A Sikoltók sorozat 4. része sajnos nagy csalódás volt a számomra, mert bizony ez volt az eddigi kötetek közül a leggyengébb. Nem tehetek róla, de Kaylee hozzáállása a Nash-el való kapcsolatához totál kiverte nálam a biztosítékot, pedig a féltékenységi rohamait még nem is írtam a listájához. Egyszerűen képtelen voltam megérteni, hogy miért nem tudott végre megbocsátani Nash-nek, aki meglátásom szerint már épp eleget vezekelt a bűneiért. Szerintem most inkább épp támogatnia kellett volna ezt a szegény srácot és nem eltaszítania magától, és ahelyett, hogy folyton csak féltékenykedett és azon lamentált, hogy vajon adjon-e egy újabb esélyt kettőjük kapcsolatának vagy sem, inkább csak oda kellett volna tennie magát és Nash mellett maradva segíteni neki, hogy minél könnyebben vészelje át a drogfüggőségéből adódó komoly testi és lelki elvonási tüneteket. De neeeem. Ő csak vacillált, meg cirkuszolt és nyűglődött.... egyszóval kiborító volt. A cselekményt illetően - és több hónap távlatából nézve - erősen el kellett gondolkodnom azon, hogy miről is szólt valójában.... hát az utolsó néhány pár oldaltól eltekintve őszintén szóval semmiről.
Úgyhogy ez a rész nálam durván alul teljesített, melynek hála kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de úgy vagyok vele, ha már eddig eljutottam, akkor kár lenne veszni hagynom a sorozatot, úgyhogy adok még egy esélyt a folytatásnak.
A démonok és groteszk alvilági lények után Fiona Paul Örök Rózsa titkai trilógiájának befejező kötetével múlattam az időt, mely regény megjelenését már nagyon régóta vártam, hiszen nagy rajongója vagyok a sorozatnak. De sajnos azt kell mondjam, hogy kissé csalódott vagyok - igen, ismét -, ugyanis nem lett elsöprő szerelem a regényből. Hogy miért? Mert meg voltam győződve arról, hogy ebben a részben Luca sokkal több szerepet fog majd kapni és vele együtt a romantika is, melynek köszönhetően már előre borítékoltam a sóhajtásokkal teli édes pillanatokat közte és a hősnőnk között, de mint kiderült kissé pofára estem, mert most aztán tényleg csak a nyomozáson volt a hangsúly, ami egyébként nem volt rossz, tényleg egy szavam nem lehet ellene, hisz tele volt izgalommal és rémisztő helyzetekkel.... de a fene vigye, akkor is valami másra számítottam.
Ami óriási pozitívum volt a számomra, hogy Cass az elmúlt részek alkalmával olyan változáson ment keresztül, hogy le a kalappal előtte. Egy elkényeztetett és burokban nőt leányzóból egy erős, bátor és határozott nővé cseperedett, aki az egész Örök Rózsa rendjének titkát szinte teljesen egyedül göngyölítette fel.
Szóval bár a romantika terén árnyékra vetődtem, de a történet kissé gótikus és hátborzongató hangulata az nagyon bejött. Amit még egy kicsit sajnálok ezzel a résszel kapcsolatban, hogy érzésem szerint valahogy most nem igazán sikerült a szerzőnek tökéletesen átadnia a szereplők érzelmeit, mert értem én, hogy Cass - pengeéles logikával - miért is választotta azt a férfit, akit végül is választott, de a döntése és a szavai mögött nem láttam az őszinte érzelmeket és szerelmet, és ez számomra sokat levont a történet élvezeti értékéből.
Összességében - és a nyavalygásaim ellenére - jó kis könyv volt ez, bár az is igaz, hogy a Belladonnát nem múlta felül, de ha valaki egy izgalmas és főként nyomozással teli történelmi YA-ra vágyik egy kis romantikus beütéssel, akkor annak biztos nyugodt szívvel ajánlanám.
A következő olvasmányom Susan Elizabeth Phillips Álom, édes álom című regénye volt, amit egy kedves barátnőm ajánlására vettem a kezembe.
Aki ismer az tudja, hogy nem rajongok az írónőért, persze azt sem tagadom, hogy még csak egy-két könyvét olvastam eddig, vagyis nincs sok tapasztalatom vele kapcsolatban, de valahogy ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy ne soroljam őt a kedvenc romantikus szerzőim közé. Sokat beszélgettem már erről másokkal, hogy vajon ennek mi lehet az oka, hiszen ha valaki szereti a romantikus már-már cukormázba hajló regényeket, akkor az én vagyok, és mégis. (Őszintén szólva a történelmi románcokat nálam semmi nem múlja fölül, azok az én szívem csücskei, egyszerűen imádom őket. Imádom a kor hangulatát és gondolkodásmódját, a szemérmesebb megfogalmazást, a visszafogottabb és titokzatosabb szereplőket... ahhh, egyszóval teljesen odavagyok értük.) De visszatérve a regényre, meglepő mód nem bántam meg, hogy végül is elolvastam mert határozottan jó könyv volt.
Egyébként érdekes volt a vele való kapcsolatom, mert az elején csak úgy faltam a sorokat, egészen addig, amíg el nem jutottak a szereplők az első ágyjelenetig, mert nem tudom ki hogy van vele, de számomra egy romantikus regény legjobb része midig is az volt, ahogyan eljutottak a hősök addig a bizonyos pontig.... mely pont ebben az esetben igen korán bekövetkezett. Sajnáltam is mindezt cefetül olyannyira, hogy még a történet utáni lelkesedésem is kissé alábbhagyott, de Ethan és Kristy sztorija miatt ismét elkezdett érdekelni a könyv, úgyhogy egy kisebb átmeneti "válság" után újra elkapott a lelkesedés.
Szóval finoman szólva is érzelmi hullámvasút volt számomra a regény; hol nem tudtam letenni, hol pedig kicsit untam, és alig vártam, hogy újra elkapjon a lendület, de a végén, amikor becsuktam, mégis úgy éreztem, hogy vétek lett volna kihagyni, és nem csak azért mert tele volt érzelemmel; boldogsággal és szomorúsággal, hanem mert a szereplők is olyan kivételesen erős és bátor karakterek voltak, akiknek a sorsáról és az egymáshoz való viszonyáról tényleg érdekes és szívfacsaró volt olvasni.
Olyannyira, hogy a végére még azt is majdnem elhittem, hogy mindez valóban megtörténhet. :)
Jujj, nagyon izgultam, mit fogsz írni! :)))
VálaszTörlésSemmi rosszat, mert tetszett a könyv, tényleg jó volt. :)
Törlés