért egészen jól belerázódtam és elégedetten csuktam be az utolsó oldal után.

"Soha, semmi pénzért sem mennék vissza a szigetre. Még akkor se, ha maga Jennifer Lawrence könyörögne térden állva."



Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Une putain d'histoire
Fordította: Bíró Péter
Oldalszám: 472
Beszerzés: vásárlás

4 megjegyzés:

  1. Ez mennyire jónak tűnik! Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet, kíváncsi vagyok erre a történetre, legfőképpen az atmoszférája miatt. Egyedül a címe nem tetszik, de az legyen az én bajom. Felkerült a kívánságlistámra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor először megláttam a könyvet, akkor én azt mondtam magamban, hogy tyű micsoda hatásvadász cím, de most, hogy már elolvastam úgy érzem, hogy korrekt választás volt, szóval nekem tetszik a címe :D

      És örülök, hogy sikerült felcsigázni az érdeklődésedet, kíváncsi vagyok, hogy neked is elnyeri-e majd a tetszésed. :)

      Törlés
  2. Ez nagyon jól hangzik :) Szeretem az ilyen atmoszférájú könyveket, ráadásul az plusz pont ha ez egy elszeparált szigeten játszódik, úgy még parásabb :) Valami miatt azt hittem, hogy itt felnőtt szereplők lesznek, meg is lepődtem az ifjú korosztályon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is totál meglepődtem, hogy egy 16 éves srác meséli el a történetet, gyorsan meg is néztem a molyon, hogy véletlenül nem-e YA kategóriás a könyv, de nem... határozottan nem az. :))

      Törlés